Az igazán érdekes katonai karriert befutott északi kisdobos után nézzünk most egy konföderációs szereplőt is, aki szintén a szárnyait bontogatta az ütközet idején, és később legendás alakká formálódott. A férfit Nathan Bedford Forestnek hívták, és a déli lovasság ezredese volt. Annak a lovasságnak amely a déli hadsereg erőssége volt a háború elején, s csak 1863-ra kezdték utolérni az északi lovasok ezeket a nyeregbe született déli "úriembereket", hogy aztán 1864-65-re messze lekörözzék őket.
Az úriembert vagy ahogyan a lázadók mondták: fine southern gentleman-t, nem véletlenül tettem idézőjelbe. A harcmodoruk és a viselkedésük egy csöppet sem volt udvarias vagy megbecsülésre érdemes. Olyan híres banditák tanulták ki a szakmát soraikban mint Jesse James. A csatatéren az európai lépték szerint mint lovasság fabatkát sem értek, mint felderitők és diverzánsok viszont versenyre keltek bármely könnyűlovassággal az öreg kontinensen. A déli ültetvényesek remek lovasok voltak, és jó céllövők. A háború elején kardot-szablyát az amerikaiak nem nagyon ismerték, ezért bizony sok derék hátas veszítette el egyik vagy mindkét fülét, a szablyáját pocsékul forgató gazdájának köszönhetően. Mindkét hadsereg lovasságában, nagy kihívást jelentett a lóról vívás elsajátítása. Az átlagos déli lovas igyekezett minél nagyobb tűzerőre szert tenni, a lovas közelharcot kedvelték, de coltokkal, nem szablyákkal. Ne feledjük ezek a férfiak tipikus egyenruhába bújt cowboyok voltak, fel és alá vágtattak miközben ontották a golyókat. Ha tehették négy forgópisztollyal indultak csatába, kettő az övükön és kettő a nyeregkápán, ezen kívül jó hasznát vették a lefűrészelt dupla csövű sörétes puskáknak is. A lényeg az volt, hogy töltés nélkül több mint húsz lövésük legyen. Az egyik francia lovastiszt véleményét szokták felemlegetni az egylövetű elöltöltős pisztolyok csekély hatékonyságával kapcsolatban. Ő végig harcolta az összes hadjáratot Bonaparte mellett, de csak arra használta a pisztolyait, hogy kegyelemlövéssel tudja megkönnyíteni a sérült lovak szenvedését. Minden más feladatott megoldott a szablyájával, egy óceánnal odébb, ötven évvel később a helyzet pont az ellenkezőjére fordult.
Forest ezredes tehát ilyen állig felfegyverzett déli lovasokat vezetett, rendkívül hatékonyan. Tehetsége a harcra már korán megmutatkozott, szegény családból származott, apja korán meghalt Nathan pedig 17 évesen tizenegy testvére közül a legidősebbként átvette a családja vezetését. A nagybátyjánál kezdett el dolgozni, akit viszont hamarosan agyonlőttek egy szóváltásban. A Matlock testvérek követték el a gyilkosságot, Nathan a kezébe vette a családi vérbosszú intézését, egymaga támadt a négy fivérre! Kétlövetű fegyverével megölt két testvért, majd egy késsel, amit belé akartak dobni, megsebesített még két Matlock fivért. Az egyik megkéselt Matlock aztán bármilyen meglepő is, később Nathan csapatában szolgálta végig a háborút. Úgy gondolom a kis epizód elég jól bemutatja hősünk hátterét, és harci képességeit. Hozzá kell tennünk még azt is, hogy a 188 cm magas, 95 kg-os ezerdes az átlagtól eltérően remek vívó volt, és az akkori átlagos testmagasságot tekintve kimagasló fizikummal rendelkezett. Nem habozott a testi adottságait bevetni akár a tiszt társai ellen sem, az egyik hozzá áthelyezett szakadár tüzértisztet ledöfte, miközben golyót kapott a csípőjébe, mert nézeteltérésük támadt.
Forest a háború előtt földet vett, gyapotot termesztett és rabszolgákat tartott, majd kereskedett velük. A családját tisztességgel támogatta, minden testvérét kitaníttatta, 1861-re milliomos déli úriember lett. A fia alatta szolgált a háborúban, az unokája elvégezte a West Pointot és ezredesként Németországot bombázva veszítette életét 1943-ban. A háború kitörésekor közlegényként önként bevonult a déli lovassághoz, majd amikor meglátta, hogy milyen rosszul felszereltek a lovasai, a saját költségére ellátta a csapatot mindennel. Erőfeszítéseit értékelve kinevezték ezredessé, a csapata pedig megkapta a hangzatos: Forrest's Cavalry Corps nevet. Természetesen az alakulata a hadtest méretétől messze kisebb volt (40-90 fős osztag volt), elit lovascsapat amelynek sorait nem csak Nathan fia, hanem öccse is erősítette. Nathan toborzási szlogenje egyszerű volt és szívhez szóló: Olyan férfiakat keresek akiknek jó lovuk és jó puskájuk van, ha ilyen vagy és jól akarsz szórakozni, meg megölni pár jenkit, köztünk a helyed!
A Shiloh-ot megelőző időszakban Forrest csapata a körbezárt Fort Doneldsonban állomásozott, amikor Nathan megtudta, hogy a déli parancsnok fel fogja adni az erődöt, szervezett egy 3000 fős kontingenst és kitört a gyűrűből. A hátramaradt tizenötezer délit U.S. Grant ejtette hadifogságba, a védjegyévé vált feltétel nélküli megadással. A shilohi csata végső stádiumában Nathan szembe került Shermannal is, de erről majd később. Forrest élete a továbbiakban is legalább olyan fordulatosan alakult, mint a shilohi csata előtt, de mivel a teljes cikket betöltené ezt is majd egy másik alkalommal mutatom be.
A déliek soraiban szolgált kissé vonakodva az angol Mr. Henry Morton Stanley, ő később fogságba esik, átáll az északi seregbe, majd tengerész lesz, s végül északi hadi-tengerész, mindezt még a háború vége előtt sikerül lebonyolítania. Ezt a teljesítményt rajta kívül senki más nem mondhatja magáénak, mármint azt, hogy mindhárom fegyveres testületben szolgált a háború alatt. De nem ezért lett később világhírű, hanem azért mert ő az aki megtalálja az Afrikában elveszett Livingstone skót misszionáriust 1871-ben. Végül még egy híres embert említsünk meg, akit nem elsősorban a katonai oldaláról ismerünk, Mr. Lew Wallace a háború kitörésekor északi politikus, majd toboroz egy Zuáv ezredet, akiket francia mintára szervez meg 1861-ben. A csata kezdetekor már sikeres parancsnokként egy hadosztályt vezet Grant seregébe, szerepe fontos lesz a csata alakulásában, erről is majd később esik szó. Amit viszont érdemes megemlíteni, vele kapcsolatban, hogy ő is világhírre tesz szert a háború után, mint híres író. Lew Wallace írta a Ben Hur című regényt, amiből aztán nem kevesebb mint négy film adaptáció készült a XX. században. A Ben Hur a XIX. század legnépszerűbb amerikai regénye, többet adtak el belőle mint a Tamás Bátyja kunyhójából, becslések szerint 1 millió példányt.