Az 1916.07.01.-én megindított támadás első napi brit vesztesége (60000 katona, ebből 20000 halott), a Cimbora zászlóaljak lemészárlása lett az első világháború véres pecsétje. A kép a következő: Sípszó harsant, a fiatal önkéntes oroszlánok átlendültek a peremen (over the top), megindultak lassan, roskadozva a felszerelés súlya alatt, és soronként lekaszálta őket a német géppuskatűz. Mert szamarak vezették őket, akik a francia kastélyokban pezsgőt kortyolgatva anekdotáztak az eton-i, oxford-i és cambridge-i diákéveikről, messze a vonalak mögött. Ez a kép amit az ötvenes évek brit történészei összeraktak, élükön kamaszkorom nagy kedvencével A. J. P. Taylorral: "A Somme-nál alakult ki az a kép, amelyet az első világháború mutatott a jövő nemzedékei szemében: bátor, kétségbeesett katonák, hibát hibára halmozó makacs tábornokok, eredmény pedig semmi. A Somme után a katonák úgy gondolták a háború örökké fog tartani."
Szerintem ennél jóval többről van szó, a csata kapcsán. Azt kell átlátni, hogy ez a csata is, bármilyen szörnyű realitásnak is érezzük, egy tanulási folyamat része. A briteken nagy volt a nyomás, hogy segítsék a franciákat akik ekkor már öt hónapja vívták a Verduni csatát, a brit hadsereg tele volt frissen képzett és felszerelt amatőr önkéntes Cimborákkal, nem álltak készen egy ekkora offenzívára. A képzetlenségüket egy hatalmas tüzérségi előkészítéssel próbálták ellensúlyozni (más kérdés, hogy a tüzérség ugyanúgy hirtelen lett felduzzasztva újoncokkal, akik szintén nem álltak a helyzet magaslatán). Mivel a támadás megindulása után a parancsnokságok teljesen elveszítették az előreküldött csapatokkal a kapcsolatot, felmálházták őket mindennel, hogy tudják tartani az állásaikat amit a tüzérségi előkészítésnek hála majd könnyűszerrel elfoglalnak. Szó nem volt rohamozásról, egy előrenyomulást terveztek a szétágyúzott német állásokba. Ezért voltak túlterhelve és ezért sétáltak komótosan bele az ellenséges tűzbe. Ami mellesleg tüzérségi tűz volt az esetek túlnyomó többségében, nem géppuskatűz. Az ostoba és gyáva tábornokok védelmében azt meg kell jegyezni, hogy a hátországi főhadiszállásokban tudtak összefutni a telefonvonalak, ide repültek a galambok a frontvonal üzeneteivel, innen volt a legnagyobb esélye, hogy valami hatást tudjanak gyakorolni az eseményekre. Az első vonalban teljesen felesleges lett volna álldogálnia a parancsnokoknak, semmilyen rálátásuk sem lett volna a csatákra, azért voltak a kommunikációs központok a főhadiszállások. Azt is érdemes tudni a dologról, hogy a németek ugyanolyan pocsék, a katonák ezreit feláldozó taktikával harcoltak, mint a britek, ők meg minden méterért ellentámadást indítottak. Vagyis az előnyös védő pozíciókat feladták, és ők is rohamoztak a nyílt terepen. Azt is látni kell, hogy mivel a felsőbb parancsnokságoknak nem volt lehetőségük közvetlenül irányítani a csapatokat, ezért a századosokon, hadnagyokon és altiszteken múlott a csaták sorsa. A britek gyakran találták magukat tisztek nélkül, tanácstalanul téblábolva, mert a hadsereg szervezete még mindig a régi módszer szerint a századokat tartotta az alapegységeknek. Ezért kevés volt a vezénylő tiszt, ráadásul sokan közülük a csapatok élén haladva elsőnek kaptak golyót, a Cimborák meg magukra maradtak a senki földjén irányítás nélkül.
