HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Balkáni mozaikok csatajelentés 1.

2012.11.07. 20:43 janos900

Az első csatát Landes-Beirat Otto Lais és az ő híradósai vívták, erre kezdtem meg a parancs kártyák gyártását, a klubban lévő spanyol-mediterrán épületeket használtam fel terepnek. A németek védekeztek, a görögök egy páncél autó támogatása mellett támadtak, a görögöknek hat és tizennyolc fő közötti helyi irreguláris támogatásuk volt, a németek meg kaptak vagy egy extra géppuskát, vagy hét-tizennégy fő extra gyalogost, ez a kocka dobásoktól függött.

A görögök hat rajt kaptak és a parancsnoki rajt, három rajukban puskagránátosok voltak, háromban pedig golyószórósok. Mind elit Evzone, három teherautónyi vérszomjas görög, egy Rolls Royce páncélautóval az élen. A németeknek volt négy rajuk tizedesek vezetésével, mind státusz I. Big man-ek. Otto Lais  volt a vezér, az ő státusza III. szintű kapitány szintén egy rajjal. Ezen kívül volt egy őrmester öt katonával, ők kezelték a géppuskát. Hat egységem lehetett tehát és két üres blind, francia kártyalap. A görögöknek is és a németeknek is nyolc egység volt az alap, ehhez jöhetett még max három egység az irregulárisok, illetve egy géppuska, vagy még egy-két raj a németeknél.

P1010001 (640x480).jpg

A görögök mivel teherautókon ültek rögtön láthatóak voltak, az irregulárisok a motorok zajára az előzetes megbeszélések alapján egyből megtámadták a német állásokat, hogy elvonják a védők figyelmét. A kör vége kártyát az első három körben legalulra tettük. A támadónak tehát az elején nyolc-tíz blind francia kártyalap volt csak látható. A blank kártya csak a harmadik kör után került be a pakliba, amikor kihúztuk dobtunk egy kockával, ha a német dobott nagyobbat három falusi ugrott elő  és kezdett el rohanni a görögök felé, bármelyik háztól 2k6 inch távolságra fel lehetett őket helyezni a lővonalba. A kör végén mindíg 3k6-ot futnak a görög oldal felé. A németnek tehát élő pajzsként funkcionáltak a görögök nem lőhettek rájuk. Ha a görög dob nagyobbat, az irregulárisok egyik csapata bővült hat figurával. Maximum háromszor húzhattuk ki a Blank kártyát utánna kikerült a pakliból. A görögöknek volt egy heroikus parancsnok lapjuk, valamint egy elit egység lapjuk (mikor kihúztuk le lehetett szedni egy sokk pontot, egy tetszőleges Evzone egységről), mindkettő a harmadik kör után került bele a pakliba. A Heroic Leadert  egy használat után kiraktuk. Ha a görög játékos kihúzta ezt a bónusz lapot, megtarthatta és tetszése szerint használhatta fel. Röviden ez volt a terv a csatára.

P1010007 (640x480).jpg

A képeken látszik, hogy a csatatér látványáért amit lehet megtettem, parkoló autók, mediterrán házak stb. Ennyi autója kb. az egész bolgár hadseregnek sem volt, de sebaj. Alan valami Disney játékbolt kiárustításán vette a saját teherautóit, sőt van neki két FT-17-re hajadzó tankja is hozzájuk. A sofőrőket meg a London Tradition 30mm-es figurasorozatából. Egyszer én is rendeltem tőlük, a német nehéz mozsaruk rendkívül szép, bár nagyon sorjás, a doboz Svédországból jöt, svéd újságokkal kibélelve.

P1010009 (640x480).jpg

Na de térjünk rá a csatára, mert az bizony parádésan sikerült, hiába a Mud and Blood kártyái nagyon jó véletlen generátor rendszer. Az előzetes kockadobások alapján, Alan kapott két raj irregulárist, ezeket az én jól bevált Perry féle Bashi Bazouk Szerbjeim jelenítették meg. Én kaptam két raj németet, így tíz darab francia kártya lapot helyeztem le, ebből kettőt felírtam előre egy lapra, ezek voltak a beugratós dummy egységek, amint egy sikeres spotting probe-t dobtak ellenük rögtön kiderült, hogy vaklárma egységek. Alan bárhová felhelyezhette az irregulárisokat, de véleményem szerint nem túl jól oldotta meg a feladatot, ez egyiket a belépő teherautói mellé tette le, a másik viszont rögtön felderített két német rajt, az egyiket le is amortizálta, négy főre, ezek pánikba esve futottak vissza a kereszteződésbe, itt sikerült Otto kapitánynak megregulázni őket és hozzácsatolni a parancsnoki rajához.

