Bizony sokat kellett várnunk, hiszen már 1920-ben megjelent németül, de csak 2014-ben adták ki magyarul. Ha valaki csak egy könyvet akar elolvasni a Nagy Háború lövészárok háborújáról, akkor ez legyen az. Ernst Jünger hadnagyként szerel le 1918-ban, egy tüdőlövéssel fekszik a kórházban, és egy Pour le Merit-tel a nyakában, amikor bejelentik a fegyverletételt. Aki nem tudja ez a lehető legmagasabb porosz katonai kitüntetés (becézték Blue Max-nak is), Erwin Rommel későbbi tábornagy is ilyet kapott a Caporettói áttörésben nyújtott kiemelkedő szerepéért. A híres Manfred von Richtofen, a Vörös Báró is elnyerte, meg Moltke, Mackensen, Letow-Wobeck, Tirpitz és Hipper admirálisok valamint Lundendorf és Hindenburg. Szóval a porosz-német hadigépezet krémje, hadnagyként ezt megkapni az nem akármi.
Ernst Jünger sikeres író is volt (Gothe díjjal jutalmazták 1982-ben.), filozófus is, de mindenekfelett egy rendkívüli pasas aki 103 évesen távozott el közülünk, ebből a 103 évből három és felet töltött el a nyugati front poklában. Tizennégy alkalommal sebesült meg, és tetszik vagy sem, de élvezte a háborút. Helyesebben nem fásult bele olyan szinten, mint azt várnánk. Olyannak írja le a háborút amilyennek látta, unalmas az idő jelentős százalékában és borzasztó a maradékban. Ernst rohamosztagos lesz, mert unalmában is portyázik a senki földjén, így természetes választás volt az új típusú alakulat vezetői posztjára. Nekem úgy tűnt megvoltak a szerző korlátai is, mert a ranglétrán nem emelkedik, de a kitüntetések szépen szaporodnak a mellkasán. Remek, bátor szakasz-század parancsnok volt, de ennél többet nem bíztak rá. A legmagasabb pozíció amit betölt az ideiglenes zászlóalj parancsnok, amikor a vezénylő tiszt elesik. Jünger részt vesz a Somme-i csatában, a Cambrai környéki ellen támadásban és 1918-ban is a Kaiserschlact hadművelet nyitányában.
A könyve hadijátékos szempontból remek alapanyag, mert hemzsegnek benne az éjszakai rajtaütések, ez volt amiben jeleskedett. Valamint kapunk leírást, visszavonulásról, támadásról különféle szakasz szintű harcokról, amiből kiderül, hogy korántsem volt annyira álló és eseménytelen a front. Jünger annyira unta fiatalon a boldog békeéveket, hogy 1913-ban megszökött és belépett a Francia Idegenlégióba, édesapja az életkorára hivatkozva végül vissza tudta hozatni a fiát. Azonban alig egy évvel később kitört a háború és a szerző bevonult a 73. Hannoveri lövészezredhez, gyorsan szükség értségi vizsgát tesz, és 1914 decemberében már ki is kerül a frontra. Az alakulat a XVIII. század végén történetesen Gibraltárt védte az Angol király szolgálatában, ezért jogosultak voltak a kék színű Gibraltar feliratú szalag viselésére. Jünger végig az ezred tagjaként szolgál, ő is egy a rendíthetetlen "sziklák" közül.
Könyve a naplói alapján íródott meg, az idők folyamán többször átdolgozta, sajnos van pár terület amit kihagyott. Olyan dolgokat amit a később szintén kiadásra került naplóiban még benne voltak. Miket hagyott ki? A rovargyűjtői hobbiját, a pikáns kalandjait, és a tisztek és felsőbb parancsnokok alkalmatlanságát bemutató részleteit. Jüngert többször megvádolták később, hogy náci szimpatizáns, pont ezért dolgozta át többször is a szöveget, hogy minél kevésbé feleljen meg a különféle ideológiák céljaira. Igyekezett távol tartani magát a náci rezsimtől, magas kitüntetése megvédte, ugyanakkor nyíltan nem is ellenkezhetett. A második világháború alatt Párizsban szolgál, a háború utolsó hat hónapjában pedig szabadságolják, egészségügyi okokból. Az első világháború legendás harcosa, egyetlen lövést sem ad le a második világháborúban.
Az Acélzivatarban egy értékes irodalmi mű, Erich Remaque, olvasta és nagyra becsülte Jünger könyvét, bevallottan hatással volt rá, az ő könyve kilenc évvel később jelent meg, és a Nagy Háború jelképévé vált: Nyugaton a helyzet változatlan címmel. Bevallom szünetekkel olvastam végig, nyomasztó a folyamatos tüzérségi bombázás, az ahogyan mindenki akivel együtt szolgált úgy bukkan fel a regény lapjain, hogy rögtön azt is megtudjuk mikor esett el. Ezt a könyvet emészteni kell, minden lapja valós dolgokat ír le, volt olyan szakértő csatatér archeológus aki a regény alapján beazonosította az összes frontszakaszt amit Jünger leírt. Nincsenek tehát költői túlzások, vagy írói szabadság, pontos leírás az egész. Van egy nagyon erős rész, amikor a sebesült öccsét viteti ki a frontvonalból a százada utolsó öt emberével, majd idézi az eseményt az öccse naplójából aki végül túléli a dupla sebesülést. Nekem már közel három éve megvan az angol kiadás, de valahogy nem kerítettem rá sort. Terveim között szerepel más kapcsolódó irodalmi művek elolvasása is, annak idején elolvastam a Meztelen és holtakat, a Zendülés a Caine Hadihajón az Oroszlánkölyköket és a többi klasszikust is a Második Világháború kapcsán, ugyanezt szeretném véghezvinni a Nagy Háborúhoz kötődően. Irodalmi értekének köszönhetően szerintem az Acélzivatarban bekerül a könyvtárakba is, én is kikölcsönözve jutottam hozzá. Mindenképpen ajánlom a könyvet, mindenkinek aki egy reális képet szeretne kapni a frontkatonák életéről, további elemzés a könyvről itt.
