HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Wargames Illustrated az első szám 1987-ből!

2018.08.15. 18:44 janos900

A történelmi asztali hadijáték egyik pillére a Wargames Illustrated, az idén szeptemberben 31 éves magazin internetes prime szolgáltatása most az első hónapra csak 1GBP vagyis egy angol font összegért kipróbálható. A csomag részeként az összes eddigi szám letölthető pdf-ben, ennek az ajánlatnak én nem bírtam ellenállni. Mert ugyan a 2005-2014-es magazinok mind megvannak papír alapon is, de a bennük történő tematikus keresés elég nehézkes, szóval nekem megéri azt a pár óra töltögetést, hogy meglegyenek digitális formában is a régebbi újságok, arról nem is beszélve, hogy így a 2014-2018 közötti számokat is elolvashatom. A töltögetés közben jutott eszembe, hogy elolvassam a legelső számot is, érdekes megnézni mennyit változott a hobbi harminc év alatt.

wasi.png
Már az első lapok reklámjai is felérnek egy időutazással, Battle Honors és Minifigs 15mm-es Napoleon korabeli figurák, Ral Partha Battletech robotok, XVI. századi Török figurák ugyancsak 15mm-ben. Heroics&Ros figurák 1:300-as méretarányban. GHQ tankok 1:285-ös méretarányban, Frei Korps 15 figurák 1848-1871 európai háborúkhoz, Platoon 20 figurák és járművek 20mm-ben XX. századi konfliktusokhoz, Skytrex hajók és 9mm-es! 1:200-as seregek a Második Világháborúhoz. Nincs is 28mm-es reklám, van azonban 6-15-25mm! A legtöbb cég egyébként mind a mai napig működik, be is linkeltem őket, nem csak a 28mm-eseké a világ, sőt. A főszerkesztő Duncan Macfarlane a "kezdő lövés" című bevezetőjében elégedett a kereskedők hirdetési igényeivel, és bízik benne, hogy a magazin 60 oldalról még nőni fog. Nos 31 évvel később a 108 oldalas a legfrissebb szám, szóval szerintem mindenben megfelel a mostani  magazin az akkori elvárásoknak. Az első szám megjelenését egyébként a Nemzeti Bajnokságra időzítették amit Sheffieldbe rendeztek meg, de találtam egy hirdetést-meghívót egy Osprey wargame világbajnokságra amit Birminghamben tartottak 1987 októberében. A magazin második számában kapunk egy kis riportot mindkét eseményről, elgondolkodtató számokkal. Az Osprey bajnokságán 220 játékos vett részt 15 országból és több mint 200.000 figura (zömében 15mm) volt felpakolva az asztalokon. Ebből is látható, hogy a hobbi történelmi ága már a nyolcvanas évek végén is virágzott az Egyesült Királyságban (nem volt akkor még internet meg számítógépes wargame olyan szinten mint ma, és egy 68 milliós országról beszélünk). Nekem külön tetszett, hogy a hátsó borítóhoz az Essex figurákat egy South London Warlord klubtag Mike Roberts biztosította, szóval a londoni klub már akkor is erős bástyája volt a hobbinak. Megemlítették még az 1987-es Armageddon wargame show-t amely akkor a 11.-ik születésnapját ünnepelte, később mint Colours rendezték meg, ezen én is rész vettem itt és itt, ez reading-i show és klub se mai gyerek, több mint negyven éve működnek.
wi3.png
Rengeteg a reklám, oldalakon keresztül mást se kapunk, de azért vannak cikkek is a magazinba amik viszont megérik a lapozgatást. Nagyon sok cikket és írást kapott akkoriban a szerkesztő (igen, egyszemélyes vállalkozás volt az elején), de kevés volt a szabad felület a reklámok miatt, azok viszont kellettek a bevételek miatt. Szóval ez egy folyamatos versengés volt a helyekért annak idején. Na de nézzük mi volt a magazinban. Az első cikk természetesen miről is szólhatna másról, mint a Zulu háborús játékokról, illetve a Zulu című filmről. A másodikban egy Vauban féle XVI.-századi francia erődítmény kapuját veszik górcső alá, illetve annak méretarányos megépítését. A harmadik írásban a parancsnoklás és az asztali hadijáték viszonyáról olvashatunk, a negyedikben az éjszakai akciók lejátszásáról a Japán-Orosz 1905-ös háborúban! Az ötödik publikáció egy komplett játékszabály az AWI (Amerikai Függetlenségi Háború) korszakához. A 36. oldalon Durban 1842-es ostroma került bemutatásra, részletes térképekkel és hat színes rajzzal a vonatkozó egyenruhákról. A hetedik cikk egy sorozat első része és a Hétéves Háború porosz hadseregét mutatja be, az első rész a tüzérségről szól. Az illusztrációk között van egy fénykép egy szépen festett Minifigs Porosz seregről 25mm-ben, illetve egy másik Hinchliffe figurákról. A következő írás témáját a reneszánsz erődítések adják. Teljes meglepetésemre a témák között, se Ókor, se Napóleon se Második Világháború. Jelenleg 2018-ban ezek a legnépszerűbb témák, bár a szerkesztői előszóban a második számra ígérik a modern és ókori témákat. A második számban is közreadtak két szabályt egyet a 6mm-es rómaiak a gallok elleni csatákra, illetve egy XVIII. századi tengeri ütközetekhez használhatót.
