HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Német interjúk a D-napról 1944.06.06. Normandia 2. rész

2017.09.28. 17:07 janos900

Most, hogy van még 30 napom a szabad könyv letöltésekre (Kindle Unlimited), gyorsan elolvastam a második kötetet. Az elsőről már írtam itt. A Signal magazin tudósítója a háború után 10 évvel interjúkat készített olyan német katonákkal akik túlélték a D-napot. Az anyag nem jelent meg akkor, mert a szerző meghalt, az unokája fordíttatta le az anyagot angolra és adta közre az Amazon segítségével. A második kötet kevésbé harc orientált, viszont sok olyan részletet megmutat a korabeli viszonyokról amit a nagyközönség nem, csak a témát jól ismerők tudnak. Volt két interjú ami olyan témát hozott a felszínre, amiről még én sem hallottam előtte, pedig 1989 óta olvasok a háborúról.

dday_1.jpg
A nekem legmeglepőbb egy utásztiszt beszámolója volt, aki állítása szerint egy olyan terv gyakorlati kivitelezésén dolgozott, amelynek a célja a Kurszknál 1943-ban megszerzett tapasztalatok alapján a normandiai vidék teljes átalakítása lett volna. Szerinte ha a németeknek marad még két hónapja az építkezésekre, akkor a harcok menete nagyon másként alakult volna. Elmondása szerint olyan módon igyekeztek átalakítani a terepet, hogy észrevétlenül tereljék a szövetséges tankokat a megsemmisítésükre kialakított terepszakaszokra. Ezt főleg kényszermunkásokkal elvégeztetett betonozásokkal igyekeztek elérni, olyan lejtőket és akadályokat építettek, amelyek egy adott irányba terelték a támadókat. Mindezt a szovjet erődítések alapján, amelyeken a német támadások is elbuktak az előző év nyarán. Mivel mindenki a parton lévő erődítésekre koncentrált ezek a háttérben zajló munkák nem kaptak figyelmet sem akkor, sem manapság. A korabeli propaganda az Atlanti falat a parton lévő erődöket reklámozta, az oda vezényelt csapatoknak is, az ellenségnek is, meg a közvéleménynek is azt kellett hinnie, hogy ott dől el minden a parton. A szemtanú akit a könyv példának hoz, teljesen más koncepcióról mesél ebben a könyvben, persze Ő is 10 évvel az események után a megtörtént partraszállás után adta az interjút. Szerinte az első vonalbeli szolgálatra nem alkalmas katonákból, meg átállt ex szovjet katonákból álló védelem arra szolgált csak, hogy időt adjon a hátul összevont páncélos hadosztályoknak felfejlődni. Ezeknek kellett volna a kis területre összezsúfolt szövetségeseket a tengerbe szorítani.
Ehhez a koncepcióhoz csatlakozik a második nagyon meglepő interjú amiben egy olyan tiszt mesél az élményeiről akire egy szuper fegyver bevetése volt bízva. A fegyver egyfajta a bányákban előforduló katasztrofális robbanásokat okozó sújtólég hatást tudott előidézni. Elmondása szerint a szénporral elegyített levegőt robbantották be, az elvet használva először Szevasztopolban értek el nagy sikereket, de a szovjetek megüzenték, hogy a fegyver második bevetésére válaszul ők is elkezdenek mustár gázt használni, szóval a németek gondolják át ezt a dolgot még egyszer. Ezek után csak a varsói harcok alatt a lengyelek ellen használták a technológiát, illetve Normandiába is vezényeltek egy ilyen alakulatot, az invázióra készülve. Érdekes történet, arról már olvastam, hogy a valamiféle gázfegyvert is bevetettek a lengyel felkelők ellen, mivel értük nem emeltek szót az oroszok. De ez a sújtólég fegyver teljesen új volt nekem.
Érdekes volt olvasni, hogy a két kötetben megszólaló katonák közül tíz évvel a háború után is csak egy volt aki teljesen felfogta és elismerte mennyire erősen befolyásolta őket az állami propaganda. Az egyik még tíz évvel a háború után is sokkolónak tartotta, hogy a sötétben néma csendben támadó amerikai ejtőernyősök késekkel ölték meg a bajtársait. Számon kérve rajtuk a civilizált hadviselést, amit ők németek mint civilizált nemzet megérdemeltek volna. A torokmetélős barbarizmus helyett. Viszont maguk a német katonák is elismerték a memoárokban, hogy teljesen más szabályok alapján harcoltak keleten, mint nyugaton. Oroszországban szó nélkül lelőtték a másik fél szanitéceit, Normandiában a két fél szanitécei megosztották a kötszert a csatamezőn dolgozva. A legfontosabb amit meg lehet tanulni ezekből a memoárokból, az az, hogy annyira nagy és sokrétű volt ez a konfliktus is, hogy lehetetlen általános kategóriákról beszélni a történtek kapcsán.
