Itt az idő, hogy megint visszakanyarodjunk a centenáriumi témákhoz, mivel rengeteg anyagom van a nyugati fronthoz, azon belül is a brit-német csatákhoz, jöjjön most egy kisebb léptékű összecsapás amely alig több mint száz éve zajlott le Franciaország északi részén. Ha valaki ismeri a Bolt Action szabályrendszert, az tudja, hogy az 1944-45-ös időszakban ugyancsak ezen a hadszíntéren zajló, szintén brit-német összecsapásokban, a britek nagy erőssége a nehéztüzérség az ellenség állásainak a támadás előtti alapos megdolgozása. 1915 elején viszont pont ennek az ellenkezője volt igaz, az első véres leckéket kapták a nemzetközösség katonái a szögesdrót akadályok mögött beásott németektől a modern hadviselésből. Az 1915-ös tapasztalatok alapján indul meg a nehéztüzérség fejlesztése ez a folyamat 1917-18-ra érik be, de még az 1939-45 közötti harcokban is érezteti hatását.
Az 1914-es professzionális önkéntes brit sereg sorait a korai csaták megtizedelték a Mons és Marne körüli harcok, de különösen Ypres az utolsó még Antant kézen lévő belga nagyváros megtartásáért rengeteg brit hivatásos adta az életét. Közben amíg a vezetők 99%-a 1914-ben még rövid háborúra készült, a britek legnagyobb szerencséjére Lord Kitchener látnoki magasságokban szárnyalva az első perctől kezdve hosszú évekig tartó háborút prognosztizált, és nagy erővel elkezdte kiépíteni az ehhez szükséges tömeghadsereget. Ennek hatásai 1915-ben persze még nem voltak érezhetőek, ezért a Brit hadvezetés, elkezdte átcsoportosítani a meglévő erőforrásait. A toborzási felhívásokra jelentkező önkénteseket hadosztályokba szervezték, fegyverbe szólították a honvédelemre szerveződött területi milíciák (Territorial Force) lovas és gyalogos zászlóaljait. Ezek a hétvégi polgárkatonák kizárólag a brit anyaország védelmére esküdtek fel, 1914 előtt alig 20000 fő volt hajlandó tengeren túli szolgálatra, de most a háborúban rengetegen vállalták ezt is, 1914 augusztusának végére volt 70 gyalogos zászlóalj akik mind hajlandóak voltak szolgálni bárhol a világon. Ezek a nem túl képzett, de a katonáskodásban mégis valamennyire jártas zászlóaljak, szépen elhajóztak a birodalom békésebb szegleteibe, és felváltották az ott állomásozó hivatásos alakulatok zömét. A háború kitörésekor 74 zászlóaljnyi hivatásos volt szétszórva a birodalomban, vagyis szinte mindet le lehetett cserélni kevésbé képzett csapatokra. Ezek a hivatásosok pedig mivel felváltották őket visszajöttek az anyaországba, itt sokszor 4-6 hétig akklimatizálódtak, mert keresztbe fertőzték egymást a föld különböző részéről származó nyavalyáikkal, de miután túlestek ezeken a nehézségeken, hadosztályokat szerveztek belőlük és mentek a francia frontra. Mivel ezek az erők még messze nem voltak elegendőek, a domíniumok saját haderejét is elkezdték áthozni Európába, jöttek a kanadai, ausztrál és az indiai zászlóaljak. Közben persze új frontok is nyíltak, Afrikában Von Letow csapatai, meg a búr lázadás lekötötte az ottani csapatok egy részét, és a török hadba lépés is elvont erőket Egyiptom védelmére.
Ha már ennyit emlegetjük a zászlóaljakat, talán nem árt, ha az akkori brit hadsereg ezen alapkövét egy kicsit számszerűsítjük. A háború kitörésére reagálva rengeteg brit jelentkezett a seregbe, őket az úgynevezett Új hadsereget, az alábbi zászlóalj struktúra szerint szervezték 1915-ben:
A teljes létszám harminc tiszt, egy segédtiszt, ötvenegy őrmester és kilencszázharminckilenc altiszt és közlegény. A zászlóalj parancsnokságban öt tiszt a segédtiszt, kilenc őrmester és hatvannégy katona szolgált. Az 1914-es állománytábla szerint a parancsnokság része volt egy utászraj (őrmester tíz közlegénnyel), szállító raj szintén egy őrmesterrel és nyolc szekérhajtóval, egy tizenhat fős zenekar, akik egyben hordágyvivők is voltak a csata alatt, valamint egy kommunikációs raj, amit szintén egy őrmester vezetett egy altiszt segítségével és tizenöt katona szolgált alatta. A zászlóalj részét képezte egy géppuskás szakasz egy tiszttel és két őrmesterrel valamint harminckét katonával, ebben az időszakban két géppuska alkotta a fegyverzetet, ezeket kis kétkerekű szekereken szállították, minden fegyvernek volt saját szekere, valamint a lőszert is külön kocsik szállították. A zászlóalj állományának 90%-a a négy gyalogos században szolgált, a századokat hat tiszt és tíz őrmester vezette és egyenként kétszáztizenegy katona szolgált bennük. A századokat négy-négy szakasz alkotta, szakaszonként egy tiszttel és két őrmesterrel, valamint negyvenkilenc katonával. Természetesen a tiszteknek járt tiszti szolga, ezek nem mind harcoltak, voltak szekerészek, patkoló kovács, állatorvos, írnokok, hadtáposok, tehát a harcoló állomány ezeknél a számoknál kevesebb volt, arról nem is beszélve, hogy az alakulatok soha sem voltak 100%-ra feltöltve.