HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Ellenlökés az erdőben, Bolt Action csatajelentés

2018.07.09. 15:52 janos900

Dolvics lába továbbra sem javult, ezért véglegesen áthelyezték a légvédelmi egységhez töltőnek. Átcsoportosították őket Heidenautól északra, mert német ellenlökésre számítottak. Végül egy erdős terepen alkonyatkor csaptak össze a németekkel. Dolvicséknak szerencséje volt, a szántóföldről egy sűrű fenyős facsoport takarásából a légteret biztosították, ezért azon kívül, hogy géppuskáikkal megszórták a távoli erdőben mozgó német gyalogságot, gyakorlatilag nem vettek részt a csatában. Bár egyszer egy Pz-IV rájuk lőtt az erdőből, de szerencsére elvétette. Az út mellett viszont heves tankcsata dúlt, mindkét fél visszahúzódott végül a sötétben, másnap reggel Dolvics körbesétált a csatatéren, összesen talált egy Párducot, egy Pumát és egy Stug-ot kilőve szemben két T-34-es harckocsi és egy szovjet páncélautó roncsaival. Az erdőben amit megszórtak a nehéz géppuskákkal, tizenhárom német halottat temettek el egy közös sírba. Az útkanyarulatban a facsoportban véres közelharc dúlt, ott tizenegy szovjet katonát és hét németet temettek el, a dombokat meg leborotválták a német rakétavető lövedékei, ott is sok derék vörös katona lelte halálát, még a vöröskeresztes ápolónőjük is ott veszett. Este a tábortűznél Misát ugratták a többiek, mert egy hét alatt a harmadik tankot lőtték ki alóla. Dolvics megkérte, hogy mesélje el hogyan is zajlott az összecsapás.

2 komment

Címkék: második világháború Bolt Action

A nagy menet, amerikai polgárháborús könyvajánló

2018.07.03. 16:52 janos900

1864-ben az Amerikai Polgárháború egyik északi hadvezére William Tecumseh Sherman megindította a történelem első olyan hadjáratát amelynek deklarált célja az ellenfél hátországának szisztematikus megsemmisítése volt. Sherman átültette a gyakorlatba a totális háborút. Hatvanezres seregével, utánpótlási vonal nélkül, a Konföderációs területek le rablásával és felélésével haladt előre, miközben Grant tábornok a főparancsnok Robert E. Lee erőit morzsolta fel a déliek fővárosa Richmond elleni hadjáratában. Doctorow regénye tulajdonképpen Sherman hadjáratát dolgozza fel, az előrenyomuló hadsereg alapjaiban forgatja fel a civil szereplők életét akik balszerencséjükre a menet útjába kerülnek. Belőlük kerül ki a regény szereplőinek nagyobbik része, de az inváziós sereg főparancsnokát és katonáit is megismerjük testközelből.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló amerikaipolgh. ACW

Történelmi terepasztalos játékok napja 1. Győr 2018.06.24.

2018.06.25. 15:49 janos900

Újabb "hadicélt" tűztem ki magamnak, hogy a hobbit népszerűsítésem. Negyedévente akarok egy vasárnapot a történelmi hadijátékoknak szentelni a győri Társas Fészekben. Az első két alkalommal az lenne a cél, hogy a győri kezdő játékosok horizontját egy kicsit kiszélesítsük, illetve az, hogy új játékosokat toborozzunk, ha lesz érdeklődő. A harmadik alkalommal az első világháborút lezáró fegyverszünet száz éves évfordulóján (2018.11.11.) több első világháborús játékot játszanánk. Ez már a nagyközönséget célzó rendezvény lenne, festősulival, és egy egyszerűsített játékkal 4 főre. 2019 telén és tavaszán ismét egy általános játékos nappal folytatnánk, majd nyáron júniusban kellene egy az 1809-es Győri csatához kapcsolódó napot tartani ismét a nagyobb közönségnek.

Szólj hozzá!

Címkék: riport TTJ

Heidenau Bahnhof ostroma, Bolt Action csatajelentés

2018.06.10. 16:11 janos900

Ivan, tudom, hogy megsebesült a lábán, de szükségem van minden katonára! Váltsa fel a töltőt a légvédelmi géppuskáknál, ahhoz a feladathoz egyetlen lépését se kell mennie, nekem meg felszabadul egy emberem a tank deszanthoz. Ez parancs!