A helyzetet később remekül felismerte Julian Bing brit tábornok és amikor megkapta a kanadai csapatok parancsnokságát, átszervezte őket szakasz és raj szintű irányítási egységekre, bevezette az egyik alakulat mozog, a másik addig tűzzel fedezi taktikát. Valamint az 1917-ben a Vimy Ridge elleni támadás előtt megépítette az ellenség állásainak makettjét, és minden katonájának megmutatta a célokat a hatalmas szabadtéri terepasztalon. Ezért a kanadaiak, ha tisztek nélkül maradtak akkor is pontosan tudták mit kell tenniük. Meg is valósította a sikeres offenzívát, de ehhez meg kellett szerezni a tapasztalatokat a Somme mellett, több tízezer fiatal élet árán. Hatalmas véradóval vásárolták meg a hadseregek a tudást amivel tovább fejlődve, 1918-ra megszűnt az állóháború. Ezért én szeretnék kicsit elszakadni az első nap eseményeitől, amire mindenki fókuszál (vagy tizenöt könyv van róla). Hiszen a csatát még hónapokon keresztül vívták, a britek például 1916.09.15.-én bevetették az első tankjaikat, ez szintén a csata része volt. Komoly légi hadműveletek is folytak már a hadművelet előkészítésére is, amelyek nagy hatással voltak az eseményekre, hiszen ezen alapult a tüzérségi előkészítés. Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb angolul megjelent könyvben a németek csak valami arctalan-láthatatlan ellenség. Ezek tükrében érthető miért használtam ki a Pen and Sword szokásos karácsony utáni 2-4-1 Kindle akcióját. A számok jelentése angolul kiejtve two fo(u)r one, vagyis egy árért két könyv. Hat könyvet vettem olyan a csatához kötődő témákról, amik nem tartoznak a fő csapásirányhoz, pont ezért érdekesek:
Kevesen tudják, de a Királyi Légierő pilótáinak kevesebb esélye volt a túlélésre a levegőben ebben az időben, mint a katonáknak az árkokban alattuk. Megbízhatatlan manapság prototípus kategóriába tartozó, gyakorlatilag teszteletlen gépeken, ejtőernyő nélkül repültek. Elég ha megnézzük a borító nagyszerű festményét, a megfigyelő állva tüzel, mindenféle biztosító kötél vagy szíj nélkül, ha a pilótának hirtelen ki kell térnie, a megfigyelő jó eséllyel egyszerűen leesik. A Somme-i támadás kezdeti időszakában a briteknek légi fölénye volt a térségben, felderítettek, vezették a tüzérségi tüzet, bombáztak, majd a németek átcsoportosítottak és támadásba lendültek, olyan ászokat vonultattak fel mint: Max Immelmann, Oswald Boelcke, Albert Ball és Manfred von Richthofen. Megjelent a festményen is látható egyfedelű német Albatros, ez a gép technológiai fölényt adott a német ászok kezébe. Ezt a küzdelmet dolgozza fel a könyv rengeteg személyes visszaemlékezéssel fűszerezve. A könyv tizenöt kritika alapján öt csillagon áll az Amazonon, nagyon kíváncsi vagyok rá.
Ez a könyv a tankok szerepén kívül azért is érdekes számomra, mert a csata későbbi szakaszára fókuszál, nem az első napra. Trevor Pidgeon az első háborús brit páncélos fegyvernem nagy szakértője, sok szakmai méltatást olvastam már róla, a könyvről sajnos csak három olvasói kritika van az amazonon, az viszont mind öt csillagos. Remélem a kötetben feldolgozott csaták közül is lesz olyan amit a TGW játék tankos kiegészítője feldolgoz. Valószínűleg megvárom a Kickstarter csomag megérkezését, és utána olvasom el, inspirációnak.
A Brit Cimbora zászlóaljak akiket bevettek az első napon, hatalmas irodalommal rendelkeznek, hiszen a briteknél nagy divat a felmenők utáni kutatás, arról nem is beszélve, hogy az ilyen emlékkönyvek sokat segítettek a veszteségek feldolgozásában. Nekünk magyaroknak is nagy szükségünk lett volna egy ilyen szintű irodalomra az 1942-43-as katasztrófa traumájának feldolgozásához, csak sajnos az akkori viszonyok között ez nem volt megvalósítható. A Cimborákról tehát van rengeteg könyv, az ellenfeleikről már annál kevesebb, a német oldalról mindössze két könyvet találtam eddig angolul, szerencsémre ezeket most be tudtam szerezni az akcióba, kíváncsi leszek a német szempontokra, főleg mivel ezt a kötetet német szerzők szerkesztették, ez is három értékeléssel öt csillagon áll az Amazonon.
Jack Sheldon napjaink ász szerzője, ha az 1914-18-as Nyugati front német csapatairól van szó. Ez a kötet megvan nekem már puha fedeles kiadásban valahol a dobozaim mélyén, de ezer forintot megért, hogy meglegyen a Kindle verziója is. A szerzőt már bemutattam itt, azóta is rendületlen szorgalommal dolgozik a témáján és adja ki a könyveit. Tizennégy értékelésből négy csillagot kapott az Amazonon.
Ez a könyv, több kiadást is megélt, huszonnégy értékelésből is öt és fél csillagon áll, az Amazonon, de ami a legfőbb az 1916.07.15. és 1916.09.15. közötti eseményekkel foglalkozik, tehát a csata sűrűjével, nem pedig az első nappal. A "Magas Erdő" a csatatér egy uraló magaslatát borította, a németek szívós ellenállást tanúsítottak, egy hónapon keresztül folyt a küzdelem, mire a britek elfoglalták.
Sokat morfondíroztam, a bőség özönével küzdve, hogy melyik Cimbora Zászlóalj történetét olvassam el a harmincöt közül, végül az Our World War sorozatban is szereplő 18. Manchester Cimbora Zászlóaljra esett a választásom. Annál is inkább mert ők az első nap sikerrel nyomultak előre a 30. Hadosztály részeként, a hadosztályhoz tartozott még másik öt zászlóalj is a könyvben tárgyaltak közül, mindegyik Manchesterben szerveződött. Ráadásul az első napi csatájukhoz van is egy TGW küldetésem, amit a Kickstarter extrájaként kaptam meg. Végül, de nem utolsó sorban, nyomós indok volt az is, hogy az Amazonon hét kritika után is öt csillagon áll a könyv.
