HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

A nagy lovaskaland

2012.03.28. 08:33 janos900

Egy újabb polgárháborús könyv, magyarul, de nem magyarokról. 1863 kora tavaszán az Únió Grant tábornok vezette Tenessei hadserege arra készült, hogy északról a Mississipi folyam mentén lefelé haladva ketté vágja a Konföderációt. Délen a tenger felől 1862 őszén sikerült az északiaknak partra szállni, és páncélozott gőzhajóikkal már bombázták Vicksburgot délről, de a város és az erőd nem adta meg magát. Grantnak tehát észak felől szárazföldi és folyami hadműveletekkel kellet bevennie a várost, Vicksburgot a sajtó elkeresztelte a Dél Gibraltárjának, mert uralta a folyamot és összekötötte a Konföderáció két felét, legalább akkora jelentősége volt tehát, mint az európai névadójának.

lovas.jpg

Grant a hadjárat sikeréhez szükségesnek látta, egy nagyobb, csak a lovasság által végre hajtott elterelő hadművelet megvalósítását, ez kapta később a Grierson portyája nevet. A tábornok jól megtanulta a lovasportyák értékét, 1862 decemberében a déli Van Dorn vezetésével végrehajtott lovas akció Holly Springsnél, felégette az utánpótlási raktárait és egész seregével visszavonulásra kényszerítette. Grant tudta már, hogy a modern háborúban csak a kezdők beszélnek taktikáról, a profik logisztikával vannak elfoglalva.

A nagy lovaskaland, egy rendkívül jó, olvasmányos stílusban megírt dokumentum könyv. Grierson ezredes és az ő ezerhétszáz lovasa, egy rendkívül hosszú portyát vittek véghez, messze a hátországban. A hadművelet értékét nagyban emeli, hogy bár az anyagi értékekben jelentős károkat okozott, és stratégiai célját elérte a támadás, mégsem került túl sok ember életébe. Egy igazi manőverező hadművelet volt, ahol lovaglással verték meg az ellent, nem lövöldözéssel, bár abból is akadt azért jócskán.

A portya La Range-ból indult és tizenhat nap alatt Mississippi államot átszelve Baton Rougeba jutottak el, ami már Úniós kézen volt 1862 óta. Ezzel a manőverrel, az összes a környéken riadóztatott déli gyalogos egységet nagy menetelésekre kényszerítették, és elvonták Vicksburg védelmétől a déli lovasságot. A lovasság nélkül a hadvezérek megvakultak, a seregek reakció ideje megnőtt, így az ellenfél lovasságának elvonása nagyban segítette Grant csapatainak a dolgát. Grierson emberei síneket szaggattak fel, raktárakat égettek porig, és teljes zűrzavart hagytak maguk után. A korabeli viszonyokról tudni kell, hogy a vasutak voltak mindkét ország verő erei, amíg a hadseregek a vasúton mozogtak, és a vasútak táplálták őket, gyorsak voltak. Amint azonban eltávolodtak a vasút vonaltól, lomha lépésben haladó nehézkes kígyókká váltak, hosszú szekér karavánokkal a végükön. Ezért minden portya az ellenség vonalai mögött elsősorban a vasúti létesítményeket és a raktárakat célozta, mert a logisztikai háttér nélkül a seregek megbénultak. Grierson akciója egy mesterien végrehajtott rajtaütés volt, sikeresen akadályozta a hátországból Vicksburgba tartó utánpótlást is.

A Kossuth Kiadó 1979-es könyve erről a hadműveletről szól. Dee Brown-nak a kötet írójának van még egy könyve ugyancsak a sorozat részeként jelent meg magyarul a Vasút a Vadnyugaton címmel. Őszintén bevallom fogalmam sincs mikor és mennyiért vettem a saját példányomat, az biztos, hogy a könyvtárból vettem ki anno először. Az Amazonon körbenéztem az eredeti angol nyelvű könyv után, az első kiadása ugyanis 1959-ben jelent meg. Találtam belőle használt kemény fedeles, 1989-es kiadást 190 fontért! Ezt erős túlzásnak érzem, minden esetre a magyar kiadás pár száz forintért beszerezhető az antikváriumokban, ha valaki kitartóan vadászik rá.

8 komment

Címkék: könyvajánló amerikaipolgh.