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború Bolt Action

Steady Drummer, avagy a régész háborúzni ment

2018.05.29. 17:20 janos900

A Nagy Háború történetének már a puszta méretéből adódóan is, sok kevéssé ismert epizódja van. Ilyen többek között a Balkáni hadműveletek története, azon belül is a makedóniai vagy szalonikai front. Elfeledett hadszíntér ez, pedig 1915 és 1918 között végig dörögtek a fegyverek a félszigeten, arról nem is beszélve, hogy hány különféle nemzet hadseregei vonultak itt fel (oroszok, olaszok, görögök, németek, franciák, britek, szerbek, törökök). Mi magyarok az olasz frontra fókuszálunk, a britek a nyugati frontra meg a kalandos-romantikus sivatagi és dzsungel hadműveletekre kíváncsiak főleg, szerencsére az elmúlt években a centenáriumnak köszönhetően megnőtt az érdeklődés a kevésbé felkapott témák iránt is, ezért kiadtak újra jó pár emlékiratot a szalonikai fronton szolgáló katonáktól, köztük egy nagyon olvasmányos kis könyvet is, a Steady Drummer-t. 

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló első világháború Salonika

Damjanich csapatai meghátrálásra késztették az Osztrákokat...

2018.05.26. 20:55 janos900

„Alig szállottunk le lovainkról, midőn Vetter alezredes úr küldötte azon rendeletet hozta, hogy a két órányira fekvő Márcsa helységet a császáriak megtámadták és az ellenség, mintegy 1500-an a helység felé halad. Az ellenség észrevevén jövetelünket még jobban iparkodtak a folyó hídja felé. A vadász század az ellenséget megpillantva,  a folyó vizén levő hidat fel akarta szedni, de menvén utána az egész század szerencsétlenül járt a víz partján. A zászlóaljat kétfelé osztották, százados Krizsár úr jobbról, a híd felől Gencsy Pál pedig Pércsy Antal úrral balról a gázló felé támadott. Márcsa helységen keresztül próbálták meg megelőzni az ellenséget, akik mintegy 600-en voltak, a szembe parton s futottak a híd meg a gázló felé. Egy órakor segítségül három ágyú, ugyanannyi szekér lőszerrel, egy zászlóalj honvéd gyalog katona és három fél század különféle huszár Szercskerekről szabad rendelkezésem és parancsnokságom alá azon utasítással küldetett, hogy ezen tájékot az ellenségtől minél előbb tisztává tegyem. Rögtön haditanácsot tartottam, s parancsot adtam, hogy a folyó hídját minél előbb hamuvá kell tenni, s a felvonulóban levő osztrák hadat megtámadni komolyan megrendeltem."

Szólj hozzá!

Címkék: 1848 49 CommandsC

Tiergarten 1945, Bolt Action csatajelentés

2018.05.20. 18:11 janos900

Dolvicsnak üvöltenie kellett az ukrán tankparancsnok fülébe: Misa törj át a hídon! Mindegy mibe kerül! Leugrott az új T-44-es tankról, de elveszítette az egyensúlyát és felbukott a kockaköveken. De rögtön fel is állt, nem vesztegethette az idejét, egységével a berlini állatkerten keresztül nyomultak előre, hogy elkapjanak egy hitlerista tisztet. A fanatikus védők még mindig nem adták fel, az utolsó töltényig harcoltak. Dolvics a Budapestért folytatott harcokban kiérdemelte, hogy áthelyezzék a rohamutászok közé, sőt már hadnagyként irányított egy tizenöt fős különítményt. Sikerült egy jól időzített tüzérségi csapással helyhez szögezniük a hídon visszavonuló németeket. Most kell rájuk rontani, mielőtt még feleszmélnének!

