HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Alam el Halfa, Rapid Fire csata 2. rész

2012.06.09. 16:37 janos900

A játék elején jó szokásunkhoz híven tartottunk egy haditanácsot a Phil barátommal, úgy döntöttünk, hogy mivel ő ismeri a küldetés részleteit, ő lesz a másodiknak beérkező harccsoport parancsnoka, én meg majd jól belegyalogolok mindenbe amit csak a britek fel tudnak vonultatni. Elsőre ez nem tűnik valami nagy élvezetnek, de egyrészt így volt fair a harmadik játékossal, másrészt nekem így teljesebb volt a játékélmény, mert nem tudtam előre „kimatekozni” a történéseket. Persze azért megpróbáltam, józan ésszel egy használható stratégiát kidolgozni.

a1csatater.jpg

A képen látható a pálya, a tíz körömbe kerül elérni a két dombot, ha a kisebbik bal oldali dombot tartjuk csak, az döntetlen, mindkét dombot el kell foglalnunk a győzelemhez. A sivatagi terep miatt, rendhagyó módon nem kombinált harccsoportokban gondolkodtam, hanem külön nyomultam előre a páncélosokkal a bal oldalon, és külön a gyalogsági erőkkel a jobb oldalon. Egész egyszerűen azért, mert a jobb oldalon középen lévő tereptárgy egy horpadást hivatott jelképezni, mély homokkal a belsejében. Ahhoz, hogy a teljes horpadást belássam, 6 inch-re meg kellett közelítenem a széleit. Ez nekem egy jól beásott gyalogsági állásnak tünt elsőre, ami ellen be tudtam vetni egy gépesített egységet, két géppuskával, két aknavetővel és összesen negyvenégy figurával. Mivel a második hadosztály öt körrel utánam jött, úgy egyeztünk, hogy annak a  páncélos ezrede középen fog haladni, hogy szükség esetén megtámogassa az én gyalogságomat. Az egész horpadás egy jól kinéző hosszú birkózómérkőzésnek nézett ki, nem akartam itt leragadni a tankokkal. A következő képeken látszik a két célpont domb, majd a teljes hadosztályom.

a1dombok.jpg

a1ahadosztalyom.jpg

Az első két körben semmi fontos nem történt robogtam előre, két részre bontva, a brit játékos előre kimérte a tüzérségi megfigyelőinek hatótávolságát, és megjelölte a táviró oszlopot, amint azt elértem, megindult a zárótűz. A valóságban is így történt a britek előre bemérték és megjelölték a tűzérségük hatótávolságát és a távolságokat. A németek a távíró oszlopokat követve haladtak előre a sivatagban így érték el a brit vonalakat.

a2masodikkor.jpg

A harmadik körben az egyik teherautómat telibe találták a britek, négy figurám élte túl a tűzcsapást. Viszont az egyik féllánctalpas megfigyelőm kiszúrta a két nemzetközösségi 25 fontost! A következő két körben a teljes tüzérségem rájuk koncentrált és sikerült mind a hat kezelőt leszednem. Hogy kedvezzünk a brit játékosnak, Phil azt mondta az ágyúkat ettől függetlenül felmozdonyozhatja és ha kijut velük a térképről K6 körön belül a másik Off-board üteghez csatlakozva tovább harcolhatnak. Elég nagy szarvashiba volt szerintem ennyire előretolni a tüzérséget. Így egyet értettem, hogy adjunk még egy esélyt a brit játékosnak. Ugyanakkor eldöntöttem, ha rajtam múlik azok az ágyuk nem jutnak le a pályáról.

a1a3.kor.jpg

a1azuteg.jpg

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: afrika második világháború rapid fire

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr64575310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.