HTML

Hadijátékos

Wargame vagy magyarul Hadijáték. Öt évig volt szerencsém Londonban az egyik legrégebbi Wargame Klub tagságát gyarapítani, rengeteget tanultam és tapasztaltam a hobbiról. Úgy gondoltam érdemes lenne egy magyar nyelvű blog keretében népszerűsíteni és bemutatni a hadijátékokat.

Friss topikok

Gyakorló ütközet, Bolt Action 20mm

2020.01.12. 15:53 janos900

Hivatalosan is megindult a Győri klubban a 2020-as év, 11-én játszottunk egy Bolt Action tanuló csatát Matyi barátunkkal, aki már kétszer járt nálunk a Historikum rendezvényeinken, és gyakorlott Memoir 44 játékosként szerette volna kipróbálni magát a Bolt Action-ben is. Az első két alkalommal pont a másik két korszakot próbálta ki, egy 1918-as és egy vietnami játékot, most azonban a Magyar Királyi Honvédség alakulatait vezethette "harcba" a terepasztalon 1944-ben a Vörös hadsereg ellenében.

aa1_9.jpg

aa2_10.jpg

a13_5.jpg

Mivel a szabályok alapjait ismerte, én mint bíró és súgó segítettem, de a döntéseket rábíztam. Nem volt könnyű dolga, Imi tapasztalt játékos és túlnyomó többségében szovjet csapatokkal játszik, ez meg is látszott, a határozott támadásán. A küldetés a 2. kiadású szabálykönyv harmadik forgatókönyve alapján lett lejátszva, a küldetés elején a játékosok fejenként felraktak D3+3 kulcsfontosságú pontot a terepre, majd aki a játék végén többet tartott megszállva gyalogsági vagy tüzérségi egységgel az nyert. A harckocsik terén a szabály szerint a Turán II és a T34/76 teljesen egyező paraméterekkel bírt, a Hetzer erősebb, mint a SU-76, viszont a szovjetek több gyalogságot kaptak, igyekeztem minél kiegyenlítettebb seregeket adni a játékosoknak.

a8_11.jpg

a9_9.jpg

a6_13.jpg

a1_26.jpg

Alapvetően a Bolt Action csatáink legjelentősebb fordulópontját az jelenti, ha az egyik sereg elveszíti az összes harckocsiját, ezzel a másik fél páncélosfölényre tesz szert, ez főleg a mi játékainkra igaz, mert általában nem tartjuk be a gyári 1000 pontos seregméretet, meg a seregenként, egy harckocsi korlátot. Ez ennél a játéknál nem történt meg, fordulatos lövésváltások során elveszett egy Turán II egy Hetzer, meg két T-34/76, de még így is maradt 2-2 aktív harcjármű mindkét seregben. A fordulópontot ebben a csatában az jelentette, hogy a szovjet tüzérség a kért időben pontosan bombázta a magyar hadnagyot és a középen védekező rajt. Mindkét egység a maximális három PIN-t kapta, így nem tudtak hatékonyan harcolni a vörös gyalogság rohama ellen, ezt tetézte az, hogy a magyar tüzérség viszont késett egy kört ezért a szovjet roham elsöpörte a két magyar egységet. Imi hét figurával közelharcban legyőzött egy tizenhárom fős honvéd rajt, ez volt a fordulópont, a magyar állások közepe szakadt át.

a10_6.jpg

a11_5.jpg

a12_5.jpg

a16_1.jpg

a17_1.jpg

Egy jól sikerült játék volt, Matyi jól játszott, a kockadobásokban nem volt túl szerencsés, de a szerencse forgandó. A jövő héten Gergő barátunk jön, hogy szintén gyakorlott Memoir 44 játékosként fogja kipróbálni a Bolt Action-t, mint szovjet parancsnok, szintén egy tapasztalt játékos Szilveszter ellen fog játszani. Ha minden jól megy Zoli és  Matyi egy német-brit normandiai csatát fog játszani, Imi és ellenem. Zoli és Imi a saját seregeivel harcol majd. Elég jól indul az évünk Bolt Action szempontból.

Szólj hozzá!

Címkék: riport 20mm Bolt Action

A bejegyzés trackback címe:

https://hadijatekos.blog.hu/api/trackback/id/tr3215404474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.