HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Battle Tales from Burma, könyvajánló

2014.08.17. 22:07 janos900

John Randle könyve egy szórakoztató novellafüzér, a szerző a Burmát megjárt veteránok szövetségének tagjaként, időről időre írt egy-egy rövid történetet az emlékeiből a különböző veterán szövetségek  rendszeresen megjelent magazinjaiban. A történetek kedvező fogadtatásra találtak, ezért szépen gyarapodtak, végül annyi lett belőlük, hogy a szerző könyvbe rendezte és kiadta őket. Nagyon helyesen tette, részemről nagy élvezet volt olvasni egy őszinte beszámolót erről az elfeledett hadszíntérről. A könyvet a nyári Amazon.co.uk Kindle akcióból szereztem be 400Ft-ért.

battle tales.jpg

John Randle dandártábornok az OBE (Order of the British Empire) és MC (Military Cross) kitüntetések birtokosa, és megjárta a poklot. Ott volt 1942 elején a burmai-maláj határon, harcolva vonultak vissza a japánok elől, majd megfogyatkozott zászlóalját visszavonták Indiába feltöltésre és kiképzésre. Randle fiatal tisztként az Indiai hadseregben szolgált, egy Punjabi muszlimokból álló százhúsz fős század parancsnokságát bízták rá a harcok kezdetekor, előtte a zászlóaljparancsnok szárnysegédjeként tevékenykedett, 21 éves volt ekkor. Az európai tisztek, szám szerint tizenketten egy zászlóaljban sajátságos szerepet töltöttek be az indiai seregben. A kasztrendszer miatt, nekik a vezető-parancsnok tévedhetetlen szobrainak kellett lenniük. Ezt a szerepet elég nehéz volt betölteni, hetekig fürdés nélkül, visszavonulva az őserdőbe, folyamatos harcban a japánokkal. De Randle-nek sikerült kivívnia a legénysége megbecsülését, és végül szép karriert futott be. 1942 elején a rendelkezésre álló indiai zászlóaljak legénysége nem volt túlságosan felkészülve erre a küzdelemre. A japán támadás a legrosszabbkor jött az indiai hadseregnek, nagy erőkkel képezték ki az embereiket a sivatagi hadviselésre a német tankok ellen, hogy azután dzsungelharcokat kelljen vívniuk a japán gyalogsággal. Semmivel sem jobb szerep, mint ami a Magyar Királyi Honvédség bakáinak jutott, akik szomszédok elleni határkonfliktusokra lettek felszerelve és képezve, hogy azután az orosz pusztákon kelljen szembenézniük a szovjet tankokkal.

Randle zászlóaljából felderítő alakulatot szerveztek, egy részüket gépesítik, a maradékot lovasítják. Igen nem tévedés, bár az öszvéresítés lenne a helyénvaló kifejezés. A terepviszonyokhoz ez illet a legjobban, öszvérháton mozgó muszlim felderítők lettek. 1944-ben kerültek vissza a frontra és ott is maradtak egészen a japán fegyverletétel napjáig. Wargame szempontból érdekes leírni, hogy a fegyverletétel után átnézik a japánoktól zsákmányolt felszerelést, ami nagy számban tartalmazott brit és amerikai készleteket és járműveket az 1941-42-es vereségek miatt. Skirmish szinten tehát, simán lehet egy-egy darab korai brit vagy amerikai járművet adni a japán seregeinknek, ezek általában jóval kedvezőbb áron és könnyebben beszerezhetőek, mint az eredeti japán járművek.

