HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

South London Warlords, belülről 1. rész

2011.02.12. 18:50 janos900

Az én klubtagságom, úgy kezdődött, hogy 2008 tavaszán sikerült eljutnom a SALUTE wargame rendezvényre Londonba, amit a South London Warlords club szervez 1972-óta minden évben. Az ott látottak adták meg a végső lökést, hogy elkezdjem ezt a hobbit.

Én szinte kizárólag történelmi szabályrendszerekkel játszom, ezért előre is elnézést kérek, amiért a sci-fi és a fantasy alapú wargame tudásom nem túl mély. 2008 júliusában mentem el először North Dulwich-ba, a St. Barnabas Parish Hall-ba egy méretes, piros szerszámos ládával, s benne százegynéhány 28mm-es 1848-49-es figurával, hogy ellenfelet találjak.

            A klubnak otthont adó épület egy egyház tulajdona, igazi multifunkcionális közösségi ház, a hétfő esténként tartott játékaink előtt például, női balett órák zajlanak a teremben. A hétfői három és fél órás játékok adják a klub tevékenységének gerincét, ezeken kívül minden második hónapban van egy szombat, amikor nyolc órára miénk az épület, a júliusi szombat egyben nyitott nap is. A klub 1971-ben alakult, az idén szeptemberben lesz negyven éves, a saját szezonunk ezért szeptemberben kezdődik. Ilyenkor kezdi meg működését a demokratikus úton választott elnökség, fő tevékenységük a SALUTE szervezése. A rendezvényből befolyt összeg fedezi a bérleti díjat egész évre, a tereptárgyak pótlását, cseréjét, bővítését, valamint egy lassan gyarapodó klubtőkét képez, amiből a tagság megfinanszírozza a következő évi rendezvényt. Magyar viszonyokra átültetve ez több millió forintot jelent, de a londoni rendezvényszervezési árakhoz képest nem jelentős az összeg. Ezért a rendezvény és a klub teljes szimbiózisban van, egyik se működik a másik nélkül, a klubtagság dolgozik is jócskán, nem csak csatázik.

            Az SLW év tehát szeptemberben indul, majd karácsonykor tartunk egy kis vacsorával egybekötött igazi angol társadalmi eseményt. A klubtagok elhozhatják a partnereiket, eszünk-iszunk és utána quiz-t játszunk, a St. Barnabas Hall utcájában álló pub különtermében. A quiz kérdéseket a négy-hat főből álló asztaltársaságok egymással versenyezve válaszolják meg, a húsz kérdéses íveken különböző témák kerülnek terítékre, sci-fi, fantasy, hadtörténelem, filmek és persze BBC és egyéb brit szappanoperák, ez utóbbi a „kedvencem” ilyenkor fizetem és hozom én a körömet, lévén nincs TV-m. :) Az est fődíja általában húsz font készpénz, amiért a nyertes csapat tagjai kártyacsatát vívnak egymással, a győztes meg fizet belőle egy sört minden vesztesnek vigaszdíjként. Vagyis a végén a nyertesből lesz a vesztes, mert egy átlag korsó sör min 3 font. :)

Januártól indul a végső hajrá az áprilisi SALUTE megszervezésére, a rendezvény mindig szombatra esik, a következő hétfői klubnapon, tradicionálisan csak társasjátékot játszunk. Júliusban a nyitott napon kívül tartunk még az egyik hétfőn, a klub kasszából finanszírozott pizza vacsorával egybekötött szavazást, ahol a következő évi elnökség tagjait választjuk meg. Augusztusban a klub zárva van, ez a nyári szünet. Az elnökségi tagok nem magukban szervezik persze a rendezvényt, hanem mint részlegvezetők koordinálják a többi klubtag munkáját, egyfajta témafelelősök.

A klubnak kb. száz tagja van, ebből többen tiszteletbeli tagok, akik már túl öregek eljárni hétfőnként, vannak olyanok is, akik csak a SALUTE szervezésében vesznek részt, lévén nem Londonban laknak, játszani is máshol játszanak, itt nem ritka az olyan játékos, aki két-három klubban is tag. Igazán aktív játékosunk olyan hatvan fő van, de egy időben egyszerre negyvenöt ember volt a legtöbb, akit játszani láttam. A tagság átlag életkora kb. 45 év. A többség megállapodott, családos ember, tisztes foglalkozással, van befektetési bankár, menedzser a királyi botanikus kertben, rendőr és még operaénekes is. Nemzetiség szerint akad, dél afrikai, skót, walesi, ír, és persze angolok. Hárman vagyunk nem angolszászok, rajtam kívül van egy olasz és egy görög klubtag. Akad olyan, akinek van a hobbihoz kötődő múltja, például a skót rendőrtörzsőrmesterünk tűzszerészként szolgált a Royal Navy-nál és esetenként most is tagja a fontos középületeket átvizsgáló szakértői csapatnak. Van olyan, akinek a jelenje is erősen kötődik, mint annak a mindkét öbölháborút megjárt brit veteránnak, aki szabadúszó zsoldosként olykor elmegy hat hónapra a kalózveszélyes vizekre tankerhajót őrizni, hogy utána négy-öt hónapig vakációzzon otthon. Mielőtt bárki elkezdene kérdezni, nem beszél a munkájáról, kikapcsolódni jár a klubba. Alkalmi játékosok is vannak, akik évente három-négy alkalommal jönnek csak, nem klubtagok, barátok, támogatók, köztük van az egyik klubtag unokaöccse, aki a Royal Army aktív tagja és ejtőernyősként szolgál jelenleg a tengerentúlon. Persze akadnak sokkal békésebb, de nem kevésbé érdekes klubtagok is, például az egyik nagy 40K rajongó, aki a hétvégeken énekes a „Crockenhilbillies” és „Surfing Wombatz” fantázianevű együttesekben, kb 110 Kg, bőrének 60%-a tetovált, hawai ing és fűszoknya a standard fellépő ruhája, és mellesleg az egyik legkreatívabb modellkészítőnk  :)

Folyt. köv.

2 komment

Címkék: south london warlords

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr992656457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilamolnar 2011.02.14. 19:43:18

Utolsó kép: Vajon kihúztam a vasalót?

janos900 2011.02.15. 09:08:28

Pszt! Ne zavarj koncentralok! :)