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború Bolt Action

Leszek, mint űzött vad (középkori kalandregény)

2018.05.05. 13:52 janos900

Kevés szerző van akinek a könyveit régebb óta olvasom mint Nemere Istvánét, tettem ezt sokszor úgy, hogy nem is tudtam ki is rejtőzik a változatos álnevek alatt. Általános iskolában, amikor elkezdtem könyvtárba járni az első hónapokban kizárólag két szerzőt voltam hajlandó kikölcsönözni: Rejtő Jenőt vagy Nemere Istvánt. A fantasztikus nagynéni sorozat illetve Don, Lars és Ariel űrkalandjait rongyosra olvastam a Holtak harca valamint a Játszma a tízmilliárdért sci-fi könyveit szinte teljes egészében viszontláthatjuk a Demolition Man és az Armageddon filmekben. A nyolcvanas években remek sci-fi könyveket olvastam tőle.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló Zsigmond

Brit sereglista 1916 Somme, Bolt Action

2018.04.29. 15:59 janos900

Ambasa barátommal úgy döntöttünk leporoljuk a 28mm-es seregeinket és lejátszunk egy epizódot a hónapokig tartó küzdelemből ami 1916 második felében zajlott Somme folyónál. Erre a legjobb egy jó kis erdős terep, mert a csatateret több magassan fekvő erdő is uralta, Mametz, High Wood stb. Ezek többször cseréltek gazdát és megszerzésükért ádáz küzdelem folyt, kezdetben még erdők voltak, aztán lassan sajnos holdbéli tájjá változott mind. Szabálynak a Bolt Actiont választottuk, azzal a csavarral, hogy a sereglisták az Over the top könyvből vettük. Így egy figura nem egy valós katonát jelképez, hanem hármat. A legkisebb egység pedig nem a raj hanem a szakasz. Küldetésnek a Bolt Action 2. kiadásából a Key positionst választottam, mert ez jelképezi legjobban ezt a területfoglalós csatározást.

Szólj hozzá!

Címkék: első világháború Bolt Action Somme16

Bolt Action leckék kezdőknek 1. rész

2018.03.14. 19:41 janos900

Most, hogy új játékosokat sikerült megnyernem a hobbinak, komoly problémám, hogy egyedül kell menedzselnem a küldetéseket, tanítani a szabályokat és még játszom is, ahogy mondani szokták egy fenékkel ennyi lovat nem lehet megülni. Ezért leírok magyarul alap jegyzeteket segítségnek, meg hivatkozási alapnak. Egyszerűen nincs más lehetőség, mint tanítani és sulykolni, és ismételni és újra előröl az egészet, mert még most is előjönnek olyan félrehallások, amikről én már azt hittem mindenkinek kristálytiszta fogalmak. Szóval ez egy hosszú sorozat első része lesz. (Képek csak hangulatnövelők korábbi játékokról.)

Szólj hozzá!

Címkék: kezdőknek Bolt Action

Rajtaütés a parlamenteren, Bolt Action csatajelentés.

2018.03.11. 15:32 janos900

Dolvics a rajával egy romos házban rejtőzködött Budapesten, ez volt az első nem orosz nagyváros amit valaha látott. Még a levegő is más volt itt nyugaton, a zabrálásról már nem is beszélve! Máris szert tett három karórára, meg öt női nylon harisnyára. Ezekért a holmikért, jó árat lehet otthon kapni, és nem foglalnak sok helyet. Most már csak vége lesz ennek a rohadt háborúnak hamarosan. Visszanézett a "Csatornázási Művek" kétszintes romos épületére ahol a másik szakasz biztosította a tárgyalásokat a magyar parlamenterekkel. Dolvics saját szakasza a környéket szállta meg körben. Az egyik saját őrnagyukról kiderült, hogy az apja magyar tiszt volt az előző háborúban, aki aztán beállt a hadifogságból Leninék mellé. Vladiszlav Kovács folyékonyan beszélt magyarul és egy helyi elvtárs vezetésével a csatornákon keresztül vezette be őket ide a németek vonalai mögé, hogy a magyarokkal tárgyaljanak.