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr614345098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KVadász 2012.04.05. 23:45:49

Kevéssé mainstream Hadijátékos irodalom, de nekem baromira tetszett Ludvik Soucek: Támad a Koporsó-ja. A Monitor és a Merrimack(Virginia) harcát leíró, igazi retro könyvecskét 300 pénzért vettem egy utcai "antikváriumban", de megérte, vagy 3x olvastam eddig, zseniális. Ha módod van, szerezd be, nem fogod megbánni. :)

janos900 2012.04.06. 18:07:11

@KVadász: Olvastam anno. :) Volt par erdekes akcio akkoriban, rajtuk kivul is. Blokadtoresek, portyazas, ha jol emlekeszem meg az angol partoknal is osszecsaptak a ket fel hajoi. Na majd egy kesobbi cikkben kiterek erre is. :)

KVadász 2012.04.07. 01:11:29

E téren személyes kedvencem a franciák álltal a délieknek épített modern "flotta", amelyet végül már nem tudtak átadni, mert '65-ben Lee letette a fegyvert.
III. Napóleonnál járta ki egy tehetséges déli diplomata, John Slidell, hogy titokban építsenek néhány, kifejezetten blokádtörő hajót. Ez így is történt, a két remekbe szabott naszád, a Kheopsz és a Szfinx elkészült, de addigra már késő volt. A Keopszot eladták Poroszországban, míg a Szfinxszel kapitánya, T. J. Page elindult az amerikai kontinens felé, de csak Havannáig ért el, amikor véget ért a háború. Ekkor már CSS Stonewallnak hívták a hajót, de ez nem sokőig maradt így.
Nem sokkal később megbízták, hogy hajózzon Japánba, és adja át a hajót a Tokugava sógunátusnak. Így lett belőle Kotetsu, vagyis "Vashajó."
A hajó aztán a maga idejében legendás lett Japánban, elsüllyeszthetetlennek tartották, felért 3-4 hajóval, mert nem nagyon tudtak benne ágyúkkal kárt tenni, az viszont Gatling géppuskával is fel volt szerelve, hogy az esetleges elfoglalására tett kísérleteket vérbe fojtsa - ahogy tette is. Végül 1888-ig volt szolgálatban, ami abban az időben elég soknak számított...
Érdekes kérdés, mi lett volna, ha egy-két évvel korábban két ilyen, korát megelőző hajó megérkezik Hampton Roadshoz, szétverni a blokádot... :D

janos900 2012.04.07. 10:55:41

@KVadász: Jo sztori! Most olvastam utanna. Kar, hogy ezeket a raidereket, nem igazan lehet szimulalni a wargame-ban, mert pont az a lenyeguk, hogy vedtelen kereskedelmi hajokat sulyesztenek el, ha mar csatazniuk kell, az mar regen rossz.
Azert felirtam a listamra a temat. Tavaly a SALUTE-on, az egyik dijnyertes wargame asztalon egy olyan kitalalt kuldetes volt, amiben a brit flotta tamadja New Yorkot, mint a Konfoderacio szovetsegese. Warrior vs Monitor. :)

KVadász 2012.04.07. 12:43:26

Hát, ezeket a hajókat pont blokádtörésre, öklelésre, az ellenség tüzének kibírására tervezték, szóval nem nagyon lettek volna bajban, ha rájuk dörrent pár ágyúval a partvédelem vagy egy másik hajó. (Ugye a Virginia is megúszta némi kéménysérüléssel a Cumberland teljes oldalsó ütegsorának össztüzét, aztán pár gránáttal szilánkokra robbantotta a hajót...)
Szóval azért ezek a csodák elég jól bírták a gyűrődést. Ezért kezdtek az északiak annyi Monitort építeni 42-től.
És ugye láttuk a másik oldalát is a dolognak, amikor a Donelson-erődöt ostromolták az északiak, és a konföderációsok néhány öreg, rozsdás ágyúval kacsavadászatot rendeztek az északi folyami flottára, 4 hajót szitává lőve, saját emberveszteség nékül. Azoknak a hajóknak tuti jól jött volna 2-3 hüvelyknyi acélpáncél... :D

ambasa 2012.04.07. 19:58:31

Szia János!

ugyan ezt a könyvet nem olvastam, annyira nem érdekelt akkor ez a korszak, de a rövid leírás nagyon emlékeztett, az MGM-n gyakran vetített John Wayne filmre a Lovaskatonákra (The Horse Soldiers - 1959).

www.imdb.com/title/tt0052902/

valószínűleg a CSS Alabamára gondolsz, amelyet ugyan Angliában építettek de a francia partoknál, Cherbourg előtt süllyesztette el az USS Kearsarge.

en.wikipedia.org/wiki/CSS_Alabama

TG

Ui.lassan ledolgozom a január óta összegyült írásaidat...

janos900 2012.04.07. 22:40:31

@ambasa: A lovaskatonakat meg nem lattam, de majd igyekszem megnezni.
Igen a CSS Alabama volt a legsikeresebb ilyen hajo.

Helyes. :) Kifogtad a legtermelekenyebb idoszakomat. :)