HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Historikum VI. Hadijáték nap Győr 2019.09.01.

2019.09.03. 12:55 janos900

Elég nehezen indult a hatodik esemény szervezése, a tervezett helyszín Budapest helyett ismét Győrben találkoztunk, az évfordulós lengyel-német 1939-es csata elmaradt, viszont a dátum 2019.09.01. miatt többen nem tudtak eljönni, mert idén ezen a napon voltak az évnyitók az általános iskolákban. Összesen négy asztallal tudtunk számolni, hiába volt termünk még legalább háromra. A borús előzmények ellenére viszont maga a rendezvény remekül sikerült, 14-en játszottunk öt különböző játékot és egészen 17:30-ig tartott a rendezvény. Ezúton is köszönjük mindenkinek aki megtisztelt a részvételével, valamint köszönjük a Társas Fészeknek a vendéglátást.

cover1.jpg

crowd1.jpg

crowd2.jpg

Mint szervező komoly értetlenségbe ütköztem néhány résztvevő részéről a Facebook (FB) jelentőségével kapcsolatban, ezért fontosnak érzem nagyon, de nagyon kihangsúlyozni a szerepét. Mivel mi gyakorlatilag nulla forintból szervezünk, és a játék klubok ahol a Historikumok megrendezésre kerülnek, tulajdonképpen vakon meghitelezik nekünk a terem bérletet (ez a játékosoktól befolyó napi díjat jelenti, amiről nem lehet tudni előre mennyi is lesz végül a bevétel). Ha azt akarjuk, hogy a célközönségünk, minél több tagja eljöjjön, akkor a FB esemény létrehozása, információval feltöltése létfontosságú. Mert nincs más kommunikációs csatornánk, amivel elérjük a közönségünket! Ahhoz, hogy valaki mondjuk Székesfehérvárról, vagy Sárvárról eljöjjön Győrbe egy napra, vagy Miskolcról Budapestre utazzon, látnia kell, hogy érdemes a vasárnapját velünk tölteni. Mi alapján fogja eldönteni? Az előre megadott játékok listájából, meg abból, hogy sokan jelzik a részvételüket. A tervezéshez pedig idő kell, ezért legalább 6 héttel előre kell az eseményt bejelenteni. Szóval, amikor olyan kommenteket kapunk, mint: ,,távoli", kb. másfél hónappal később esedékes esemény", akkor az látszik, hogy az illetőknek fogalmuk sincs erről az egészről. Nekem ez jó lecke volt, azt feltételeztem, hogy mindenki tisztában van ezekkel a tényekkel és érti a hátteret, de nem így van, ezért írom most le, hogy fejlődjünk.

