Sokat gondolkoztam azon, hogy mi legyen a témája ennek a posztnak, valami olyat akartam ami más mint az előzőek. Aztán az apró darabkák egy egésszé álltak össze, megkértem kedves jó barátomat Molnár Attilát, hogy írja meg az egyik legjobb könyv ajánlóját amit valaha olvastunk, ezzel lett a poszt minden szempontból különleges. Egyrészt nem én írtam, mint az előző százkilencvenkilencet, másrészt a legnépszerűbb hadijátékos korszak, legkivételesebb és legfontosabb hadvezéréről szól, és egy igazi mesterművet mutat be mesterien:
A napoleoni kor a magyar, amúgy sem túl korreláns történelemoktatásában méltatlanul alacsony figyelmet kap. Ennek okait kár lenne itt keresni, mivel az írás tárgya nem az oktatásügy, hanem Feleki Lászó Napoleon „a csodálatos kaland” című könyve, amit a Magvető Kiadó adott ki 1976-ban. Ezt a négykötetes könyvet aposztrofálhatnám, azzal, hogy országunkban hiánypótló, ám többről van szó. Feleki három kötetet töltött meg Napoleon életével és az őt körülölelő világgal és egyet a posztnapoleoni korral.
A művet rendkívül alapos, több évtizedes és szerteágazó kutatómunka előzte meg, ezzel biztosítva, hogy a könyv lapjairól a napoleoni kor világa nyílik ránk és sodor el, akár egy lovasroham. Figyelmes olvasó, azonban gyorsan rájön, ez csak az egyik fele a könyv érdemének.
A hatvanas-hetvenes években, míg a szépirodalom előszeretettel bújt a metaforák védelmébe az állami cenzúrák elől, addig a szakkönyvek és műfordítások az ódon és poros szavakat, ólomnehéz mondatokká fűzték, melyek betontömbszerű fejezetekben tornyosultak az olvasó fölé. Ha valaki előkeres egy régi műfordítást és összeveti egy maival, az megérti miről beszélek. Ebben a közegben készült Feleki műve, aki a könyv nyelvezetével vaddisznót kergetett a hazai szakkönyvek rózsáskertjében. Sorai szellősek, érthetőek és szóvirágai tarka színben ragyognak, a tolakodás legkisebb jele nélkül. Vajon ő tudta, hogy munkájának gyümölcse harminc évvel előzi meg korát?
Az előszó, kezdő sora mellbevágó: „Élt-e egyáltalán Napoleon?”
Ezzel a kérdéssel a könyv alcímét – a csodálatos kalandot – azzal ki is veszi a közhely kategóriából, mivel bizonyítja, ez valóban olyan csodálatos, hogy más szóval le sem írható, sőt egyenesen megkérdőjelezhető, hogy valaha mindez megtörtént. Nem csupán hatásvadász kezdésről van szó, mivel ezt a stílusjegyet végigvezeti a könyv minden fejezetén, bár nem is tehetne mást, mivel Napoleon élete elég ellentmondásos. Ezt a császár önmaga sem tagadta, erről számot adott többször is Szent Ilonán írt memoárjában. Az a hadvezér, aki szerette katonáit és név szerint ismerte őket, eszközként tekintett rájuk, emberanyagként kezelte őket és miközben parancsokat diktált, és kivégzéseket rendelt el, fejben már emócióktól és fojtogató szóvirágaitól túlcsorduló szerelmes leveleket fogalmazott. Feleki sok esetben idéz Napoleon e levelezéseiből, vagyis nem csupán cselekedeteit vázolja olvasóinak, hanem mély, személyes gondolatait is.
Ez az önmagával bátran szembeforduló, őszinte írási stílus a szépirodalomban is csupán a skandináv írók sajátja, (Per Petterson, Per Olov Enquist) és leginkább csak az ezredfordulóra jellemző.
Továbbá, Feleki talán akaratán kívül is azt az érzetet kelti, hogy ott volt végig a korzikai mellett. Végigkísérte iskolás éveit, ott ült mögötte a padban, együtt lézengtek a forradalom dúlta Párizs utcáin és talán Napoleon a fülébe is súgta: ha a csőcselékből ötszázat lekartácsoznak, akkor a többi elmenekül. Feleki Napoleon bizalmas barátjává vált és egyben bírálójává is, aki az utókor bölcsességével felvértezve büntetlenül mond ítéletet felette.
Napoleonon túl bemutatja az akkori világot, idegenvezetőnkké válik, és szépen rendezi a gondolatokat az olvasó fejében, soha nem vezeti meg őket, viszont, ha a helyzet úgy kívánja pajkosan játszik, cseppet titkolózik, csupán azért, hogy a fejezet csattanóval zárulhasson.
A történeti hitelesség mellett Feleki bátran kalandozik a képzelet világában is, a történelem sokszor kibogozhatatlan hajtásai félretéve, útra kell a vadhajtásokon és felvet olyan kérdéseket, hogy mi történt volna, ha 1769-ben a korzikai Bonaparte család emigrált volna Angliába a francia megszállás elől, a pont akkor már állapotos Letiziával? Vagy éppen mi történt volna, ha Acre-nél a francia sereget nem verik meg és Napoleon Szíriát is megjárva eljut Indiáig, ahol egyesült volna Tipu szultánnal, akit abban az évben, 1799-ben győzött le egy tíz-ezer fős angol sereg, egy fiatal tiszt vezénylete alatt, akit akkor még Arthur Wellesleynek hívtak és nem ismerte a világ a nevét. Aki ismeri a kiváló Harry Turtledove ál-történelmi munkásságát az észre fogja venni a párhuzamot.
A diplomáciai események egy svéd krimi fordulatával és izgalmával bontakoznak ki, a csataleírások alatt a lapról lőporfüst, fémek csengése és katonák üvöltése száll fel és a dobosok játékának hangja száll, ahogy ütik a Vive l’Empereur-t vagy éppen a Le Marseillaiset zúgják a katonák.
Ha elfogadjuk, hogy Feleki László Napoleon életét „a csodálatos kaland”-ként értelmezze, akkor az író-kutató életműve pedig a csodálatos könyv.
Vajon létezik-e egyáltalán?
