Bernard Cornwell egy jó író, de valahogy a könyvei minősége rendkívül változó. A Sharpe könyvei közül is van remek, de van közepes is, nekem eddig a legjobban a Sharpe lövészei tetszett, talán mert azt az Európa kiadótól olvastam magyarul és a fordítás minőségi volt, megkockáztatom jobb mint az angol eredeti. Az erőd a szerző legfrissebb könyve, nem a Sharpe sorozat része, hanem egy önálló kötet. Egy kisléptékű a valóságban is megtörtént hadművelet történetét meséli el, egy elfeledett hadjárat történetét. A kötet kapcsán érdemesnek találtam leírni némi háttérinformációt, ezt olvashatjátok most.
Az író kutatómunkája dícséretes, talált egy hadműveletet, amelyben két a későbbiekben híres személy is részt vett, beleásta magat és megírta belőlük a regényét. 1779 nyarán amikor a történet játszódik, már javában dúl a Függetlenségi háború, a tizenhárom gyarmat francia és spanyol szövetségeseivel harcol a britek ellen, hogy kivívja az önrendelkezési jogait. A magyar olvasók számár hasznos némi támpont, mert ezek az események a történelemkönyveinkben kb. fél oldalt kapnak. A legfontosabb amit tudnunk kell, hogy ez egyfajta brit polgárháború volt, csak nem a brit szigeteken vívták, hanem Észak-Amerikában. Az én angol klubtársaim úgy hívják ezt a háborút, hogy a Hazafiak és a Királypártiak háborúja. Mindkét oldalon britek harcoltak, a magukat amerikainak nevezett csoport tagjai is nagyrészt európában születtek, britek voltak születés és neveltetés jogán is.
A korszak sajátos viszonyaihoz tartozik, az is, hogy a brit kormány hadereje nem kis részben német katonákból állt, mert az angol uralkodó egyben német választófejedelem is volt. A német toborzású ezredek eltérő egyenruhában harcoltak, de brit irányítás alatt. Az álmosvölgy legendájának fej nélküli lovasa is egy ilyen hesseni katona. A németek a telepesek között is nagy számban képviseltették magukat, olyannyira, hogy a megalakuló Amerikai Egyesült Államok hivatalos nyelve majdnem német lett, az angol nyelv mindőssze egy szavazattal nyert amikor a nyelvhasználatról szavaztak a honatyák. A gyarmatok sikereit kihasználva később a franciák is beléptek a háborúba, ezzel megalapozva az amerikai-francia jó viszonyt, amely aztán kamatozott 1812-ben, 1917-ben és 1944-ben is. Így tehát a háborút nagyrészt európaiak vívták, számarányukat tekintve a fehér amerikaiak viszonylag kevesen voltak.
Az amerikai fehér telepesek messze nem voltak egységesek, a kanadai részen éppen csak véget ért az brit-francia háború, az indián törzsek részvételével (Az utolsó Mohikán, és Teknős Péter könyve a Háború a Vadonban kapcsolódik ide), így ebben a háborúban Kanada királypárti maradt, noha jelentős francia kisebbség élt ott. A tizenhárom gyarmat területén a telepesek tehát megosztottak voltak, alakultak királypárti és hazafias miliciák is, ugyanígy az őslakos indiánok is törzsi hovatartozás függvényében támogatták az egyik vagy a másik felet. A terepviszonyok miatt az irreguláris hadviselés amelyet a Hazafi című Mel Gibson filmben is láthattunk, az Hazafiaknak kedvezett, a háborút viszont csatákkal kellett megnyerni és ebben a Királypártiak voltak a jobbak, a Francia hadsereg reguláris csapatai ebben voltak méltó ellenfelek, ők tették kiegyenlítetté a küzdelmet. Ugyanígy az egyesített amerikai-francia-spanyol hajóhad a brit tengeri fölényt ellensúlyozta, így tudtak végül a gyarmatok elszakadni.
A könyvben leírt események nem gyakoroltak befolyást a háború menetére, egy tipikus helyi jellegű hadműveletről olvashatunk, ugyanakkor kicsiben ott van a háborúra jellemző összes elem: reguláris csapatok a milica ellen, indiánok, csatározások az erdőben, a vízi szállítás óriási jelentősége, erőd és annak ostroma. A karakterek és a sztori nekem nem nyújtottak maradandó élményt, nem volt meg a lázas érdeklődés bennem, hogy megtudjam mi lesz a végén. Ha valaki hadijátékosként kacérkodik a háború feldolgozásával, annak kötelező darab a könyv, mindenki másnak akkor ajánlom, ha az író vagy a korszak nagy rajongója, nálam ez a könyv egy erős közepes.