P1010021 (480x640).jpg

A másik raj, köröket töltött azzal, hogy az erdőben rejtőző üres kártyalapomat próbálta becserkészni. A páncélautó ütemesen nyomult előre, egy brit kapitánnyal a tornyában, könnyen vette az akadályokat. A pakliba két autó aktiváló lap volt, illetve egy a brit kapitánynak, a páncélautót lehetett aktiválni bármelyik lappal, a teherautókat csak az autó aktiválóval. A páncélautó végül egymaga teljesítette a küldetést és elérte a térkép szélét. Mivel mindezt gyalogos támogatás nélkül tette, öt német raj szórta meg gránátokkal, úgy egyeztünk, hogy minden rajomnak van egy adag geballte ladung gránátja (nyeles gránát extra robbanófejekkel). Nagyjából ötször ütöttem át a páncélt, de mindíg csak az enyhe egy pontos táblázatból tudtam dobni rá, így is teljesen jól kijöttek a hatások. Elősször megakadt egy körre, mert a blank kártyára elsőre én kaptam falusi menekülőket, akikkel az úton futottam, így eltorlaszoltam a páncélautó útját. Amikor végre haladhatott a kanyar előtt bekapott egy találatot, leszáguldott az útról, és utánna egy körre beakadt a fák közé. Közben a torony szépen elfordult és megszórta a szembe ligetbe lapuló rajomat, majd az útra visszabukdácsolva, teljes gázzal nekihajtott az első barikádnak, itt megint kapott egy adag gránátot, és megakadt egy körre. Közben a géppuskás is bekábult, így nagy mínuszokkal lövöldözött körbe-körbe a lapuló hiradósaimra, de senkit se talált el. Ezek után áttörte a barikádot, nekirongyolt a következőnek, itt a házból újabb gránáteső, újabb géppuska beakadás. Megint teljes gáz előre, de pont az utolsó épület előtt fejezte be a körét, így a parancsnoki rajom is megszórta gránátokkal, újabb megakadás, majd végül elérte a tábla szélét.

P1010023 (640x480).jpg

Közben persze nagyban dúlt a csata, a görögök kocsiról szállva, puskagránátokkal és golyószóróval fűszerezett puskatűzzel írtották az út mellett lapuló hiradós rajokat. Az egyiket egy kör alatt leradírozták, a másikból talán négyen maradtak nyolc pontnyi sokkal. A blank kártyákra a maradék két alkalommal újabb irregulárisokat dobtunk ki, ezek kétoldalról próbáltak meg átkarolni, de végül lelövöldöztem őket, bár az egyik előbb kiírtott a géppuska kezelőiből hármat. A vices az volt, hogy a szépen beásott, őrmester vezette Maximom nem jutott lövéshez. A páncélautót nem tudta sebezni, mert nem volt páncéltőrő lőszer, a gyalogsága meg nem ért oda.

P1010048 (640x480).jpg

Német részről teljes siker volt, már az elején le kellett szállniuk a görögöknek a kocsikról, az egyik rajt amihez a hadnagy volt csatolva megtizedeltem, talán négy figura maradt a tizenötből. Ha az elején az irregulárisok csak kémkednek, és a páncélautó nem magányosan, lovag módjára rohamoz, valószínűleg nem sikerül ilyen jól a védelem. Minden két német rajhoz volt egy aktiváló kártyám, és mindegyiket csak egy első szintű tizedes vezette, így négy-öt sokk pontnál, már nem is pazaroltam egyik rajra sem aktivációt. Ezen kívűl alacsony képzettségi szintet adtam nekik, így minden lövési kockából le kellett vonni egyet. Alan nem cicózott nem szedte szét a rajait hat-hat főre, hanem tizenkét figurás rajokkal operált, így minden körben minden egységére volt aktiváló kártyája.

 P1010044 (640x480).jpg

A történet szerint abba egyeztünk, hogy a németek a páncélautó áttörése miatt, végül feladják, és brit hadifogságba kerülnek, ötvennégy emberükből tizenhatot veszítettek, cserébe huszonnégy irregulárist és tizenegy Evzone veszteséget okoztak. Úgy gondolom eltúloztam a védősereget, két rajjal kevesebb német és egy rajjal több irreguláris szerencsésebb lett volna, mókának viszont fergeteges jól sikerült, Alan is nemsokár megírja csatát görög szemszögből, és én is novellásítom, amint lesz időm.

5 komment

Címkék: első világháború mud and blood blk mozaik

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr774896011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HPetyo 2012.11.08. 11:06:46

Akkor itt is. Nagyon állat az asztal. Legközelebb próbálj meg egész közeli képeket is csinálni, az asztal szintjéről. Kíváncsi vagyok a figurákra is. :)

ambasa 2012.11.08. 11:23:53

Ezzel a girbe-gurba úttal nagyon ott van a terep, olyan igazi balkáni, és legalább nem lehet nyíl egyenesen rohangálni.

Azt nem teljesen értem, hogy a géppuskának miért is nem volt páncéltörő lőszere, ez így volt a scenárióban, vagy ez nem automatikus?

TG

Ui.ez egy kicsit bagoly mondja verébnek helyzet, de az utóbbi időben feltűnően romlott a helyesírásod.

janos900 2012.11.08. 12:10:42

@ambasa: A géppuskáknak nincs alapban páncéltörő lőszere, Cambari-nál is külön kellett hozatniuk, amikor kiderült, hogy páncélostámadás van folyamatba. A Balkánra meg szerintem egyáltalán nem is vittek, mert nem volt mi ellen. A szabálykönyv szerint, a páncéltőrő lőszerrel lehet próbálkozni a páncélautó ellen, sima lősszerrel nem.

A helyesírást át kell néznem igaz, kevés alvás, sok írás.

janos900 2012.11.08. 14:50:30

@HPetyo: Hát azt inkább hanyagolnám, mármint a közelieket a figurákról, nem valami magas a festettségi szint ugyanis. A görögök szuronyai össze vissza vannak hajolva, a németeim fele kisebb talpra készült ezeket utólag ragasztottam fel a 2.5cm-es talpakra, a nagytöbbség pedig átlagos wargame szinten van festve, szóval festett seregek, de inkább madártávlatból mutatnak jól.