Hosszú szünet után, újra egy sivatagi csatát játszottunk június 4.-én. A klub nyitva volt egy egész napra (11-23), lévén ez a hétfő munkaszüneti nap volt.  A klubtársak az elmúlt két évben rendületlenül bővítik a 20mm-es seregeket a Rapid Fire hadjáratokhoz, szisztematikusan követve a kiegészítőket. A korai csatákhoz már megvan minden, most az 1942-es szervezési ábrák alapján zajlanak a vásárlások és a festések. A következő távlati terv egy bemutatójáték a Colours wargame show-n szeptemberben. Ennek tesztelése és előkészítése volt ez a játék, használtunk proxykat is, mert sok modell még festés alatt áll, de van olyan is amelyiket a következő postával várnak csak, a klubtagok.

A fenti képek a német-olasz erők készülő kiegészítéseiről készültek, látszik hogy nagyban folyik a fegyverkezés. A legtöbb erőforrást a páncélosok emésztik fel, a harckocsizó alakulatok rendkívül gyorsan veszítették és pótolták az állományukat, és szinte minden hat hónapban újabb és újabb típusok jelentek meg. A német részről még csak-csak megoldható, hogy szemet húnyunk egy rövidebb ágyúcső, vagy nem teljesen korrekt típusverzió felett, de a brit hadsereg páncélosai bizony leapasztják a pénztárcákat. Matildák, Crusaderek, Stuartok, Grantok és Shermanok, mind-mind más paraméterekkel rendelkeznek, a külsejükről már nem is beszélve.

A seregek fejlesztése nem áll meg persze, mert hamarosan megjelenik a következő Rapid Fire könyv az 1943-as tunéziai harcokról, ott már amerikai erők is lesznek, szóval lehet kezdeni dolgozni a hiányzó járműveken. A sivatagi harcok a páncélosokról szólnak, ezért ez a hadszintér azoknak a hadijátékosoknak kedvez akik szeretik a tankmodelleket építeni és gyűjteni. A teherautók terén is születtek kompromisszumok, így egy csomó olasz járművet is besoroztunk a német seregbe, hogy az állománytábla teljes legyen. Ahogy végignéztem az asztalon, láttam mit is jelent a gépesített háború, a játék felénél már a sivatag be volt borítva roncsokkal, az égő járművek közt bújócskázva zajlott a tankcsata.

A valóságos ütközet Rommel utolsó próbálkozása volt, hogy a beérkező brit utánpótlások előtt áttörjék a tengelyhatalmak erői az El Alameinnél kialakult frontot. A csata idejére már Montgomery vezette a briteket és a kódfejtők (ULTRA) jelentései alapján előre tudott a német-olasz támadásról, direkt meggyengítette a védelmet, és statikus páncél elhárításra használta a tankjait. A brit védősereg igazi Nemzetközösségi vállogatott volt, India, Új Zéland, Austrália és Dél Afrika, mind képviseltette magát csapatokkal. Aknamezők és jól előkészített védőállások un. „Dobozok” várták a németek támadó ékeit. A csatát a németek elveszítették, az áttörés kísérlet összeomlott. Ezt a csatát játszottuk újra a klubban, a változatosság kedvéért ismét német voltam. A gigászi küzdelem egy 20 körös Rapid Fire küldetés volt a sivatagi kiegészítőből, délelőtt 11-kor kezdtünk felpakolni, délben indult a játék és 21:15-re végeztünk a 17. körben.

 Az alakulatokat úgy kell érteni, hogy minden alap Rapid Fire alakulat egy eggyel nagyobb méretű alakulatnak felelt meg. Tehát a német hadosztályom páncélos ezredét hét darab Pz III, két darab Pz II, és egy darab Pz. IV. jelképezte, a páncélgránátos ezredem 44 figurából állt. Így tehát két német páncélos hadosztállyal támadtuk a britek nagyjából egy hadosztály szintű erejét, nekem a kezdő hullám jutott, a 21. Német páncélos hadosztályt irányítottam a játékban. A 15. páncélos hadosztály öt körrel az én hadosztályom után érkezet be, és csatlakozott az erőimhez. Mivel a másik német játékos pontosan tudta a küldetés minden részletét, én a fair play végett, nem olvastam el semmit a brit sereglistából, kaptam egy körülbelüli irányt, hogy esetleg merről várható brit utánpótlás, illetve mekkora a kezdő terület ami a brit játékos kezén van, de ezen kívül semmi mást.

