Már többször említettem, hogy véleményem szerint mi magyarok elherdáljuk a történelmi örökségünket, mert teljesen feledésre ítéljük azokat a történelmi korokat, amikor a Habsburg birodalom részeiként léteztünk és véreztünk a különböző dinasztikus háborúkban. Pedig, ha folyamatában szemléljük a történelmet, akkor ezek a korszakok mind hozzájárultak ahhoz, hogy 1867-1914 között egy virágzó világhatalom egyik fele voltunk. Persze nem volt ez egy szuperhatalom, és rengeteg problémája volt, de mégis a Kárpát-medence egyik legvirágzóbb békés korszaka volt. A hétvégén megnéztem a Bécsben található Heeresgeschichtliches hadtörténelmi múzeumot, ami csak igazolta ezt a meggyőződésemet.

Másodszor voltam a múzeumban, nagyjából tíz évvel ezelőtt jártam ott először, akkor még főleg az 1939-45 közötti korszak érdekelt, most pont fordítva az érdekelt legkevésbé, minden más fokozottan. A múzeumi belépő hat euró, viszont minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés, reggel kilenc és délután öt között tartanak nyitva, minden nap. A múzeum negyed óra séta a Hauptbahnhof vasútállomástól (közben útba lehet ejteni a Belvedere palotát és parkját, amit Szavojai Jenő épített), tehát tömegközlekedési eszközökre nincs is szükség, ha valaki vonattal megy körülnézni (az Euroregio-s vonatokkal kevesebb, mint 80 perc volt az út Mosonmagyaróvárról). Kényelmesen nézelődve is vagy három órába tellett bebarangolni a gyönyörű épületet ami eleve hadtörténeti múzeumnak készült 1856-ban. Kedvencem a bejárat ahol 56 életnagyságú carrarai márvány szobor állít emléket a birodalom legnagyobb stratégáinak, köztük Hunyadi Jánosnak, Kray Pálnak, Nádasdy Ferencnek, Pállfy Józsefnek, és Zrínyi Miklósnak.  A centenáriumi előkészületek miatt, az első világháborús kiállítás nem volt látogatható, de nyár végétől már az is hozzáférhető lesz. Magamat ismerve, még az idén szervezek városnézést Bécsbe, amit a Nagy Háborús kiállítással fogok kezdeni. Ennek valószínűleg szentelek majd egy külön posztot, mert emlékeim szerint nagyon gazdag a vonatkozó gyűjtemény, többek közt van egy 38 cm-es Skoda lövegük, valamint itt őrzik a híres elátkozott fekete autót amiben Ferenc Ferdinándot és feleségét megölték.

Összességében nagyszerű a gyűjtemény és rendkívül impozáns az épület  kívül, de még inkább belül, viszont az látszik, hogy volna helye még támogatásnak (páncélos gyűjtemény állapota). Nagyon jó, hogy nyolc nyelven hozzáférhető minden teremhez egy-egy A4-es lapon a korleírás. De a kiállított tárgyak nagy részénél csak németül vannak vitrin feliratok. Ez elég gyenge megoldás, ketten mentünk körülnézni, egy gyerekkori jó barátommal, aki először volt a múzeumba. Tamás szerint, ha nem tartok neki tárlatvezetést, az egész fele ekkora élmény lett volna, mert a német feliratokat nem értette, angolul alig valami volt kiírva, így nagyrészt fogalma sem lett volna, hogy miket lát.

Az épület tematikája, az hogy a felső szintről indulunk, a Harminc éves háborúval és a török elleni harcokkal kezdünk, majd a Szavojai Jenő (neki külön terem dukál) és korszaka jön, aztán a hét éves háború valamint az osztrák örökösödési harcok, ezeket követi a Napóleoni forradalmi háborúk korszaka. Az 1848-as forradalmak elleni háború külön termet kapott, ebben a magyar szabadságharc, mint kvázi „Keleti-front” szerepel, együtt a „Nyugati-fronttal” ami Radetzky harcait mutatja be, az olaszok ellen. A következő szakasz az 1859-es, 1864-es és 1866-os háborúkkal foglalkozik. Ezek vannak az emeleten, a földszinten található a kávézó, a bolt, és az udvari kijárat.

A földszinti termek sorban kezdik az 1867-1914 közötti dualista hadsereg bemutatásával, majd jön az első világháború (ez volt zárva), a másik szárnyban folytathatjuk a második világháborúval (88mm flak, B24 bombázó felső torony, RSO, Storch stb.), majd külön teremben van minden, ami a közös haditengerészethez kapcsolódik (Köztük az SMS Viribus Unitis 1:50-es modellje, "robbantva"), innen tudunk kisétálni az udvarra, ahol a páncélosok (T34, Szu-100, Centurion, M24. M41 stb.) és egyéb járművek parkolnak. Ezt így egyben befogadni nem igazán lehet, még az olyan elszánt amatőr rajongóknak, sem mint én. Inkább kiragadnék néhány dolgot, amit érdekesnek, vagy különlegesnek találtam.