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború keleti front Bolt Action

Csata Nyikolaj Nyikolajevics Nagyherceg dácsájáért, Bolt Action csatajelentés

2018.03.04. 19:29 janos900

Dolvics meglepődve hallgatta az eligazítást vezető ukrán századosát, az apja sokat mesélt a Nyikolaj Nyikolajevics Romanovról a két méteres orosz generálisról, akinek szolgálatában dolgozott a forradalom előtt. A nagyherceg szenvedélyes vadász volt, annyira, hogy saját vadászkutya tenyészetei voltak szerte a régi birodalomban. Az a tény, hogy az orosz agár világszerte elterjedt fajta lett, a nagyherceg érdeme. A támadásuk mostani célpontja, annak idején a herceg egyik vadászháza volt, és kutyákat is tenyésztetek itt. A németek persze ide is befészkelték magukat, Dolvicsék osztaga kapta a feladatot, hogy a birtokot meg a hozzá tartozó tavacskát visszahódítsák a fasisztáktól. Az előző ütközet után sikerült jól felszerelnie magát, a csatatéren heverő holmikból, a lovassági karabélyt egy DP golyószóróra cserélte. Gyalogságuk jócskán megfogyatkozott, és az egyik T-34/76 is kidőlt a sorból, viszont két BA-10-es páncélautó csatlakozott hozzájuk, és ígéretet kaptak légi támogatásra is. Dolvics bízott benne, hogy a németek hamar feladják ma a harcot.

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború Bolt Action

Gyorsan elfoglalni és megtartani bármi áron, Bolt Action csatajelentés

2018.02.25. 19:37 janos900

Dolvics boldog volt, ma valószínűleg meghal, de legalább fegyverrel a kezében! Lefokozása után három napig zötykölődtek a marhavagonban, de nem keletre vitték őket, hanem délre! Egy nevesincs ideiglenes állomáson kiterelték őket a vagonokból és az NKVD-s őrök szuronyos sorfala között vonulva, besorozták őket egy büntető zászlóaljba. Kellett a friss hús a darálóba. Felfüggesztették a kényszermunkát, tisztára moshatta magát a csatamezőn mint közlegény. Kapott egy japán lovassági karabélyt, ami még az előző háborúból maradhatott meg. Szerencséjére tíz lőszert is járt mellé, ami használható volt a fegyverhez, a rajából nem mindenki volt ilyen szerencsés. Szakaszukat egy T-34-es alakulat mellé rendelték kísérőnek, gyakorlatilag a testükkel védték a tankokat a taposó aknáktól meg a német Panzerfaustoktól. De még ez is sokkal jobb sors volt mint Szibéria. 

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború Bolt Action

Tűzkeresztség, Bolt Action csatajelentés

2018.02.19. 06:33 janos900

Mészáros hadnagy csodálkozva hallgatta Kovács századost. Templomi kincseket kell elrabolni egy ortodox templomból. Az ő maroknyi honvédje és egy Hetzer páncélvadász fogja támogatni a németek akcióját. A Führer parancsára el kell hozni az ereklyét. A hadnagynak nagyon rossz érzése támadt, látta a németeket megérkezni. Egy Tigris harckocsit meg a rajta utazó állig felfegyverzett gránátosokat, szinte mindegyiknek automata fegyvere volt. Mészárosnak összesen huszonkilenc embere volt, két könnyű géppuska meg három géppisztoly a többinek csak puska jutott. Az oroszoktól tanult módon ellátták magukat benzines palackokkal, meg mágneses gránátokkal, de a tűzerejük messze maradt a németekétől. Támogatásnak kaptak egy aknavetőt is négy kezelővel. Érezte, hogy nekik megint a gyalogáldozat szerepe jut. Remélte, hogy cseh gyártású apró páncélvadászt kezelő rohamtüzérek jól fognak célozni. Abban meg még jobban bízott, hogy nem kell szorosan fedezniük a Tigrist, mert az mint egy óriás mágnes magára vonzotta az oroszok minden tüzét, ahányszor csak feltűnt a csatamezőn. Az ő bakái sima gyalogosok, nem páncélgránátosok, Tigris támogatásra ott vannak profi németek a villámgéppuskákkal.

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború Bolt Action

Szovjet tüzértiszt naplója: Guns Against the Reich

2018.02.04. 20:37 janos900

Az ideológiától mentes szovjet memoárok viszonylag ritkák, magyarul csak elvétve hozzáférhetőek. Angolul már egy kicsit jobb a helyzet, de nagyjából húsz kötet a kínálat. Artern Drabkin vezetésével, rögtön a Szovjetunió összeomlása után megkezdték a még élő veteránok visszaemlékezéseit gyűjteni, valamint egyben angolra is fordítani amit érdemes volt. Ennek az akkor elvégzett értékes gyűjtői munkának köszönhetőek a jelenleg fellelhető kötetek. Azóta megint változott a politikai helyzet, ismét egyre kevesebb az őszinte szabad véleménynyilvánítás a korszak szovjet vonatkozású történelméről. Vagy fogalmazzunk úgy, megint nem divat kritizálni az akkori rendszert.