A feladat a következő volt: végig kellett száguldani a nyílt sivatagon, ami az én átlagos 12 inch-es sebességemmel nagyjából 10 kört jelentett. Majd felkapaszkodni a térkép végén lévő két dombra és a 20. kör végén tartani mindkettőt. A dombok tetején mindenki be volt ásva, és egy szögesdrótos aknamező vette körbe a nagyobbik dombot. A játék első felében tehát bele kellett robogni vakon az ellenségbe. A Rapid Fire jól adja vissza a valós mechanizmusokat, kell egy gyorsan mozgó erő amit fel kell áldozni, hogy ezzel felderítsük az ellenséget. A pálya méretéből adódóan ez az én teljes hadosztályom volt. A belépési pontomnál volt két domb, így a tüzérségemet már az első körben felállíthattam egy jó fedezékbe, a megfigyelők meg kaptak egy jó pozíciót a domb tetején, viszont a pálya mérete miatt, előbb, vagy utóbb előre kellett hoznom a megfigyelőket. Az összes tüzérségem egy alakulatban volt és volt rádiós kocsim is, így a megfigyelők hívhatták a rádiós autón keresztül a másik két üteget is. Magyarán volt három tűzérségi megfigyelőm, egy mindíg mozgott, a másik kettő meg hivta a tűzcsapásokat.

Használtunk a játék során haladó szabályokat is, meg kell mondjam mivel már vagy fél éve nem játszottam Rapid Fire-t, a tudásom igencsak megkopott, újra kell olvasnom a szabálykönyvet. A legfonotosabb szabály a szanitéc és a tábori kórház volt, itt erősen egyszerűsítettünk. A szanitéc figura nem számít harcoló figurának, hozzá lehet csatolni egy századhoz, minden figuraveszteségnél dobhatunk vele egy hatoldalú kockával, ha az eredmény 5 vagy 6, a veszteséget nem kell levenni. A mentőautót meg úgy használtuk, hogy amikor elértük a 10 figura veszteséget a zászlóaljon belül, akkor dobtunk egy hatoldalu kockával és az eredménynek megfelelő számú figura visszakerült a játékba, az egység HQ-ja mellett. Így gyakorlatilag soha se fogytunk ki a gyalogságból, ami nekem nem igazán tetszett, viszont a veszteségeket számon tartottuk, így 20 figura után morál tesztet dobtunk, és utánna is minden körben amikor veszteséget szenvedett a zászlóalj. Alapvetően ebben a küldetésben nem borította fel a játékegyensúlyt, mert a nagy távolság miatt a visszanyert figuráim nem jutottak el újra a frontvonalba, hogy használjam is őket, valamint a britek is kaptak mentőautót is, meg szanitécet is, Az én szanitécem konkrétan négy figura veszteségtől óvott meg a játék során. A tűzérségi csapás miatti moráltesztett csak a célpont századokra dobtuk a gyalogságnál, nem az egész zászlóaljra. Ezen kívül a brit oldalon bevetett Grant tankok, minden körben lőttek mindkét lövegükkel, akár eltérő célpontra is, brutál erősek voltak, az én Pz III.-as tankjaimhoz viszonyítva.

Az első körben mindkét félnek meg kellett adnia, hogy melyik körben jön a támogató légicsapás, és a legicsapást megelőző körben fel kellett írni, három célpontot azokból, amiket akkor éppen láttunk, ezeket három körön keresztül támadták a gépek. Én az én Ju-87-es támogatásomat a nyolcadik körre kértem, mivel számításaim szerint az első öt körben én nagy eséllyel csak száguldok majd előre a nagy üres sivatagba, lévén a teljes brit haderő rejtve lett felállítva. Azt reméltem öt kör alatt csak felbukkan annyi ellenfél, hogy tudjak célpontokat adni a légierőnek. A britek egy kétmotoros Boston bombázót kaptak, az én repülőm körönként tudott egy-egy zuhanóbombázást végrehajtani, a brit gép egy körben tudott négy bombát ledobni szintbombázással.

Folyt. köv.