Henry végre elégedett volt a külsejével, és elindult a brigád főhadiszállására. A felderítés vezetőjétől kellett kapnia egy eligazítást, rutin ügy lesz gondolta. Valószínűleg átkerül a Konstantinápoly ellen vonuló harccsoporthoz, elvégre nem csak görögül, törökül is jól beszél.
Az irodába lépve megdöbbent, főnöke helyett Morris tábornok várta, az íróasztal előtt állt és rá várt! Bal oldalon három katona állt vigyázba, Henry automatikusan a szeme sarkából is leolvasta az egyenruháikon látható jelzéseket. A brit hadsereg külön jelképrendszert vezetetett be az egyenruháin, a parancsnokok egy pillanat alatt szavak nélkül is el tudták dönteni ki melyik alakulathoz tartozik, mihez ért, mennyire tapasztalt, mindezt a kitüntetések nélkül. Az íróasztalhoz legközelebb álló suhanc újonc volt mesterlövész jelzésekkel, a középen álló férfi egy harcedzett felcser, a Henryhez legközelebb álló katona jelzései elborították mindkét zubbonyujját. Nem egy hétköznapi katona annyi szent! A tizedes a jelzései alapján több mint öt éve szolgált, tehát már a háború előtt hivatásos katona volt, a tengerentúli szolgálati jelzés és a két sebesülési sáv egyaránt harctéri szolgálatot jelentett, a Lewis golyószórós jelzés egyértelművé tette a gyalogsághoz való tartozását is. Harcedzett veterán az már biztos futott át Henry agyán a gondolat.
Morris tábornok biccentett, Henry becsukta az ajtót és vigyázba vágta magát.
- Pihenj!
- Uraim, gondban vagyunk! Magukra vár a feladat, hogy megoldjanak egy kínos ügyet. Információink szerint egy ügynökünk a németek kezére került, akik Konstantinápolyba akarják szállítani. Az ügynököt egyenlőre nem leplezték le,és mivel orosz nemezetiségű a németek fel akarják használni a terveikhez. Ezt minden áron meg kell akadályozni! A görög hadsereg egy elit százada már a front túloldalán van a bolgárok átengedték őket, a fegyverszüneti tárgyalások részeként, Nekik kell elfogniuk a németeket, maguknak pedig épségben vissza kell hozni az ügynököt. Tegyenek meg mindent, hogy az akció sikerrel járjon, de ne feledjék a maguk dolga egyedül az ügynök biztonsága, semmi más nem számít! A németeket egy minden hájjal megkent porosz felderítőtiszt vezeti, Von Frischauf ezredes, vele van a három főből álló csapata is, ne becsüljék alá őket, rendkívül veszélyesek!
Henry érezte, hogy a hideg verejték kiveri a homlokát, Von Frischauf! Atyaég, méghogy vége a háborúnak! Most kezdődik csak igazán! Hallott már az ezredesről, az ügynökei, többször jöttek át az Antant vonalai mögé, különféle akciókkal támogatták a királypárti görögöket, volt pár nagyon kemény húzásuk, olyanok amik az amúgy sem túl finomkodó hírszerzési körökben is durvának számítottak.
Henry emlékezett rá, hogy elősszőr még 1916 eljén kezdték el a németek a görög hátországi akciókat, felbujtogatták és pénzelték a katona szökevények csoportjait, hogy azok brit konvojokat támadjanak meg. Henry jelen volt az egyik támadásnál, majd javaslatokat tett utánna a tábornoknál, hogyan rendezné ő az ügyet. Így kinevezték felderítő tisztnek az egyik Yeomanry zászlóalj mellé. Az alakulatot felküldték a hegyekbe, hogy elbánjanak a banditákkal. A tartalékosok természetesen üres kézzel tértek vissza, egy teremtett lelket sem láttak. A vezénylő őrnagy rendkívül lassan reagált, és nem sikerült felnőnie a kihíváshoz, hírt kaptak az egyik bandita tábor pontos helyéről és végrehajtottak egy óvatoskodó rajtaütést, de a kialudt tüzeken kívül mást nem találtak. Így két nappal később Henry a saját szakállára fegyvertelenül nekivágott a hegyeknek, hogy találkozzon a szökevényekkel. Két óra lovaglás után két őrszem fogta közre, amikor közölte, hogy a főnökkel akar beszélni, bekötötték a szemét és újabb két órát vezetgették, mire a táborhoz értek.
A tábort látván Lyster nagyon meglepődött, közel kétezer emberre becsülte a létszámot, jól felfegyverzett emberek, remekül álcázott sátrak. A vezetőjük meglepően barátságos volt, kávéval kínálta Lystert, majd amikor a hadnagy megdícsérte az italt, nevetve közölte a saját kávéját issza, brit cukorral, minden a brit konvojból van. Lyster igyekezett jó képet vágni a dologhoz, és elkezdett a görög lelkére beszélni. Mert amíg csak szökdösnek a hadseregből, az nem a britek ügye, elvégre ez egy semleges ország. De ha a birodalom javait fosztogatják, akkor bizony előbb vagy utóbb leszámolnak velük. Adják inkább fel magukat, ha most megteszik Lyster kijárja nekik a büntetlenséget, ha a fegyverüket leadva megadják magukat, meglesz a kegyelem. Pandafevgho a bandavezér végül elfogadta az ajánlatot, Lyster beszédet tartott a táborlakóknak, majd visszament a brit táborba és lázas telefonálgatásba kezdett. Az illetékesek ráálltak, kitűzték az időpontot, a görögök el is kezdtek szállingózni, a britek előre felhúztak egy fogolytábort szögesdrót kerítéssel, őrtornyokkal ahogy azt kell. Amikor nagyjából száz ember összegyült a völgyben, hirtelen felugatott egy géppuska és lekaszálta őket! Az összes túlélő görög elmenekült, Lyster lélekszakadva rohant oda a brit géppuskához, hogy megállítsa. Egy tengerészgyalogos hadnagy volt ott három emberével, állításuk szerint nem tudtak semmit a megállapodásról, a tengerészetet senki sem értesítette! A görögök támadni látszottak, ajánlatos volt tehát jól odapörkölni nekik..
Másnap megtaláltak hat tengerészgyalogos holtestet, jól elrejtve a völgyben. Valaki rajtuk ütött és elvette a ruhájukat, Lyster egy német ügynökkel beszélt akkor, nem egy brit tengerészgyalogossal! Az akció teljes német sikerrel zárult, még hónapokig kellett vadászni a banditákat a hegyekben. Ezek után nem volt kímélet vagy békés megállapodás, odalett a bizalom örökre. Ilyen és ehhez hasonló piszkos és ugyanakkor zseniális húzások jellemezték Von Frischauf háborúját.
Henryt Morris tábornok hangja rángatta vissza a jelenbe:
- Van kérdésük?
- Uram, csak egy Uram!Szabad megkérdeznem miért van szükségünk egy szanitécre az akcióhoz?
- Azért Lyster hadnagy, mert az ügynökünk várandós!