wi4.png
Természetesen az Japán-Orosz háborús cikk ragadta meg legjobban a fantáziámat, már csak azért is mert egyfajta olcsó egyedül is játszható játékot kapunk a cikkben, amiben minimális terep igénnyel, 64 japán figurával és egy pakli kártyával szimulálja Pete Gritton a szerző az éjszakai akciót. Nekünk itthon egyébként érdemes ezeket a régi magazinokat böngészni ötletekért, mert nagyjából azon a szinten tartunk a hobbiban mint akkor a britek. Vagyis nagy hasznát vesszük az ötletes kreatív megoldásoknak, a saját gyártású szabályoknak és barkács terepeknek, a magazinban akkor domináltak a fém 15mm-es figurák most meg a plasztik 20mm-esek vannak a zeniten. A mai piacon már annyi a kemény fedeles száz oldalas szabálykönyv, amiből a második meg a harmadik kiadás jelenik meg, hogy igazán üdítő egy két egyszerű szabályt kipróbálni. Főleg mivel sokkal egyszerűbb lefordítani egy 4 oldalas szabályt magyarra, mint egy könyvet. A gyors egyszerű játékokkal például ki lehet tölteni az időt, ha túl hamar vége a tervezett nagy csatának. Vagy elő lehet vele készíteni egy csatát, úgy hogy a kis játékok eredménye befolyásolja a nagy csata kezdeti hadrendjét, csökkenti vagy növeli a haderőt, vagy éppen megszállhatunk kedvező terepszakaszokat az éj leple alatt, amit olyanokat amit nem lehetne az alap küldetés szerint. A játék lényege pár szóban az, hogy nappal felderítettük a legfontosabb tereptárgyakat mint hegyek, épületek, vagy folyó és rajta híd, ezek pozíciója adott, egyik tereptárgy sem nagyobb mint egy kártyalap. A francia kártya négy színéből kettőhöz rendelünk eseményeket, a maradék lap, vagyis a pakli 50% nem jelent rendkívüli eseményt. Megkeverjük a paklit, lefordítva lerakunk három sorba 16-16 lapot, majd rájuk rakjuk az ismert tereptárgyakat. Ezek után kezdjük meg a terep felderítését, adott a körök száma, illetve az is, hogy mennyit léphetünk körönként (hány lapot fordíthatunk fel), amikor letelt az idő kivilágosodik és vége a játéknak, ha szerencsénk van el tudunk foglalni pár kedvező pozíciót az éj leple alatt, vagy rajta tudunk ütni az ellenfél ütegein stb. A szerző ajánlja az elgondolását mindenféle korszakhoz, amikor az egyik sereg aktív az éjszakai hadműveletekben a másik fél pedig kevésbe. Szóval például a japán vagy vietnami éjszakai támadóknak a dzsungelben, de finn vagy szovjet síelő járőrök modellezésére is a hólepte terepen éjszaka szintén remek játék alap lehet. A magazin második számában írják is, hogy a rendszert több klub is kipróbálta Vietnam és SSW támadás a ködben témákban. Fontos még megemlíteni, hogy ebben az időszakban (1987) a legtöbbször még pontos léptéket is adtak a szabályoknak: mennyi valós időt jelképez egy kör, hány métert jelent az ami a terepasztalon egy hüvelyk, mennyi valós katonát szimbolizál egy figura.
wi5.png
Úgy gondolom érdemes böngészgetni a régi számok között, számunkra új ötletekért, mert a hadtörténelmi témák nem könnyen avulnak el, a wargame magazinok pedig igazán időálló témákat tartalmaznak még 30 év után is. Egy angol fontért szuper ajánlat megszerezni őket harminc évre visszamenőleg. Arra is nagyon jó ez a lehetőség, hogy lássuk: a mindent elárasztó jelenlegi marketing és a 28mm-es jól fényképezhető figurák nélkül is van színes és főleg élvezetes hobbi, olcsóbb figurákkal és sok kreativitással. Szinte minden számban az 1987-es évfolyamban van valamilyen megoldás olyan játékokra amit egyedül is lehet játszani, a harmadik számban van egy rövid un lapozgatós könyvecske (mint a fantasy Tűzhegy varázslója könyv) az Amerikai Polgárháború idején bújhatunk egy déli katona bőrébe, hogy felderítsük az ellenfél szándékait. A sztorit Peter Denis írta és illusztrálta, napjainkban ő az egyik legnépszerűbb illusztrátora az Osprey könyveknek meg a 28mm-es plasztik dobozoknak, sőt saját papírkatona kollekciókat ad ki könyvformában. Akkor még mint kezdő hadijátékos küldte be a cikkeit, hiába 31 év hosszú idő.
wi2.png

2 komment

Címkék: WI

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr5414183123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stili 2018.08.17. 13:30:47

Hűha, azt hiszem beruházok rá, köszi az infót!
A Helion-os kollekciót is már elkezdtem gyűjteni, bookdepo-n is szokott belőle lenni ugyanazon az áron csak ingyen postával.