2 komment

Címkék: könyvajánló második világháború

Hadijáték Jentznél, avagy hova fejlődhet a Harc Európáért társasjáték

2018.01.28. 21:33 janos900

Annak idején az én hadijátékos hobbim a Harc Európáért társasjátékkal kezdődött, ez a játék a Third Reich egyfajta magyar utánérzése volt. Barátaimmal akkoriban vettünk vagy hat dobozzal, majd kartonpapírra megrajzoltuk a Storm Across Europe számítógépes játék térképét és azon módosított szabályokkal vívtunk hatalmas csatákat, több száz kis "stancolt harci zsetonnal", angolul counter-rel. Aztán jött a számítógépes stratégiai játékok korszaka, majd az asztali wargame. Hosszú évek óta nem játszottam már nagy léptékű statégiát, ezért aztán örömmel fogadtam Jentz barátom invitálását egy ilyen típusú játékra.

Szólj hozzá!

Címkék: riport

Hat hadsereg Normandiában

2018.01.19. 06:02 janos900

John Keegan, nálam nagyon előkelő helyen áll a hadtörténész szerzők TOP listáján. Egészségi problémája miatt, soha sem lehetett hivatásos katona, ezért életét (26 évig tanított Sandhurstben) a következő generációk brit tiszti képzésének szentelte. Elhivatottsága és gördülékeny stílusa kiemeli a többi történész közül. A Csata arca című könyve számomra messze a legjobb, de élveztem az Első Világháború vagy az Amerikai Polgárháború köteteit is. A Hat hadsereg Normandiában is egy rendkívül olvasmányos, jól felépített kötet. Külön tetszett a felvezetés amely a szerző gyerekkorával indít a második világégés alatt, mintegy gyerekszemmel bemutatva a gyülekező inváziós haderő különböző tagjait, remek alaphangulatot teremt vele. Keegan könyve nem aprólékos elemző mű, inkább olvasmányos tankönyv a NATO brit tisztjeinek, akiket egy szovjet invázió megállítására képeztek ki, és megpróbálták őket minél több jó példával ellátni a múltból. Ez azonban ne riasszon el egyetlen laikus olvasót sem, mert pont ezért közérthető és érdekes mindenki számára a könyv.

3 komment

Címkék: könyvajánló második világháború Normandia44

Pokol a Csendes-Óceánon, harctéri napló magyarul

2018.01.15. 05:23 janos900

E.B.Sledge naplóját felhasználták mint alapanyagot amikor a The Pacific sorozat forgatókönyvét írták. Ezért a sorozat sikerére alapozva dobták piacra magyarul is a könyvet. Szerencsére, mert így a magyar olvasók is fogalmat alkothatnak mi történt azokon a szigeteken akkoriban. A Hajja és Fiai hadtörténelmi sorozatában egyetlen egy második világháborús könyv bírt megjelenni a japánok háborújáról, ami azért sokat elárul arról, mennyire érdekli a magyar olvasó közönséget az 1941-45 közötti események ezen része. Ebben a témában tehát az HBO sorozata hozott egy kis áttörést, két könyv is megjelent a sorozat hátán magyarul ez a kötet az egyik, a másikra is sort fogok keríteni hamarosan. A könyv eredeti címe: With the old Breed: At Peleliu and Okinawa by E. B. Sledge, a szerzőnek van egy második naplója is, de az nem jelent meg magyarul, ennek címe: China Marine: An Infantryman's Life after World War II, ez arról szól, hogy a háború után Kínában milyen feladatot látott el a szerző és alakulata, majd a hazatérés és a visszailleszkedés nehézségei a polgári életbe.

