1914-es Prince Henry Vauxhall! Füttyentett Dobson tizedes, hiába a tisztek tudják mi a jó! Ez ám a parancsnoki kocsi! Dobson még autóbuszvezető volt (kikérte magának ha valaki le schafeaurözte), a Cityben amikor 1911-ben két ilyen kocsi megnyerte a Szent Pétervár-Szevasztopol futamot, még a cár is vásárolt kettőt belőle. Azóta a kocsikat tovább fejlesztették, az 1914-es évjárat csak még jobb lett, mint az 1911-es. A sors fintora, hogy a közkedvelt típus egy porosz hercegről kapta a nevét, ennek dacára az egyik legnépszerűbb brit parancsnoki kocsi volt a háború alatt, több ezer készült belőle. A Dobson előtt parkoló példány azonban civil jármű volt, mélykék színű sportautó ugrásra készen.

Dobson imádta az autókat, a háború elején már 14 augusztusában az emeletes buszával együtt vonult be. Egy szép nagy Thornycroft doubledeckert vezetett, az egyik katona felismerte, hogy a háború előtt ő szokta reggelente a munkába vinni a Waterloo állomástól. A buszok ablakait bedeszkázták, a tetőre homokzsákokat raktak a repeszek ellen. De ez azért nem volt az igazi, Dobson szerint egy kis páncélt is elbírt volna a busz. Aztán az egyik nap meglátta az ötletét a valóságban, Rolls Royce páncélautókat, helyesebben akkor még csak Silver Ghost luxusautókat kazánlemez páncélozással.  Amint meglátta őket  rögtön tudta, egy ilyen bestiát akar vezetni! Be is adta az áthelyezési kérelmét, meg írt egy levelet a sógorának. Buckle villamosvezető volt, de a rokonságában volt három tengerésztiszt is, és ezek az autók akkor még a tengerészeti repülés alá tartoztak. A sógorát azóta egy repülőbomba megölte az Enbankmentnél, amikor a Gothák elősszőr bombázták Londont, még 17-ben. Dobson azóta is hálás szívvel gondolt vissza néhai sógorára, hogy segítette az áthelyezését. Megesküdött, hogy legalább tíz hunt küld utánna a másvilágra bosszúból. Amikor utoljára Londonban eltávozáson volt, megnézte a helyet, ahol a bomba becsapódott, magában elmondott egy imát Buckle-ért. Az egyiptomi szfinkszek talapzatán ott voltak a repesznyomok a Temze parton az obelixnél, örök emléke a németek barbárságának. Városokat bombázni, ilyet is csak a Poroszok csinálnak!

A mocskos sunyi tengerallatjáróikról már nem is beszélve! Máig emlékezett a napra 1916. november 19.-én vasárnap ért partot Szalonikiben. A német U hajók rendet vágtak a szállítóflottába, látta elsülyedni a Britannic kórházhajót, szerencsére betegek nélkül. Majd a következő kedden a Burma Bay kapott torpedót hatezer emberrel a fedélzetén, de parta futott veszteség nélkül. Másnap  két másik hajó is elsűlyedt. Dobson onnantól kezdett hinni a jó sorsában, Isten vigyáz rá ez már biztos. Nem tud úszni, útálja a vizet és négy hajót látott torpedót kapni, egyedül az Ő hajója ért gond nélkül partot azon a héten.

Dobson még egyszer alaposan szemügyre vette a Wauxhallt, majd visszaindul a páncélautójához. Az ütegüket négy Rolls Royce alkotta, az egyik azonban a műhelyben volt generál javításon, így három autóval indulnak ma csatába. Bruce tizedes és kocsiját beosztották a Wauxhall kiséretébe, ők az északi úton mennek, Dobson Hunter kapitány parancsnoki autóját vezette és velük jött Stone őrmester kocsija is. A konvojukat hat teherautó alkotta, két szakasz görög gyalogost kellett támogatniuk, egy német konvojt üldöztek, nem lehetett tudni, hogy az északi vagy a déli úton menekülnek-e a németek, ezért kellett kettéosztani az üteget. A görögöknek volt egy lovas osztaguk is, Dobson csak gúnyosan tudott mosolyogni a lovasok láttán. Száz ilyen lovaskatona sem ér fel az ő kocsijával!

Az udvarra érve egy kisebbfajta csődület fogadta, egy privát fényképész érkezett, és a parancsnokság engedélyezte fotók készítését a páncélautók előtt, mert ez állítólag jót tesz a morálnak. Dobson egy apa büszkeségével nézte a két autót meg a körülöttük zajongó tömeget, majd mi megmutatjuk a németeknek, nem menekülnek!