Francia terrorista támadásokról számolt be a katonai rendész akivel szintén interjút készített a szerző. Az 1944-ben 43 éves interjú alany már az első világháborúban is fronton szolgált, civilben rendőr volt a két háború között majd 1939-től katonai rendőr. Normandiában logisztikai tiszteket kísért, az egyik szállodában a francia pincérnő az egyik tisztet "szobára" kísérte, egy óra múlva a tiszt után mentek megkeresni. Csak a holttestét találták meg. Egy egylövetű "orgyilkos" pisztollyal közvetlen közelről szétlőtték a fejét, a szálloda személyzete pedig nyomtalanul eltűnt. Az ő szemszögéből a partizánok bűnözők voltak, hiszen a Francia kormány már 1940-ben békét kötött Németországgal, szövetséges és együttműködő partner volt. Szerinte a német csapatok megvédeni jöttek Európát a Moszkvából machinált amerikai és angol csapatok ellen. Az Atlanti falon nemzetközi munkások dolgoztak (arról nem beszélt persze, hogy önként vagy kényszerből), és nemzetközi csapatok védték. A körmönfont "angol gengszterek" meg százszámra dobták le ejtőernyővel az orgyilkos fegyvereket a terroristáknak. Nagyon más, mint a romantikus francia ellenállókról elterjedt kép, valahol mindkettő igaz. 
A szövetségesek extra úszó, aknataposó, hídvető stb. tankjai nagy meglepetést okoztak a németeknek, a foszforos bombák és rakéták szintén. Az egyik visszaemlékező mindennapos szerként említi a harci drogok használatát, olvastam már a 12.-ik Hitler Jugend SS Páncélos Hadosztály túlélőitől is a drogok és alkohol együttes alkalmazását a harctéren. Az egyik interjú alany egy francia nő volt aki akkor 25 évesen az anyjával a gazdaságuk pinéjéből nézett végig egy összecsapást, mert a földjeiken jelöletlen aknamező volt amit felhasználva próbáltak a németek védelmet kiépíteni. A hölgy meglehetősen elítélően szólt a kanadai katonák brutalitásáról is. Az ex német katonák közül többen is beszámoltak a francia lakossággal való jó viszonyukról, sőt egyesek szerint a normandiai harcok idején kaptak hírszerző jelentéseket is a civilektől a szövetségesek pozíciójáról. Ebben többször is éreztem az utólagos szerecsenmosdatást, de tény, hogy voltak minden országban kollaboránsok, illetve a szövetségesek légitámadásaiban bizony sok francia civil is meghalt, csak ezt nem emlegetik. Az egyik német túlélő szerint a bombázásokban meghalt franciák rokonai közül sokan beléptek a francia Waffen SS alakulatokba, hogy bosszút tudjanak állni. Ilyen alakulat létezett ez tény, hogy ki miért csatlakozott az meg megint egy külön téma. 
Ha valaki azt kérdezi megéri-e elolvasni ezeket a visszaemlékezéseket. Akkor a válaszom az, hogy nagyon is, mert gondolatébresztő és segít jobban megérteni a motivációkat. A győztesek írta történelmet részemről mindig fenntartásokkal kezelem, ezért én szeretem ha vannak források amik árnyalják a képet. Az Amazonon viszonylag sok rövid német interjú gyűjtemény (vannak egész sorozatok is) van még fenn, hatásvadász fedlapokkal, de szerencsére érdekes tartalommal:
apzg2.jpg

apzg.jpg
 

2 komment

Címkék: könyvajánló második világháború Normandia44

A bejegyzés trackback címe:

http://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr7812909464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

HPetyo 2017.09.29. 14:30:30

Ez a sújtólégfegyver érdekes. Sohasem hallottam róla. Olyasmi lehetett, mint a mai thermobarikus fegyverek?!

janos900 2017.10.02. 18:35:50

Igen.
"A termobárikus hatást már jó ideje ismerik főleg a tűzoltók, akik sokat mesélhetnének a robbanó szénporról, vagy a malomban berobbanó lisztről…"
Ez egy szénport használó fegyver volt.