Úgy hozta a sors, hogy egy londoni wargame klub a South London Warlords tagja voltam 2008-2013 között, olyan "veteránokkal" játszottam hetente, akik akkor már több mint húsz éve űzték (és űzik még ma is) ezt a hobbit. A legnépszerűbb korszak akkor a második világháború volt, 20mm-es figurákkal a Rapid Fire szabályok alapján. Számomra rendkívül szimpatikus az a stílus, ahogyan ott játszanak, mivel ez a szabály most 2020 szeptemberében új kiegészítést kap és 2005 után először változik, ezen kívül pedig sokan játszanak Rapid Fire-t idehaza is, úgy gondoltam hasznos volna felfrissíteni az emlékeimet (két régi inkvizítoros cikket gyúrtam össze és egészítettem ki), meg a szabályokat itt a blogon. Hátha találtok benne ötleteket, fogásokat, amiket azután a saját csatáitokban tudtok kamatoztatni. Az itt leírtak mind a 2005-ös kiadású szabályra vonatkoznak, elképzelhető, hogy az új verzió nagyban fog különbözni. (minden kép az SLW klubtagok gyűjteményeiről készült)
Amikor én elkezdtem Rapid Fire-t játszani, elsőre nekem nagyon nem tetszett. Egyrészt akkor a 28mm-es skirmish játékok vonzottak, ezt pedig 20mm-ben játszottuk, másrészt a seregek szervezete zászlóalj alapú, az asztalon meg inkább skirmish szerű az egész. A rendszer tervezői tehát egyfajta öszvért alkottak, amiben a gyors, és viszonylag egyszerű szabályok felülírják a nagyfokú valósághűséget, igyekeztek a valós hadviselésből minél többet belerakni, de nem akarták teljesen valósághűen lemodellezni. Volt még egy bajom a rendszerrel, az pedig az, hogy általában elég gyengéket dobok. Ez magában még nem akkora probléma, ha nem egyesével kell dobálni a kockákkal, de itt úgy kell. Helyesebben most már tudom, hogy nem feltétlenül, de tény a legtöbb hatást egy K6 vagy néha egy K10 kocka eldobásával szimuláljuk. Ez azért akkora gond, mert a K6-on az 1,2,3-as érték általában még kevés a találathoz is, meg a sebzéshez is, vagyis 50%-ban mellé lősz. Komolyan frusztráló, amikor 1940-es Franciaországi csatában, egy századnyi francia gyalogos, egy épületben védekezik, én meg lövöm őket egy egész zászlóalj német gyalogossal, akiket egy század harckocsi támogat, vagyis dobok vagy nyolcszor, és ebből nem sikerül bevinni egyetlen találatot sem. Erre egyetlen megoldás kínálkozik, ami egyben az első jó tanácsom is az újoncoknak: párosával mozgasd az egységeket, és egyforma távolságból több egyforma tűzerejű egységgel lőj, több kockával több az esélyed!
Minden berzenkedésem dacára, ez volt a leggyakoribb játék, amihez csatlakozni tudtam, így szép lassan hozzá edződtem a rendszerhez, és mostanra én is egy jó játéknak tartom, ha gyári küldetéseket játszik vele az ember. A legnagyobb erőssége a felderítés beépítése a játékba, itt a támadó az elején nem látja a védő csapatait. Ugyanis a védő egy térképvázlatra rajzolja be az egységeit, amíg a védő egység nem lő vagy mozog, addig csak akkor látja az ellen, ha elég közel megy hozzá, vagy a felderítői jól végzik a dolgukat. Szerintem ez nagy előnye a játéknak, egyszerűen és simán állíthatok csapdákat, minden erdőben és házban lapulhat ellenfél, a támadóra ezer veszély leselkedik, rengeteget kell kockáztatnia. Persze azért neki is vannak a kezébe eszközök, pl felderítő repülőgépek, amit viszont a védő vadászgéppel blokkolhat, ez viszont nem olcsó mulatság, kevesebb egység marad védekezni. Mint minden szabályban ebben is vannak alap fogások, kombinációk és működik a kő-papír-olló elve is.
Ezzel el is jutottunk a következő nagy előnyhöz, amit a rendszer nyújt, ez pedig az összfegyvernemi harc. Egy skirmish játékban, egy szakasz gyalogos mellé két-három harckocsit adni elég túlzó, a légi támogatás meg egyenesen verébre ágyúval szindróma. Ettől függetlenül a Bolt Action csatákban gond nélkül játszunk így, de nem reális. Ellenben egy gyalogos zászlóalj támogatására simán arányos egy század harckocsi, egy lehívható légi csapással, mint támogatás. Az összfegyvernemi realitás érezhető végig, a szabályokba például a páncélököllel felszerelt fedezékben ülő gyalogos csak ún. Hősies akció keretében (6-os érték a K6-on) tud kijönni a fedezékéből és 6”-re megközelíteni egy páncélost a nyílt terepen, hogy megpróbálja kilőni. Ugyancsak, ha a gyalogság a nyílt mezőn áll és nincs baráti támogató páncélos 12 hüvelyk távolságban, ellenben az ellenfél harckocsija 12 hüvelyknél közelebb jön, morál próbát kell tenni, (K6 1,2,3-nál visszavonulnak). A páncélosoknál ugyanígy kell támogató gyalogság, különben nem tudnak előre mozogni, csak sikeres morál próbával. Tehát tökéletesen lehet alkalmazni a háborúban bevett taktikát, hogy leválasztjuk a támogató gyalogságot, és a harckocsik visszavonulnak, mert gyalogság nélkül sebezhetőek. A „vérpistikék nagymacskahordáit” el lehet felejteni, annál is inkább, mert ebben a rendszerben a szervezeti ábrák alapján vásárolunk. A skirmish csatákban nem túl értékes teherautók, itt nagyon is fontosak, mert a gyalogságnak lépést kell tartani a tankokkal, a lövészpáncélosok meg a hab a tortán. Mozgó nehéz fedezékek (Heavy Cover). Azt is fontos kiemelni, hogy ez a játék akkor az igazi, ha küldetéseket és hadjáratokat játszunk vele. A vásárlásos párbaj jellegű csaták nem működnek annyira jól, mint a küldetések.
Az első és legfontosabb, amit a londoni játékok alapján követendő példának tartok, az a játék egyensúly, és a törekvés a történelmi hitelességre. A Rapid Fire alapvetően egy zászlóalj szintű játék (1 figura 15 embert, 1 harckocsi model 4-5 valódit szimbolizál), ami szükségessé teszi, az un. összfegyvernemi harcot, vagyis kell gyalogság, tüzérség, páncélos erő, légvédelem és felderítők is, ha életképes sereget akarunk. Az alap egy délutános sereg egy gépesített gyalogos zászlóalj egy század páncélossal és némi tüzérséggel, ami modell és figura mennyiségben negyven-hatvan figurát, három páncélost és három-öt löveget, valamint a teherautókat, rádiós kocsit stb. jelent, nem többet, mint tíz-tizenkét darab. A fő hadszíntér az SLW klubban a nyugati front volt, Franciaország, főleg Normandia a sövények miatt, és persze amerikaiak a németek ellen. A két haderő felszereltsége és szervezettsége itt nagyjából egyensúlyban van (az amerikaiak, gyakorlatilag a német 1940-es haderőt másolták 1944-ben), a sövények az egész játékteret sakktábla szerűen, kis mezőkre osztják, nincsen lehetőség „félpályáról csípőlövésekkel” elintézni a másikat, a gyalogságnak rengeteg fedezéke van, lehet bújócskázni a harckocsikkal. A két hadviselő nemzet elsőre lehet, hogy kevésnek tűnik, de azért akad variáció bőségesen, például a német gyalogos zászlóalj lehet Wehrmacht, Volkssturm, WSS vagy akár Fallschirmjäger, utazhat teherautón vagy fél lánctalpason, kaphat páncélos vagy rohamlöveg támogatást a különböző tüzér alakulatokról már nem is beszélve.
Az esetek nagy többségében a SLW klubban négyen játszanak, két kétfős csapat küzd egymás ellen, az egyik fél támad, a másik védekezik. A szabályrendszer lehetővé teszi, hogy a védőnek ne kelljen felraknia egyetlen egységet se a csatatérre az első kör előtt, elég, ha készít egy térképvázlatot, amibe berajzolja a kezdő pozíciókat. Amennyiben egy egysége tüzet nyit, vagy mozog, felkerül a csatatérre, ugyancsak fel kell raknia, ha bekerül a felderítő egységek felderítési hatósugarába. Ha valamelyik egység úgy dönt, hogy nem lő és nem is mozog a körébe, úgy az ellenfél körében jogosult lőni. A védő tehát betárazva lövésre készen kezd. A támadó az első egy-két körében, megpróbál a felderítő egységeivel minél mélyebben behatolni a védő területére, és akár a felderítők feláldozásával is, de minél több célpontot találni. Közben a tüzérségi megfigyelőket is pozícióba kell hozni, hogy a tüzérséget be lehessen vetni a felderített célpontok ellen. A gyalogság és a páncélosok, csak ezután indulnak célpontokat foglalni.
Az egyik legjobban sikerült játék az volt, amikor hatan, három héten át (heti egyszer négy órában), három asztalon párhuzamosan játszottuk Rapid Fire szabályok alapján. Ebben a hadjáratban egy D napi partraszállással kezdtünk, a változatosság kedvéért brit seregekkel a németek ellen. Mindhárom brit játékos kapott egy gyalogezredet, és egy partszakaszt, az ezredekből elsőre egy zászlóalj lépett a partra 3-4 Hobart féle játékszerrel (kétéltű Sherman, lángszórós Churchill stb.), az előrenyomulás mértéke, a célok teljesítése és a veszteségek arányában kaptak a játékosok extra csapatokat vagy támogatást. A németeknek egy központi tüzérségi támogató egysége volt (partvédő bunker, nehéz ágyúkkal), ezért a három játékos körönként kockát vetett, hogy ki kapja meg az adott körre a tűztámogatást. A három asztal egymás mellett állt, lehetőség volt egyikről a másikra átlépni, megsegíteni a megszorult bajtársat. Amikor az egyik asztalon sikerült megsemmisíteni egy német bunkert a britekkel, kaptunk egy támogató vadászbombázó csapást, ami végig repült mindhárom asztal felett, a második asztalon a német játékos légvédelme lelőtte, így a harmadik játékos társamat már nem tudta támogatni. Az első játék után egy asztalon a brit sereg a parton ragadt, kettő pedig tovább jutott, ekkor kockadobás döntött arról, hogy kinek a második térképén van a német partvédő üteg bunkere, mert annak elfoglalásával, az összes német játékos elveszíti a tüzérségét. Pechünkre a parton ragadt ezred sávjában volt, így végig hullott ránk az áldás. Ahogy a britek haladtak előre, úgy erősödött a német ellenállás, a harmadik térképre eljutott brit játékos már egy páncélos ellenlökést is kapott egy század Párduc képében.
Gyakran alakult úgy, hogy három vagy éppen öt játékos jött össze. Ilyenkor, ha volt mód előre tervezni, az egyik játékos beállt bírónak, illetve segítőnek. Ha van bíró, akkor lehet úgy győzelmi feltételeket megadni a játékosoknak, hogy egymás céljait nem ismerik. Például német védőként, annyit tudtam, hogy két amerikai játékos ellen védekezem, és azt, hogy melyik irányból támadnak, de azt nem, hogy mi a konkrét céljuk, azt meg pláne, hogy milyen erőkkel. Én buzgón beástam magam a házakba, és az útkereszteződés körül a terep közepén, ők meg azt a célt kapták, hogy a nekik szembe oldalon minél több egységgel hagyják el a terepet, így gyakorlatilag megkerültek és mire világos lett a céljuk, már rég behozhatatlan lépéshátrányba kerültem. A bíró ugyancsak kidolgozhat rész célokat, amihez eseményeket köt, amik a két játékostól függetlenül történnek meg. Például mozgat egységeket az egyik játékossal megegyező haderőből, de azok felett a játékosnak nincs parancsnoklási jogköre. Ilyenre volt példa, amikor egy folyó hídjáért harcoltunk, és a németek egy adott távolságon belülre értek, az amerikai oldalon megjelent egy század gyalogos a bíró irányításával, oda masíroztak a hídhoz, és dobtak valami próbát, a következő körben megint, aztán a harmadik körben a híd felrobbant. A magyarázat annyi volt, hogy a főhadiszállás parancsa alapján az utászok a veszélyeztetett hidat megsemmisítették, benne volt a küldetés leírásban, de nem volt publikus a játékosoknak. A németnek gyorsabban kellett volna előrenyomulnia, az amerikai játékosnak meg három egysége maradt a folyó rossz oldalán, ezekkel csökkent a pontszáma a végelszámolásnál.
A Rapid Fire egy Bolt Action rendszerhez képest drága játék, ha a maximális játékélményre törekszik valaki, még 20mm-ben is. Ugyanis az az alapelv, hogy minden játékos harckocsi makett építő és gyűjtő, aki az egyre bővülő gyűjteményével szeretne játszani. Tehát az első lépés az angolszász módszer alapján, hogy kiválasztjuk a hadszínteret, megvesszük a vonatkozó küldetésekhez és hadjáratokhoz tartozó kiegészítő könyvet. Majd kiválasztjuk, hogy ki melyik felet gyűjti, ha ez megvan akkor az összes küldetésből összeszámoljuk, hogy miből mennyi darab kell a lejátszáshoz. Mondjuk az 1940-es hadjáratban Erwin Rommel híres "Szellem hadosztályát", és szépen megvásároljuk az összes vonatkozó járművet 1:72-es méretarányban, megépítjük és kifestjük, meg természetesen a figurákat is, de az itt a kisebbik feladat. Lásd kép fent. Ha ugyanezt megteszi az ellenfelünk is, akkor kezdjük el szépen végigjátszani a gyári küldetéseket. Mintának linkelem a két vonatkozó posztomat az 1941-es magyar Gyorshadtest és egy Szovjet lövész hadtest leírásával. Szóval érdemes elgondolkodni azon, hogy hogyan és milyen mélységig akar valaki elmerülni a játékba. Én mivel már tapasztaltam, hogy mennyivel jobbak a hadjáratok illetve a 6-8 óra hosszan lejátszható gyári küldetések, inkább nem játszom Rapid Fire-t, mert a jelenlegi viszonyok között nekem a Bolt Action sokkal többet nyújt, sokkal kevesebb befektetéssel. Ettől függetlenül ez egy évtizedes múltra visszatekintő klasszikus, ami nem véletlenül népszerű még ma is.