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló második világháború Pacific

20mm Vietnam, a hírszerző tiszt elfogása

2018.01.12. 13:54 janos900

Duong erősen pedálozott a régi ösvényen, piros biciklijére két nagy rizses zsákot is erősített, hogy minél kevesebb feltűnéssel jusson át az ellenőrző pontokon. Chi őrnagy a testőrségével már várta, hogy átadja a rizspapírra irt titkos jelentéseket. Az amerikaiakról szerzett minden értesülés fontos lehet az elvtársak terveinek kialakitásában. Duong beteghordóként dolgozott a közeli kórházban, de fent északon az elvtársak már képzett szanitécként engedték az útjára, amikor lehetett, az értesüléseken kívül, kötszert és gyógyszereket lopott a Viet Cong harcosainak. Chi őrnagy egy régi elhagyatott falut választott ideiglenes támaszpontnak, ide várta a futárokat a környékről. Duong miután a bozótban rejtőző őrszemnek megmondta a jelszót, futva tolta a biciklijét, hogy minél előbb jelenthessen, alig ért azonban a lépcsőhöz amikor egy robbanás lökte hanyatt, hirtelen aknavető gránátok kezdtek záporozni minden irányban. 

Szólj hozzá!

Címkék: Vietnam Bolt Action

20mm Vietnam, Patton tankok akcióban Hue City 1968

2018.01.02. 10:05 janos900

B-23! Kezdjék meg az előrenyomulást! -reccsent a rádió. Mauren főtörzs nem foglalkozott a paranccsal az utcán kuporgó tengerészgyalogost figyelte a kémlelőnyíláson át, aki kézjelekkel mutatta a jobb oldali épület erkélyét. Mauren felnyitotta a csapóajtót és elkezdte a légvédelmi nehéz géppuskával veretni az erkélyt, a nyomjelző lövedékek alapján a harckocsi másik két géppuskája is tűz alá vette az épület ablakait. Bent az épületben öt vietnámi gyalogos magzati pózban hevert a földön, a gépkarabélyaikat ölelve, miközben a ház falairól záporoztak rájuk a téglák repeszei. Kint a második C34-el jelölt Patton is tüzet nyitott, hat géppuska szaggatta az első emeleti ablakokat. Az udvar felől nyolc tengerészgyalogos rohamozta meg az üres földszintet. Amikor a géppuskák elhallgattak már csak három északi katona kezdett el a lépcsőfeljáró felé kúszni, gránátokkal a kezükben. Az amerikai fire team négy katonája csípőből tüzelve rohamozta meg az emeletet, két gránát koppant a lábuknál, a robbanást követően már senki sem mozdult az emeleten, a szanitécek csak kilenc holtestet jelentettek...

Szólj hozzá!

Címkék: Vietnam Bolt Action

Matterhorn, egy jó háborús regény Vietnamról

2017.12.15. 16:58 janos900

A vietnami háború blog ajánlójának hatására olvastam el ezt a könyvet, remek írások vannak az oldalon, ajánlom mindenkinek a rendszeres látogatását itt. Mivel a helyi könyvtárban megvolt a kötet magyarul, nem törtem magam az eredeti angol megszerzésével. Bevallom férfiasan a könnyebbik utat választottam, annál is inkább, mert ez a könyv nem egy rövid szösszenet, hanem egy hatszáznyolcvan oldalas vaskos kötet. Karl Marlantes a háborút megjárt veteránból lett író, hét évig csiszolgatta a saját élményein alapuló regényét. Véleményem szerint egy igen jó könyvet írt, megérte ennyit dolgozni rajta. Olvastam már hasonlót, de nem ennyire jót. Nekem az USA tengerészgyalogságáról Leon Uris: Csatakiáltás/Meghalsz Tengerész című könyve az első ami eszembe jut, a párhuzamhoz ebben az esetben minden adott. Mindkét író egy-egy háborúban szolgált a híres amerikai alakulat soraiban. Mindkét regényből visszaköszön a tengerészgyalogosok rámenős bátorsága, és az adott korszak szellemisége, mégis hatalmas a különbség, pont akkora mint a negyvenes évek és a hatvanas évek háborúja között. Uris könyvét elolvasva a srácok be akarnak lépni a tengerészgyalogosok közé, a Matterhorn elolvasása után ez lesz a legkevésbé vonzó pálya ami az eszükbe jut. 

Szólj hozzá!