crowd3.jpg

crowd4.jpg

A jövőre nézve, szépen kérek mindenkit, hogy jelezzen a FB eseményen vissza a meghívásra, kommentáljon, töltsön fel képet ha tud arról az asztalról, amit hozni szeretne. Vagy akár keressen a napra egy ellenfelet! Ezt a három szabályt ismerem, ilyen seregeim vannak, van kedve valakinek játszani? Adjatok információkat, ezzel járultok hozzá a rendezvény sikeréhez elsőre, másodjára meg azzal, ha el is jöttök. Teljesen egyértelmű, hogy ez csak egy hobbi, és bármi közbe jöhet, és olyan is van, hogy csak egy héttel előtte derül ki, hogy valaki tud jönni, vagy éppen nem tud. A lényeg, hogy jelzed az eseményen: jövök, talán jövök vagy éppen nem tudok jönni, ha változik a helyzet változtasd a státuszt, nem nagy dolog. De nekünk, minden infó morzsa, egy újabb tégla a rendezvény épületéhez. Azt is kiemelném, hogy jóval több az olyan hadijátékos, aki játszani jön és nem hoz asztalt. Tehát nekünk un. party játékokkal kell készülnünk, hogy senki se maradjon szórakozás nélkül. Adjatok információkat, hogy tervezhessünk, mert ez az alapja, annak, hogy mindenki jól érezze magát. Némelyek olyan problémát csinálnak egy visszajelzésből, vagy egy fénykép posztolásból, hogy egész egyszerűen nem tudom őket megérteni, a közösség épül ezekből az 5 percet igénylő visszajelzésekből, meg magukból a Historikum alkalmakból is. Magunknak építjük és nekünk is adja vissza az élményt.
crowd6.jpg
A VI. Historikum előtt, a viszonylag szerény információkból azt szűrtük le Ambasa barátommal, hogy mindkettőnknek olyan asztallal kell készülnünk, aminél legalább négyen tudnak játszani. Ambasa a Wizkids Pirates vagy Karib Tenger Kalózai játékkal készült, én a Tanks Modern szabályaival. Szerencsére Jentz is elkészült a Wings of Glory alapjaira kidolgozott, harckocsis játékával, így számításaim szerint tizenkét fő részére volt 3 féle játékunk a kínálatban, a "Bandi és a Gáborok" csapat 1940-es csatája és Royo szamurájos asztala mellett. Ezzel több helyünk lett a végén, mint játékosunk, de ez a jobbik eset. Így sikerült két játékot is kipróbálnia több játékosnak. Az eddigi visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát, a Társas Fészek remek hely a rendezvénynek, és Daniel most is pompás házigazda volt. Részemről kiemelném, hogy Royoék asztalát élőben látni a rendezvényen, nagyon jó érzés volt. Mert ők nem klubban szoktak játszani, és most ezt is kipróbálták nálunk. Az ilyen tapasztalatok és élmények megszerzése érdekében rendezzük a Historikumokat. Mint ahogyan, az is nagy eredmény volt a szememben, hogy Royo és Jentz jól eldiskuráltak a terepépítési tippekről és trükkökről, illetve hogy élőben beszélték meg egymás munkáit. Ugyancsak szuper volt látni, hogy a párjaikat elkísérő hölgyek is kipróbáltak játékokat. Részemről ezt nagyra becsülöm, mert vették a fáradságot, hogy megismerjék a partnerük hobbiját. Sőt még jól is szórakoztak! Arról nem is beszélve, hogy a résztvevők több, mint 20%-át adták! Ezt szárnyalja túl a Salute! Csak viccelek persze, hiszen ott ötezer ember húsz százalékának kellene a szebbik nemből verbuválódnia. Na de a viccet félretéve, szerintem ismét érdemes volt, részt venni Historikumon mindenkinek.
Most pedig jöjjenek Ambasa és Royo fotói, asztalok szerint sorban, Az első a Test of Honour szabályok alapján játszott 28mm-es méretarányban készült középkori szamuráj skirmish:

sam1.jpg

sam2.jpg

sam3.jpg

sam4.jpg

sam5.jpg

A második a Rapid Fire szabályok alapján játszott, 20mm-es vagy 1:72-es csata, 1940 Franciaország, németek a franciák ellen.

fr1_1.jpg

fr2_1.jpg

fr3.jpg

fr4.jpg

fr5.jpg

A harmadik Jentz rendkívül népszerű Tracks of Glory játéka volt, amelyet a Wings of Glory alapján készített el, és 20mm-es méretarányban egy 1944-es csata keretében mutatott be, a játékosok nagy örömére.

jentz1.jpg

jentz2.jpg

jentz3.jpg

jentz4.jpg

A negyedik asztalon Ambasa kalózpartija zajlott, egészen 17:30-ig. A Wizkids Pirates szabályai alapján a játék hajóival.

carib3.jpg

carib4.jpg

carib1.jpg

carib2.jpg

Végül az én Tanks Modern szabályok alapján játszott 20mm-es asztalom egy fiktív 1985-ös Szovjetúnió-NSZK harckocsicsatával.

tanks2.jpg

tanks3.jpg

tanks4.jpg

tanks1.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: riport Historikum

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr1415037358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.