Egy újabb Anjou korabeli regény jelent meg a Gold Book gondozásában. Egy kicsit olyan magyar narancs ez az egész 2008-tól indult magyar történelmi regény reneszánsz. Tagadhatatlanul szükség van rá, és hiánypótló a piacon, de nekem teljesen Deja vu folyamat, mint a kilencvenes években a M.A.G.U.S. szerepjáték és a kapcsolódó regények. Van egy piaci igény a magyar történelmi regényekre, (akkor a szerepjátékos fantasyra volt) ezért futószalagon elkezdett boldog-boldogtalan regényeket és novellákat írni.
Vannak jobbak és rosszabbak a regények közül, irodalmi érték tekintetében szerintem még egyik Anjou korabeli sztori sem érte el a Kartal regények színvonalát, Rónaszegi Miklós írói nagyságát, de természetesen tegyük hozzá, hogy neki a Kartal a tizenkettedik regénye volt 1973-ban és 1955-ben adták ki az első könyvét, a mostani szerzők meg első meg második köteteknél tartanak. A Kőfaragó egy amolyan hagyományőrzőknek és időutazásra vágyó történelem imádóknak írt M.A.G.U.S. regény.
Na de lássuk a regényt, nekem tetszett az író felkészültsége, mind történelmi mind helyismereti-földrajzi értelemben. Az is jó volt, hogy jó koncepció alapján dolgozott, fogta a Ken Follett féle Katedrálist, és adaptálta a XIV. századi Magyarországra, vagy legalábbis írt hozzá egy alapozó kötetet. A regény végre nem Károly Róbert hatalomra jutását meséli el, hanem fiához az ifjú Lajos herceghez kapcsolódik a történet. A karaktereken szerintem még illik dolgozni, mert itt is megvannak a fekete-fehér szereplők, meg a XX.-XXI. századi mércének megfelelő szerelmespár, akiknél nagyon meg van magyarázva miért olyanok, amilyenek, de attól még nagyon nem korhű az egész. A tökéletes mai turbékoló szerelmespár, a mai olvasóknak. Lássuk néhány spoilert, aki szeretné elolvasni a regényt, az ugorja át a következő bekezdést.
Bebek László karaktere lett szerintem a legjobb, alapvetően nem akar rossz dolgokat elkövetni, de azért nem szégyenlős, ha a céljairól, meg az élvezeteiről van szó, véleményem szerint az írónak ilyen forma karakterekből kellene többet használni. Bár a szereplő cselekedetei néhol logikátlanok, én legalábbis azt láttam, hogy a sztori szempontjából Bebek figurája sok esetben az indikátor, csak valahogy megúszós módon sok minden rá lett lőcsölve. Az orgyilkos egy kicsit túl lett lihegve, mint szadista pszichopata, aki aztán jól megbünteti a rosszlányt aki meg zárdába akar vonulni bűneit megbánva. A gonosz megbízó motivációja jó ötlet, nekem tetszett. Az ősmagyar gyökerek itt is felbukkannak a történetmondó Vajk képében, aki a jól elbeszélget a bölcs szerzetessel, ez megint erőltetetten rózsaszín nekem, mint ahogyan a lovag Bulcsú is akinek minimum, agyon kellett volna csapnia a főszereplőt. A totál minden szálat elvarró Happy End túlzás szerintem, főleg a szerelmespárt tekintve. Egyszerűbb lett volna adni egy nemesi kutyabőrt Andrásnak a szolgálataiért. A szerelmi szál lapos, futurisztikus a leggyengébb része a történetnek, holott a benne rejlő potencia az osztálykülönbségek miatt jelentősen feldobhatta volna a regényt. Túlságosan, "tündi-bündi" az egész.
Érzésem szerint ez egy jó első könyv, de mint írónak van hová fejlődnie Bónizs Róbertnek. Harminc éve olvasok történelmi regényeket, részemről hiányoltam még pár akció jelenetet, váratlan fordulatot (mert simán lehetett látni előre, hogy kiknek milyen sorsot szán a szerző) azt hogy, a jóságos főszereplőket is lássam olyan konfliktushelyzetben ami kicsit bepiszkolja őket, valamint több bonyodalmat, és ármányt. A befejezés is lehetne kevésbé népmesébe illő, egy második részben el lehetne küldeni a szereplőket Esztergomba, és jobban megmártani őket az élet pocsolyájába. A tudás és ismeret megvan, most már a történetre és a karakterekre kellene még jobban fókuszálni, szerintem.
