Shultz őrnagy a térkép főlé hajolva mormogva számolt, menetidőket kalkulált, osztott-szorzott magában. Nem lesz ez így jó gondolta, még több ember kellene, mindkét keresztutat le kell zárnia, ha biztos egérutat akar Konstantinápolyig. Nagyon nem szabad elapróznia az erőit, mert egy amúgy is vitattot hovatartozású vegyes lakosságú területen kell átvágnia. A bolgárok talán nem lesznek ellenségesek, elvégre hivatalosan még szövetségesek, de a görög lakosság részéről bármi elképzelhető.

A két közel párhuzamosan futó völgy nyugati végein, van két útkereszteződés mindkettőt le kell zárnia, mert ha nem, elé kerülhetnek és elvághatják a török határtól. Egy-egy szakasz minimum kell mindkét völgybe, és géppuskák, minél több annál jobb! Remélhetőleg nem lesz az üldözőknek páncélautójuk, Shultz látott belga páncélautókat akcióban a keleti fronton, tudta mire képesek. Sajnos nincs páncéltörő lőszerük egy darab sem, de ami a nagyobb baj géppuskája sincs elég. A golyószóróit a konvoj mellett fogja tartani, mert bár neki nincs páncélozva egyik kocsija sem, azért a mozgékonyság és a tűzerő kulcsfontosságú lesz következő napokban.

Kinyújtóztatta a lábait, és elsétált az ablakig. Az udvaron lázas tevékenység folyt, Gruber hadnagy üvöltözött odalent. Hájas vénember gondolta Shultz, de a műszaki dolgokhoz nagyon ért, azt meg kell hagyni. A konvoj járműveit szisztematikusan rakodták meg, minden kocsira került minden készletből. Muníció, benzin, ivóvíz és élelem. Shultz nem bízott a helyi kutakban, nincs szüksége egy tömeges gyomorrontásra. A porosz ezredes elpárolgott a testőreivel együtt, azt mondta az indulásra visszajönnek, mert addig még sok dolguk van. Shultz nem firtatta, neki is sok dolga volt, már útnak is indított egy szedett-vedett szakaszt két szász rohamosztagos altiszt vezényletével az egyik völgybe, hogy ássák be magukat és emeljenek torlaszokat az útra. A vezénylő őrmesternek bizalmasan a tudtára adta, mindössze négy napot kell kitartaniuk, ha addig kibírják utánna akár meg is adhatják magukat, felesleges a további áldozat. Viszont csak brit, francia vagy olasz csapatoknak tehetik le a fegyvert, a balkáni népek hadifogjának lenni nem valami jó alternatíva. Shultz remélte, hogy a szakasz katonái kitartanak négy napig, a legénységet Gruber sofőrjei és kórházi lábadozóból összekapart vegyes legénység adta, a két szász altiszt biztosan gatyába rázza majd őket, remélhetőleg lesz 1-2 napjuk, hogy felkészüljenek.

Kopogtak. Két rövid, Siegfried lesz az, az ebéddel.
- Szabad! – Mondta az őrnagy.
- Uram egy kapitány van itt, Von Firschauf küldte.
- Nocsak! Engedje be Siegfried! Hórihorgas ember lépett be az irodába:
- Landes-Beirat Otto Lais, szolgálatra jelentkezem!

Shultz szemügyre vette a vigyázban álló alakot, kevés magasabb embert látott a seregben mint a kapitány. Százkilencven centi, sovány, hórihorgas számvevőtiszt, sapkáján a porosz sas makulátlanul csillog. Mintha skatulyából húzták volna ki, a megjelenése tökéletes, a zubbonyán elöl szolidan a gombjukába fűzve a másodosztályú vaskereszt rendjelszallagja. Egy precíz porosz aktakukac, harctéri tapasztalattal, vonta le a következtetést az örnagy, nem is rossz.

- Pihenj! Hallgatom Herr Landes-Beirat!
- Jelentem azonnali áthelyezéssel a rendelkezésére állok! Egységem a 141. Truppen-Nachrichtenabteilung, Blinkentrups szakasza.
- Hiradós-jeladó szakasz? Hányan vannak tulajdonképpen? Az ezred hiradószázada vagy százötven embert jelent.
- Jelentem a szakaszom harmincöt főből áll, de a hiradó felszerelésünk, még nem érkezett meg.
- Arra nem is lesz itt szükség, kézifegyverük van?
- Jelentem minden emberem rendelkezik Karabiner 98-al, és van fejenként húsz lőszerünk.
- Az nem lesz elég, de majd Gruber hadnagy kiutal maguknak, és vételezzenek szerszámokat is árokásáshoz.
- Gyalogságként leszünk bevetve, Uram?
- Úttorlaszként Herr Lais, de ha szerencséjük van csak négy napig fog tartani az egész.