Shultz gondolatban gyorsan számba vette a haderejét. Húsz rohamos kiképzője van, csupa derék szász katona. Magas a moráljuk még így öt év haborúzás után is, katonái büszkén viselik a smaragdzöld karszallagjukat, elit státuszukat a sisakjaik terepszínű festése teszi még feltünőbbé. Nagy részük altiszt, mind harcedzett veterán, az egy főre eső vaskeresztek számában az őrnagy alakulata dobogós helyen állt. Indulás előtt Shultz meglátogatta egy számvevőtiszt barátját, így elegendő „kiképző” felszerelésük volt, és „véletlenül” akadt hozzájuk elég lőszer is.
Az őrnagy nem szerette a meglepetésket, egy századnak elegendő lőszert vételezett, és ugyancsak egy századnak elegendő könnyűgéppuskája volt, ládákba csomagolva az ellátmány alá rejtve. Egyszerűen csak kiképző századnak könyveltette el az alakulatát, és senkinek nem mondta el, hogy csak huszan vannak. Az alapban kiutalt fegyverzet mellé ráadásnak ott volt egy elsőrendű Lewis golyószoró is a dögnehéz német típus helyett, ez a személyes tiszti pogyászát alkotta, és Siegfried a tisztiszolgája viselte gondját. Shultznak nem volt szüksége tisztiszolgára, szerette maga rendbe tartani a dolgait. Ugyanakkor viszont egy Lewis biztos kezekben aranyat ért a harcmezőn, igazi életbiztosítás. Siegfried csapnivaló tisztiszolga lett volna, viszont elsőrendű fegyvermester volt, csukott szemmel is megszerelt bármit ami puskaporral működött. Így logikus döntés volt, a fegyvermesterből tiszti szolgát csinálni az elérhető legnagyobb tűzerővel, Siegfriedet nem érdekelte a beosztása a fegyverek érdekelték, abból pedig mindíg akadt bőséggel, arra amerre az őrnagy járt.
Shultz felnézett, egyenesen bele a porosz szemébe:
- Huszonöten vagyunk a csatlósaival együtt, van négy könnyű géppuskám és elegendő lőszerem két-három tűzharchoz. Maga szerint ez elég lesz?
- A Fordban van két Maxim, és egy Minenwerfher, Her Verner szívesen felajánlja a tartalék távcsöves puskáját, ha van az emberei között használható lövész és van a poggyászomban négy darab MP-18-as is.
- Nagyszerű! Tűzerőnk már van, kérdés, hogy emberünk lesz-e elég?
- Itt az ideje, hogy meglátogassuk a szerelőműhelyt, és hadba szólítsuk a hátországi lógósokat!
Gruber hadnagy elégedett volt a sorsával, öregedő gépészmérnökként a világ végén, a Balkán legtávolabbi csücskében várta, hogy végre vége legyen ennek az értelmetlen öldöklésnek. A Bolgár hadsereg mellé beosztott szakértőként, egy műszaki szakaszt irányított, embereivel rendkívül büszkék voltak a szaktudásukra. Az akadozó utánpótlás dacára is üzemben tartotta a rá bízott valamennyi járművet, sőt idejéből még arra is futotta, hogy a helyiek csekély számú gépjárművét is rendszeresen helyre pofozza. Ez utóbbi jól hozott a konyhára, az embereivel nem szűkölködtek semmiben.
A teherautóival többnyire lőszert szállítottak a frontra, és sebesülteket hoztak vissza. Francia Renault kisteherautói voltak, az egyik egy igazi katonai mentőautó, a másik kettő fedett zárható rakterével a fontos és értékes holmikat szállította, a három nagy angol gyártmányú Thornycroft ponyvás teherautója, mindent szállított a széntől a halottakon át a friss káposztáig. A teljes géppark a háború kitörésekor lefoglat Antan cégek kocsijaiból állt, Gruber saját kezüleg kovácsolt hozzájuk alkatrészpótlásokat, amikor megtalálta őket egy sem volt műkődőképes, most azonban mind remek állapotban van.
Gruber éppen a friss juhturót pakolta a tányérjára, amikor a műhely udvarára befordult egy citromsárga Rolls Royce. Megállt a kezében a kanál, egy ilyen autó semmi jót sem hozhat, csak problémát! Gyorsan felkapta a sapkáját és kisietett az irodájából, tekintélyes pocakjával, nagy harcsa bajuszával fujtatva robogott a luxusautó felé, elmaradhatatlan monoklija zászlóként repdesett mögötte. A Rolls megállt kipattant belőle egy nagydarab kék inges fickó, és kinyitotta a hátsó ajtót az utasának. Egy magas sovány ezredes szállt ki belőle, belenézett az éppen beérkező Gruber szemébe, és feltette a monokliját. Gruber megtorpant, mintha valami láthatatlan falba ütközött volna, a madzagon verdeső monoklija előrelendült és pont az orrán koppant. Az ezredes rezzenéstelen arccal állt, várta, hogy a kövér hadnagy összeszedje magát. Gruber kínjában gyorsan vigyázba vágta magát és szalutált.
- Ezredes úrnak jelentem...
- Sorakoztassa fel az embereit most azonnal!
- Iiigenis értettem! Sorakozóóó!
