1916. november 30.-án kihajózott Kielből a császári német haditengerészet legsikeresebb vadásza. A látszólag szürke és jelentéktelen kereskedelmi hajó tizenöt hónapot töltött a tengeren, ez alatt az idő alatt egyszer sem kötött ki kikötőben, végighajózott három óceánon, elsüllyesztett több mint harminc antant kereskedelmi hajót, és sértetlenül visszatért a blokádon keresztül, gyomrában több mint négyszáz hadifogoly tengerésszel.

Az egyszerűnek látszó hajót a gondos és precíz német mérnökök félelmetes arzenállal látták el: a gondosan álcázott ajtók mögött hét darab 6 inch-es, hidraulikus ágyú rejtőzött, torpedóvető csövei és közel 100 tonna úszóaknája vámot szedtek a kereskedelmi hajók közt, rajtuk kívül egy a fedélzetről indítható hidroplánnal is felszerelték, hogy minél nagyobb területen tudjon áldozatok után kutatni. A fegyverzete az 1916-os viszonyok között a legmodernebb volt, a kapitánya Karl Neger mindvégig a nemzetközi előírásoknak megfelelően, precíz hatékonysággal járt el, nem süllyesztett el senkit figyelmezetés nélkül, nem hagyott egyetlen tengerészt sem a nyílt óceánon hányódni törékeny mentőcsónakokban. Mindenki a szabályoknak megfelelő hadifogságba került, a Wolf tevékenységéről nem maradtak nyomok, az ellenség csak sötétben tapogatózott a hajóval kapcsolatban. Az elfogott hajók rakományából mindvégig ellátták a legénységet és a foglyokat, a zsákmányolt szénből pedig kitartott a visszaútra is.

Erről a nem mindennapi titkos küldetésről szól Richard Gulliatt és Peter Hohnen könyve, Peter húsz évet szolgált tartalékos kapitányként az Ausztrál tengerészetnél, a dédapja testvére hadifogoly volt a Wolf-on, így személyes küldetésének tekintette a dokumentumok kutatását. A történet igazi mélységét nem csak a kivételes teljesítmény adja, hanem az a tény, hogy a korlátlan tengeralattjáró háború barbarizmusa közepette ilyen hatékonyan és ilyen kevés áldozattal járó hadviselést tudott folytatni Karl Neger és legénysége. Ne feledjük az USA hadba lépésének az egyik indoka volt a német tengeralattjárók tevékenysége. A Wolf rádióadója elegendő teljesítménnyel bírt, hogy a világ bármely részéről kapcsolatot tudjanak teremteni Berlinnel (ez ugyancsak csúcstechnika volt abban az időben), mégsem tették meg egyszer sem, mert a legfőbb fegyverük a titoktartás volt. Ellenben a legénységhez tartozó hét rádiós és egy kódtörő éjjel nappal lehallgatta az ellenséges hajók rádiófogalmazását, ezek alapján csaptak le. Volt eset, hogy az elfogott hajó kapitányát a nevén szólították, amikor a tengerész deszant a hajójára lépett és szelíden megdorgálták, mert két napot késett, és várniuk kellett rá. A hajó teljes legénysége tartalékosokból állt, kereskedelmi tengerészként volt olyan, aki közös hajón szolgált a háború előtt, az egyik fogoly matrózzal. A foglyok közt voltak nők és gyerekek is, senkinek sem esett baja, a foglyok és őreik közt több olyan barátság is szövődött, ami túlélte a háborút.

A könyv részletes és jól megírt munka, a szerzők felhasználták a korabeli archívumokat a kapitány vezette hajónaplót, és azt a hét naplót, amit hét különböző fogoly írt az élményeiről a háború után. Párhuzamosan ismerjük meg a hajó ténykedését és mindennapjait, a brit admiralitás intézkedéseivel és a Wolf tevékenysége miatt kirobbant brit sajtó hisztériával. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, akit a tengeri hadviselés és kalandos történetek vonzzanak.