Címkék: könyvajánló első világháború

Csehivci lerohanása, Bolt Action csatajelentés

2017.12.04. 11:12 janos900

A vagon ajtaja hatalmas döndüléssel csukódott, be. Kívülről rátolták a reteszt, a bent ülők hirtelen összepréselődtek, ahogy a vonat elindult. Dolvicsot nekinyomták a vagon falának, alig kapott levegőt. Aztán ahogy mozgásba lendültek végre vehetett egy mély lélegzetet. A veterán lélekben már fel is adta az egészet. 30 év szibériai kényszermunka hazaárulásért! Ez lett a hosszú harc vége, pedig azt hitte aki bejut a gárdisták közé annak jobb esélyei vannak a harcmezőn. Tévedett, nagyot és fatálisat. Visszagondolva nem sokat tudott volna tenni, hogy a végzetét megváltoztassa. Amikor az elásott dokumentumokat visszavitték, a zsákmányolt szinte sértetlen Tigris tankot pedig sikeresen bevontatták, rögtön megkapta az áthelyezését a gárdába. De amit az egyik Tigris adott, azt a másik kamatostól elvette Dolvicstól.

6 komment

Címkék: második világháború Bolt Action

Harmadik Kickstarter-em: The French Army TGW

2017.11.30. 17:23 janos900

Végre lezajlott a harmadik kickstarter a The Great War társasjátékhoz, sokat vártunk rá. Sajnos a PSC, de különösen a tulajdonos Will rendesen túlvállalta magát a korábbi kickstarterek során ("elvégeztem a mesterképzést, a hogyan ne menedzseljünk egy kickstartert akadémián") rengeteg hiba történt, csomagolás, törések stb. Végül Will nyilvánosan is elnézést kért és felvettek egy kimondottan Kickstarter menedzsert. Tegyük hozzá, hogy mindenkit kárpótoltak eddig, szóval idővel minden a helyére került. Dan az új menedzser 20 éves projektmenedzseri tapasztalattal rendelkezik a könyvkiadás terén, reméljük ez sokat fog fejleszteni a kommunikáción is, meg a projekten is. A kiszállítás és a gyártás terén is partnercsere történt, szóval látszik az erőfeszítés, hogy profi szinten lehessen a kickstartereket véghezvinni.

Szólj hozzá!

Címkék: első világháború TGW

A nagy Tigrisvadászat, Bolt Action csatajelentés

2017.11.26. 22:11 janos900

Ivan Dolvics százados két kísérőjével óvatosan kapaszkodott fel a dombra, fontos küldetésben járt. Még 1941 nyarán amikor a hitszegő fasiszták megrohanták a frissen visszaszerzett határokat, a körzeti megbízott pártitkár megpróbálta kimenekíteni a káderlistákat meg a megbízható ukrán és lengyel elvtársak jelentéseit. Sajnos csak eddig a poros faluig jutott a nagy káoszban. Mivel az autóját szétlőtték, az utakat géppuskázó német gépek, inkább elásta az egész bőröndöt itt a falu határában. Amikor végül szerencsésen eljutott Moszkvában részletes jelentést adott a dokumentumok helyéről. Most három évvel később, amikor végre újra itt álltak a szovjet csapatok, a németek állítólag megtudták hol vannak a listák. Ivan Dolvics nem értette, hogy hogyan vagy kitől, de ezt nem is kötötték az orrára. Azt viszont parancsba kapta, hogy késlekedés nélkül ássa ki és vigye el őket az ikonokkal együtt a hadosztály parancsnokának.

Szólj hozzá!

Címkék: második világháború Bolt Action

A bálnák útja, avagy végre egy viking történet keleten

2017.11.23. 08:31 janos900

A megjegyzésem gyakorlatilag az egész regény lényege, a sok skandináv és brit területen játszódó Viking történet után végre van egy, ami elszakad a kliséktől. Annak idején a középiskolás történelem atlaszban volt egy olyan Európa térkép, amelyen az Arab, Normann és Magyar kalandozások nyilai döfködték a kontinens testét, sokat nézegettem akkoriban, mert izgalmas korszaknak tűnt.  Persze volt egy kis zavar bennem, mert nem értettem, miért Normannok vannak a címben, Vikingek meg a nyilakon.

2 komment

Címkék: könyvajánló DarkAge