Germelqart dühösen nézte a Pun táborba visszaözönlő, viharvert zsoldosokat. Hannibal Mago már nyolc hónapja ostromolta a görögök városát, a táborban mindenféle dögvész pusztított, a zsoldosok morogtak, lázadoztak és hullottak mint a legyek. A morál amúgy sem volt magas, majd Hannibal is meghalt a betegségtől, és félő volt, hogy fel kell adni az ostromot. Aztán híre jött, hogy a görög felmentő sereg úton van, Himilco az új vezér lelket öntött a katonákba. Ha szétverik ezt a sereget, mondta. Az ostromlók fel fogják adni, mert ez az utolsó reményük. Most végre megérkezett a szirakúzai felmentő sereg, és ahelyett, hogy Himilco vezér végre pontot tenne az ügy végére, szemmel láthatólag csúfos vereséget szenvedett. Az istenek nem támogatják ezt az ostromot, gondolta Germelqart. A görögök felgyújtották a két ostromtornyot, most meg felmentik a várost. Áldoznunk kell Tinnitnek az oroszlánfejű istennőnek! Miért is nem kezdtünk az ősi hagyományok szerinti gyermekáldozattal!
Két óra múlva Germelqart némileg lehiggadva már, állát simogatva ült a sátrában, a görögök nem üldözték a vert hadat, a Punok rendezték a zsoldosok sorait, és visszahúzódtak a táborukba. Germelqart elkezdte kihallgatni a túlélőket, hogy a városi tanácsnak minél pontosabb jelentést tudjon küldeni. Ugo a Lusitán zsoldos, mohón itta a potya bort, barna tunikáját vérfoltok pettyezték. Az övén függő egyenes kard tokjából hiányoztak az extra lándzsahegyek és a tőr, szemmel láthatóan megtépázták a harcok, pajzsa és lándzsája elveszett. Vértje vagy sisakja sohasem volt, hosszú fekete haját varkocsba fonta, a homlokára piros pántot kötött, hogy az izzadság ne csorogjon a szemébe. Az egyenes ibériai kardját azonban nem veszítette el, ahogyan a jókedvét sem, miután kiitta az egész kancsó vizezett vörösbort, hangosan böfögött és simára borotvált arca széles elégedett mosolyra húzódott:
-Baal áldása rád papirusz tekerő barátom,a borért. Szó ami szó, jól szétrúgták a fartúró görögök a seggünket!
-Hogy történt? Kinek a hibája?
-Hiba? Nem volt ott semmi hiba, barátom. Egy egész átkozott nehézpáncélos görög falanx taposott le minket csupa veterán görög, jól képzett, összeszokott anyaszomorítók páncélba. A harci kocsikkal, meg dárdavető gyalogsággal, nem lehet szemből legyőzni egy falanxot! Mondjuk mással se, ha engem kérdezel. Lovasság meg nehézgyalogság kellett volna több, meg nem a sík mezőn kellett volna csatázni velük.
-Miért nem húzódtatok akkor a dombok közé?
-Mert ott nem működtek volna a szekerek. Azt meg nem lehetett tudni előre, hogy ennyire nem fognak működni a síkságon sem. Na meg Himilconak is ez volt az első csatája, mire felzárkózott Magó jobb szárnyához, már nem volt kihez felzárkózni. Sokkal több íjászuk volt mint nekünk. Kellett volna egy pár száz azokból a kecskével háló baleári parittyásokból, Tinnit látja a lelkemet ki nem állhatom a szagukat, de a dolgukhoz jól értenek, az biztos. Ha nem a görögök ellen harcolnánk, mondanám hogy toborozzunk íjászokat Krétáról, de így...
- Na de mégis, mit tehetnénk legközelebb?
- Szervezzetek falanxot barátom,meg tanuljatok meg harcolni!
-Miii? Sértegetsz, te kutya!
-Ugyan! Választ vársz nem? Ahogy mondom, lehetne némi saját haderőtök is, mert ez a tiritarka zsoldos kompánia, nem valami fegyelmezett. Ha lenne egy nehéz vértes falanxod barátom, akkor azok mellé, vagy köré lehetne rakni a zsoldosokat. Meg azok lefoglalnák a falanxot, amíg a zsoldosok teletűzdelik őket dárdával, meg a lovasok megkerülik őket.
-Értem...
Lejátszottuk az első tanulómeccset, mint karthágói hoztam a történelmi szintet, csúnyán kikaptam. Viszont sokat tanultam belőle, a szabályokról és az egységekről. A csatarend amivel kezdtem, minden volt csak nem egy jól átgondolt séma. Sajnos ezen nem lehet változtatni, ez a küldetés elején adott. A görögök nehézgyalogsága brutális, négy egységük van amíg nekem egy. Ezt ellensúlyozná, elméletileg a két harci szekér, ami szintén nehéz egység, de csak két hasábból áll. A szekerek figyelmen kívül hagyhatják az első ellenük kidobott kard szimbólumot, de az öcsém sajnos simán dobta a piros találatokat. Nekem négy auxiláris gyalogos egységem volt a görögöknek három, lovasságuk is kettő volt az egy ellen. Az íjász gyalogságuk is kétszeres fölényben volt. Öt kártyából válogathattam, szemben az öcsém hat kártyájával.
Az első öt kártyámból három szólt a jobb szárnyra, ezért ott kezdtem előrenyomulni, az öcsémnek is oda szóltak a parancsai, heves nyílzáporok váltották egymást, támadásba küldtem a harci szekereket, de már az első ütésváltásban veszítettem egy hasábot, majd az öcsém körében a másikat, így az első pont egyből megvolt a görög játékosnak. Egy auxiliáris egységét leszedtem, két másikat pedig leamortizáltam egy figurára, de közben egy közepes gyalogságot is elveszítettem, az íjászaimat vissza kellett menekítenem, mert belőlük is csak egy figura maradt, csakúgy mint a nehézgyalogosomból. Utána kaptam két lovasroham kártyát, és bevetettem a másik szekeret meg a lovasságomat a bal szárnyon, ott is letapostam két egységet, de mindből maradt egy-egy figura, így pontot nem szerzetem.
Megindult a falanx, és én vétettem két súlyos hibát, egyrészt kijátszottam a Darken the Sky kártyát, amivel minden egység aki képes lőni, vagy hajítani kétszer lőhet. De azt már elfelejtettem, hogy ez vonatkozik a három auxiláris egységre is, akik pont lő távon belül farkasszemet néztek a falanxokkal, ezek tehát nem lőttek, pedig ez 12 kocka sebzés lett volna, a következő körben támadtak a falanxok, de nem bírtak megsemmisíteni teljesen egy egységet sem, ekkor kijátszottam a Clash of Shields kártyát, ez adott extra 2 kocka sebzést, és minden egységem aki közelharcba maradt a falanxal, vissza tudott ütni. Itt meg pocsékokat dobtam, valamint a visszaütésben elvesztettem az ötödik egységemet, így a görögök nyertek.
A Memoir után teljesen el vagyok veszve az egységek között, annyi féle variáció van, hogy állandóan a playsheet-et böngészem. A lovasságot, meg a szekereket rosszul alkalmaztam, a lövés erejét lebecsültem, van még mit tanulni. A kedvenc kártyánk vitathatatlanul az I am Spartacus!
