HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Tales By Japanese Soldiers

2017.01.15. 08:26 janos900

Azok akik rendszeresen olvassák a blogomat, tudják, hogy nem szeretek úgy olvasni egy adott csatáról, vagy hadjáratról, ha csak az egyik fél szemszögéből ismerem meg az eseményt. Mivel a történelmet a győztesek írják, a hivatalos verziók mindig ferdítenek. Ezért kezdtem el keresni az interneten japán katonák visszaemlékezései után, mert a brit szemszögből van húsz könyvem, de a japánokéból még egy se. Nem volt könnyű dolgom, angolul sincs sok japán memoár kiadva, magyarul meg csak két könyvre emlékeztem a Kuwahara féle Kamikaze és a Maszanobu féle Szingapúr 1942, a másodikat el kell olvasnom újra mert a burmai téma előzménye, ezért rendeltem is két angol nyelvű használt könyvet Szingapúrról is, három könyv alapján már fogok egy jó áttekintést kapni erről a maláj hadjáratról, amit egyszerűen csak a biciklis villámháború becenéven emlegetnek. A Memoir 44 hadjáratai közül az egyik pont ezt dolgozza fel, már játszottam is két csatát belőle. Na de ne kanyarodjunk el, nézzük most a japán katonák történeteit. 

A szöveget egy ausztrál és egy japán író rendezte és szerkesztette. John Nunneley a Királyi Afrikai Lövészek soraiban megjárta Burmát 1944-ben, felderítő tiszt volt, meg is sebesült akcióban. Saját élményeit is megírta Tales From The King's African Rifles címmel. Kauzo Tamayama a japán szerző több könyvet is írt a japán-brit harcokról, a Burma 1942 című 412 oldalas könyve használtan hatvan dollárba kerül az amazonon, 1999-ben adták ki utoljára, nagyon szívesen elolvasnám. A szerzők felkészültsége meg is látszik a kötet szerkezetén, a visszaemlékezéseket szétdarabolták és időrendben fejezetekre bontva rakták bele a könyvbe. Minden fejezethez tartozik egy részletes térkép amin minden összecsapás helye be van jelölve, és egy jegyzet is amiben a japán visszaemlékezések mellé van párosítva, az ellenük harcoló brit egységek neve. Tehát meg lehet feleltetni egymásnak az ezredtörténeteket. (Milyen jó lenne ugyanez az alapos munka meg háttéranyag a magyar egységek harcaihoz a két világháborúban.) A könyv szerzői a háború után a brit-japán veterán baráti társaság tagjaiként, igyekeztek mindkét fél veteránjait megszólítani. A kötet nagyon megérte az árát (négy font), profi munka ráadásul egy extra erős plasztik borítóval ellátott kemény fedeles volt könyvtári könyvet fogtam ki, 2016. októberében még ki volt kölcsönözve.

aaa111.jpg

A brit memoárokban lefestett vadállat módjára öngyilkos szuronyrohamokban tobzódó japánoknak egy sokkal árnyaltabb képe rajzolódik ki a visszaemlékezésekből. Legalább annyira féltek a haláltól a japán katonák is, mint a britek vagy az indiaiak. Csak a kötelességet minden elé helyezték, és belenyugodtak a ténybe, hogy most kell meghalni. Hátborzongató milyen természetességgel indulnak a brit tankok ellen, páncéltörő aknával és szuronnyal felszerelkezve, mennek neki a tankoknak. Az egyik veterán végül gyalogosokkal kerül szembe, és gond nélkül visszahúzódik, mert puska nélkül nincs értelme felvenni a harcot, nem dobja oda a semmiért az életét. Többször előfordult, hogy az egységek ellőtték az összes lőszerüket, és visszavonultak. Az éjszakai támadásaik megint csak hajmeresztőek voltak, zokniban lopakodtak a sötétben, feltűzött szuronnyal, viszont töltetlen fegyverekkel, vagyis száll fegyverrel mint az Asigaru elődeik a szamurájok háborúiban. Egyes félmondatokra komolyan rácsodálkoztam, például az egyik esetben a század lövéseket hallott a zászlóalj parancsnokság felől a dzsungelben, elkezdtek futni, hogy segítsenek. Eddig semmi extra sincs a szituációban, viszont a veterán megjegyezte, hogy 7-8 km futás után oda is értek és támadásba lendültek. Nem semmi állóképesség! A burmai hadjáratot megkezdő japán katonák öt évet szolgáltak a seregben, a harcok során naponta két marék rizst főztek meg maguknak egy kis sóval, a Kínából átvezényelt gyalogosok szívósak voltak mint a bakancs talpa. Komolyan meglepődtem, hogy akinek 1942-ben vagy 1943-ban telt le az 5 éve azt szépen le is szerelték. Semmi tovább szolgálat, mert hadban állunk az angolszászokkal. 