INDIAN_TROOPS_IN_BURMA,_1944.jpg

John Randle a történetei alapján, kiváló tiszté vált. Nem tömjénezi magát, sőt még csak nem is hangsúlyozza ki a harcokat, azért volt nagyon jó tiszt, ahogyan a dolgokat látta. Az egyik történet engem különösen megérintett, annyira abszurd és mégis nagyszerű. Röviden arról szólt, hogy az alakulat mellé beosztott fegyvertelen segédszolgálatosok (átlag minden harcolóra jutott két segédszolgálatos) közül volt egy ember akinek az volt a felelősége és munkája, hogy zászlóalj parancsnokság „vizesblokkját” menedzselje. Annak minden hozadékával, köztük a termelt anyag lapátolásával együtt. Ez az ember, akit Kantunak hívtak, a kasztrendszerű indiai társadalomban a létra legalsó szintjén állt. Történt hogy, a bekerített állásban harcoló katonák egy teljes szakasza is be lett osztva a parancsnokság mellé, ez megduplázta a segédszolgálatos munkáját, minden téren. Ez az ember nap-nap után a harcoktól nem befolyásolva, a tőle telhető lehető leghatékonyabban látta el ezt a nem túl felemelő, ámde rendkívül fontos feladatát. Kantu naponta ládákba lapátolta, amit kellett és az állások szélig kúszva, a ládát húzva maga után húzva, a senki földjén ásta el az ürüléket. A katonák kérvényezték a zászlóalj parancsnoknál, hogy ha más nem is, de említsék meg Kantut a segédszolgálatost a napi parancsban név szerint, hogy érezze fontos, amit tesz a többiekért. Indokaikat felterjesztették Bill Slimnek a 14. hadsereg parancsnokának, Slim az indoklást elfogadta és a legközelebbi adandó alkalommal a dicséret megtörtént. Kantu túlélte a háborút és karcolás nélkül leszerelt a seregből.

A másik különleges történet az volt, amikor új brit hadnagyot helyeztek át az egyik szakaszuk parancsnoki posztjára. Mintegy két hónappal az áthelyezése után, az egyik indiai közkatona privát meghallgatást kért Randle-től, hogy adjon neki tanácsot, egy olyan ügyben, amit nem beszélhet meg senkivel a századában. Meglehetősen furcsa kérés volt, de Randle beleegyezett. A katona beszámolójából kiderült, hogy az új tiszt a saját neméhez vonzódik, és a hatalmát felhasználva a fiatal közlegényeket zaklatja a vágyaival. Meg kell mondjam ilyen történetet sem olvastam még soha egyetlen háborús visszaemlékezésben sem. A tisztet szépen áthelyeztette a zászlóalj parancsnok, úgy hogy Randle soha többé nem hallott róla.

Indian_troops_among_pagodas_on_Mandalay.jpg

Végül még egy példa a történetek közül, 1945-ben a japánokat egy ponton bekerítették, a szerző alakulata volt hivatott védeni a folyó egyik partját a túlparton lévő japán főerők ellen, illetve a saját partjukon pedig meg kellett akadályozniuk, hogy a bekerített japánok átjussanak a folyón. Az egyik Punjabi őrjárat egészen különleges japán beszivárgó csapatokat fogott el, hat selyemruhás japán örömlányt, gyalogszerrel kis csomagokkal, feltűnően tisztán és ápoltan. A bekerített japánok nekiindították a lányokat a dzsungelnek, hogy vágják át magukat a főerőkhöz, ahogy tudják. A Punjabi katonák közül sokan már vagy egy éve nem láttak nőt, így Randlenak sűrgősen egy katonai rendész alakulatot kellett kérnie, mert a lányokkal már előrehaladott állapotban voltak az áregyeztetések. Nagy megkönnyebbülésére a rendészek hamar odaértek, és elszállították a hat virágszálat, mielőtt a katonai fegyelem utolsó morzsája is elenyészett volna. Amikor elmentek a század rangidős törzsőrmestere meg is jegyezte, hogy ma két csodát is látott, olyanokat amit még soha a húsz éves katonai pályafutása alatt: rendészeket az első vonalban és örömlányokat az első vonalban.

A szerző célja az volt ezzel a könyvvel, hogy a hadszíntér nem harcoló életét mutassa be, tragikus és komikus epizódokkal. Ezt szerintem tökéletesen teljesítette, a magyar olvasónak ajánlatos egy kicsit utánna nézni ennek a korszaknak, mert háttértudással még ütősebb a könyv.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló második világháború Burma4245

A bejegyzés trackback címe:

http://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr626608593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.