Az 1945 utáni haditechnika és hadtörténelem nem igazán áll az érdeklődésem fókuszában, ezért én meglepődtem azon, hogy az osztrák hadseregben rendszeresítve volt a Centurion harckocsi család. Örömmel láttam, hogy Radetzky Marshallnak külön sarok "szentély" van berendezve a múzeumba. Az 1848-49-es hadvezetése nyomán, akkora becsben volt tartva, hogy kormányzói jogkörét csak kizárólag Ferenc József császár hatalma múlta felül Itáliában. 1831-től készült arra, hogy csapataival megvívja a háborút az olasz lázadók ellen, ennek 1848-49-ben jött el az ideje, Radetzky fényes diadalt aratott. Persze tudom, Habsburg elnyomó hadvezér volt, de annak viszont nagyon jó. Ezt a hadszínteret is fájóan hanyagoljuk mi magyarok, pedig nagy befolyással volt a magyar szabadságharcra, és mindkét oldalon szolgáltak magyarok. A mellékelt térkép mutatja, hogy az osztrákok milyen szemszögből vizsgálják ezt a korszakot, nekünk is érdemes lenne kicsit tágítani a nézőpontunkat.

Az 1866-os Porosz-Osztrák vagy a Hét-hetes háború nekünk, magyaroknak semmi jelentőséggel sem bír, pedig az ottani vereség is hozzájárult a kiegyezéshez. Itt érdemes megemlíteni Benedek Lajos nevét, aki magyarként és császárhű tisztként az északi hadsereg főparancsnoka volt, ebben a háborúban. Benedeket már 1848-ban megkereste Mészáros Lázár hadügyminiszter, hogy vállalja el a formálódó Honvédség főparancsnoki tisztjét, de Benedek az udvarhoz hű tisztként elutasította. Harcolt a honvédség ellen, súlyosan meg is sebesült, sikeres hadtest (VII. hadtest) parancsnokként kivívta a későbbi hadsereg parancsnoki beosztását (megkapta a katonai Mária Terézia rend parancsnoki keresztjét) 1859-ben a francia csapatok ellen. Egy picit nekem Robert E. Lee történetéhez hasonlít az övé, csak ellenkező utat választottak (Lee-t is felkérték uniós főparancsnoknak, de a délieket választotta a szülőföldje iránti hűségből). Benedeknek rendkívül negatív a megítélése, amiért nem állt Kossuthék oldalára, viszont esküdt tett az uralkodójára, tehát nem elárult valamit, hanem éppen fordítva, hűséges maradt. Ellentmondásos karakter, az biztos, Ferenc Józsefnek javaslatot tett a békekötésre a poroszok elleni háború első csatái után, de nem hallgatták meg, Rákényszerítették a Königgratzi csatát, amit miután elveszített, megtették bűnbaknak, ezzel fizették meg a hűségét az udvar iránt.

Ugyancsak kis sarok "szentélyt" kapott a balsorsú mexikói császár Habsburg–Lotaringiai Ferdinánd Miksa József főherceg is, a múzeumban. Azért hívom szentélynek ezeket a kiállításokat, mert a kitüntetések és a viaszmaszk mindegyiknek alapban a része. A XIX. században szokás volt a nagy emberek arcáról viasz halotti maszkot készíteni, Miksa és Radetzky is kapott ilyet, de Párizsban Napóleonról is őriznek imago-t. Montgomery Tábornagynak, Wellingtonnak és Nelson Admirálisnak is van ilyen extra múzeumi külön tárlója, ezek külön helységek csak a nagy embereknek szentelve. Miksa szerintem nem illik amúgy bele, ebbe a sorba, mert nem volt jelentős hadvezér, vagy admirális. A mexikói kaland viszont mindenképpen egy színes-egzotikus téma, amiről örülök, hogy megemlékeznek.

A múzeum összességében, nagyon osztrák-párti, a magyar vonatkozások nincsenek hangsúlyozva, a 48-as szabadságharcot is elintézi azzal, hogy miután elhárították a magyar veszélyt Schwehatnál, egy ideig oda-vissza hullámzott a harc, majd az osztrák sereg bevette Budát, és megadásra kényszerítette a lázadók seregét az orosz szövetségessel együttműködve. Ugyanakkor, hol legyen büszke egy nemzet a hadviselésére, ha nem a saját hadtörténeti múzeumában?