Minden katona megemlít bizonyos visszatérő momentumokat, a hadjárat első szakaszából, amikor elfoglalták Burmát a britektől. Az első a brit tankok amik komoly kihívást jelentettek a japánoknak, pedig a hadjárat ezen szakaszában csak Stuart könnyű tankokkal kerültek szembe. Többet zsákmányoltak is, és be is vettették őket az előző tulajdonosaik ellen. Erről részletesen olvastam a Tank track to Rangoon könyvben. A második, hogy a rizsen kívül szinte minden élelmiszert a britek hátrahagyott készleteiből szereztek be, erre aztán jól rá is fizettek a 44-45 körüli harcokban. Akkor is erre építették az utánpótlást, csakhogy a britek is kitanulták addigra a dzsungelhadviselést, körkörösen beásták magukat, nem vonultak vissza, nem dobálták el a holmijukat, sőt repülőről el is látták magukat friss készletekkel. A japánok meg éhezve tartották őket ostrom alatt. 1942-ben azonban még Mr Churchill ajándékának hívták a japán katonák a britektől zsákmányolt élelmiszert. Az 1944-45-ös visszavonulásról szóló beszámolók alapján, brutális halálmenetelés zajlott ott a dzsungelbe, az 1942-es India felé tartó szívós veterán hadsereg helyett, éhező, maláriás csontvázak vánszorogtak vissza Thaiföld felé.

A harmadik visszatérő elem a polgári lakossághoz való jó viszony, a burmaiakat a japánok felszabadították a fehér uralom alól, ez volt a hivatalos álláspont és ezt a memoárok alapján mindkét fél így is gondolta. Ettől függetlenül voltak az országban népcsoportok, akik a briteket támogatták, ezért mindkét félnek voltak helyiekből felállított alakulatai. A Budhista szentélyeket a japánok is tiszteletben tartották, orvosaik kezelték az eldugott falvak lakosait, szóval teljesen más volt a felállás, mint a kínaiakkal szemben. Ott hódítók voltak, itt felszabadítók. Hadijátékos szempontból megerősítést nyert számomra, hogy a japánok használtak zsákmányolt felszerelést, tankot, aknavetőt, teherautót, amit csak lehetett. Például amikor a britek megsemmisítették a hátrahagyott légvédelmi lövegek irányzékait, a leleményes japánok három brit löveg mellé raktak egy sajátot és annak az irányzását követve lőtt az egész üteg. Éjszaka még az állásaik előtt elesett ellenséges katonák felszerelését is begyűjtötték. Minden hadianyagra szükségük volt, nagyon messze volt Japán, a teherhajókat pedig az amerikai tengeralattjárók tizedelték.

A könyv olvasmányos és rendkívül érdekes csak ajánlani tudom, gyalogosok, utászok, pilóták, nővérek beszámolóit olvashatjuk erről a távoli és egzotikus hadszíntérről, és közben jobban megérthetjük a japánok eltérő gondolkodásmódját. .

 

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló második világháború Burma4245

A bejegyzés trackback címe:

http://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr9912125665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu