Újabb csatát vívtunk Mosonmagyaróváron a Hansági Múzeum hadijátékos klubjában, ismét a No end in sight szabályok alapján. Egy képzelt 1985-ös konfliktust, ebből is egy amerikai-német ellenlökést játszottunk le, fókuszban a járművekkel. Ezúttal három M-60-as harckocsiból álló amerikai szakasz támadott, a német Bundeswehr erői két Marder lövészpáncélossal (benne 1-1 raj lövész) támogatta őket. A Varsói szerződés erőit két BTR-80 (benne 1-1 raj lövész), egy BRDM-2, egy T-54 lengyel és egy T-80 szovjet harckocsi adta.

Szilveszter irányította a NATO csapatokat, Zoli barátom pedig a Varsói Szerződés erőit, én mint játékmester és tanácsadó vettem részt benne, mivel Zoli jóval ritkábban játszik, neki adtam összefoglalókat a döntéseihez, a szabályok alapján. Részemről sokat tanultam a játék történéseiből. Az ütközet egy találkozó harc volt, három elfoglalásra váró terepszakasszal, a németek egyértelmű fölényben voltak, három páncélos a kettő ellen, valamint a lánctalpas, páncéltörő rakétás Marderek is felül múlták a kerekes rakéta nélküli BTR-80-asokat. A T-80-as kapott extrákat, egyrészt a rakéták ellen dobhatott mentőt a reaktív páncél miatt (házi szabály), illetve a töltő automata miatt, nem került neki aktiválási pontba a löveg töltése, cserébe nem tudott ráduplázni az adott aktiválás során, vagyis a már bemért célpontra 3+ al újra rálőni. Ezen kívül szakaszparancsnoknak kezeltük, vagy a szabály megnevezése szerint karizmatikus vezetőnek aki kapott +1-et az aktiváló kockadobáshoz. Természetesen a NATO oldalon a 17-es sorszámú M-60-as szintén parancsnoki harckocsi volt. Házi szabályként azt is bevezettem, hogy minden játékban egyszer egy pontért a harckocsik is fejleszthetnek füstöt, három füst korongot rakhattak le félkörben a játékosok a jármű elé.

Zoli késhegyig folyó harcban a túlerő ellen vívta ki a döntetlent. A csata epikus jelenete volt, amikor a romos vasúti várótermen keresztül lőtte egymást az utolsó M-60-as és a tűlélő T-54-es. Szilveszter háromszor dobott egyest, amikor a három vagy annál nagyobb érték már találat lett volna. Amikor végre Zoli a T-54-el visszalőtt, egyből felrobbant az M-60. Ez már a második csata volt amit sérülés nélkül átvészelt a lengyel jármű. Az ütközet dinamikája az volt, hogy az első aktiválásokkal a harckocsik között zajlott a leszámolás, majd a könnyebb járművek következtek, ezek szintén aprították egymást, majd a megmaradt lengyel harckocsi igyekezett fölénybe kerülni a megmaradt Marderekkel szemben. Szilveszter egyébként, nagyon jól kihasználta a lánctalpas Marderek előnyét és a kerítéseket letaposva tört előre a vasúti töltéseken át, viszont rengetegszer elakadt (Zoli szórta a 6-os dobásokat), végül az egyik járműve véglegesen mozgásképtelenné vált (igaz ehhez egy RPG-7 rakéta is kellett). Közben a BTR-80-asok is teljesen leharcolódtak, mindkettő elveszítette a torony géppuskáját, az egyik mozgásképtelen lett, a másiknak a toronylövésze is megsebesült. Zoli a lengyel gyalogsággal kilőtte, mind a hat RPG-7 páncéltörő kézi rakétáját, ebből az egyik tette mozgásképtelenné a Mardert az épület sarkánál. Szilveszter elszántan tört előre a páncélgránátosaival is, az egyik raj fele már sebesülten feküdt, de tartották a vasúti átjárót, a másik raj a romos állomásépületből kitörve próbálta megszerezni a második pontot, de a peronon olyan zárótüzet kaptak (a lengyel gyalogságtól), hogy visszakényszerültek az épületbe. Itt kiegyeztünk egy döntetlenbe, a T-54 idővel biztos elintézte volna a sorompó körüli német rajt, viszont mozogni nem nagyon tudott, mert az állomás épületben rejtőző másik rajnak még volt három páncéltörő rakétája, amivel azonnal oldalba tudták volna lőni.