1915 elejére kívánatossá vált egy kis méretű offenzíva, hogy a hosszú tél emlékét és a karácsonyi barátkozásokat feledtetve, felrázza és ismét aktív-agresszív formába hozza a brit haderőt. Sir John French volt a brit seregek főparancsnoka 1914-15-ben, akit komoly nyomás alatt tartottak a szövetségesei. A franciák zajosan követelték a brit haderő növelését, az oroszok pedig tehermentesítő offenzívákat akartak látni. (Az oroszok nagyon odafigyeltek a nyugatiakra, több 1915-ben Viktória kereszttel kitüntetett brit katona életrajzában olvastam, hogy kaptak orosz kitüntetéseket is a hősiességükért. Némelyik felterjesztett, magasabb kitüntetést kapott Miklós cártól, mint György királytól.) A brit hadsereg viszont dacára az elvárásoknak, még messze nem volt kész nagyobb támadásra, ezért igyekeztek kisebb de látványos támadási terveket kidolgozni.
1915 januárra sikerült az összes hivatásos hadosztályt a frontra szállítani, felszerelni és megszervezni. De ez még mindig nem volt nagy haderő az európai hadviselők hadseregeihez mérve, elkezdtek ugyan beérkezni a milíciákból (Territorials) szervezett hadosztályok is, illetve megalakultak a Kitchener-féle százezres hadseregek is (összesen hat hadsereg szerveződött egyenként mind százezer fős alakulat volt), de ezeknek még elég felszerelés meg ruha sem jutott. Neuve Chapelle önmagában nem volt nagyon fontos célpont, de viszonylag egyszerűen megvalósítható tervnek tűnt, az elfoglalása. A következő lépcső az un Aubers Ridge magaslat megszállása lett volna, ami viszont már egy a környezetét uraló magaslat volt, amelynek elvesztése területfeladásra kényszeríthette volna a németeket. Két hónappal a Neuve Chapelle-ért vívott csata után, a britek indítottak is egy balul végződött offenzívát ebben az irányban.
Sikerrel kecsegtető támadásnak tűnt tehát ez a lokális támadás, amit 8-10 zászlóalj első hullámos bevetésével véghez lehetett vinni. Papíron a terv kezdetben egy nagy léptékű átkaroló támadás része volt, amely a La Bassée vasúti csomópont megszerzésére irányult volna. A franciák Vimy Ridge körzetében támadtak volna ugyanezzel a céllal. Mivel azonban a briteknek nem volt elég erejük átvenni a front egy szakaszát a franciáktól Ypresnél, a franciáknak sem lett elég tartaléka kivitelezni a tervek szerinti támadást, ezért azt törölték. A britek azonban kitartottak a terveik mellett, ez volt az első komolyan megtervezett brit támadás, légi felderítéssel és fényképezéssel, valamint nagymértékű tüzérségi előkészítéssel és taktikai meglepetéssel. Az offenzíva Sir Douglas Haig a későbbi brit főparancsnok vezényletével zajlott le, aki akkor a Brit Első Hadsereg parancsnokaként harcolt. Az újonc Királyi Repülőhadtest itt mutatta meg először az oroszlánkarmait, lokális légi fölényt harcoltak ki, bombázták a vasutat és a vonuló német erősítéseket az utakon. Nyolcvanöt felderítő gép segítette a tüzérség munkáját, ezeket mind felszerelték egyirányú morze-rádióval. A rádiók akkor debütáltak, és bár csak egyirányú kommunikációt tettek lehetővé, rendkívüli mértékben tudták növelni a tüzérség hatékonyságát. Arról már nem is beszélve, hogy most először a légi felderítésnek hála pontos térképekkel indultak neki a támadásnak a tisztek, még így is volt olyan zászlóalj amelyik eltévedt, és nem a megfelelő állásokat rohanta meg.
1914-ben a brit hadsereg fegyverzete, jobb volt mind a francia szövetséges, mind a német ellenséges haderőnél. Viszont ez a fegyverzet, ahogyan az lenni szokott az előző a Búr háború tapasztalatai alapján került kifejlesztésre, amiben a nagy manőverezések és egyetlen megerősített város ostroma volt a jellemző, nem pedig a kiépített frontvonalak. Ezért aztán az 1915-re kialakult állásharcban, már komoly hiányosságok alakultak ki felszerelés terén. Nézzük először a pozitívumokat:
Az SMLE (rövid táras Lee Einfield) puskák rövidebbek voltak, és kétszer akkora volt a tárkapacitásuk mind a német Mauser puskáknak (ezeket minden német katona igyekezett rövid csövű karabélyokra lecserélni, mert az árkokban sokkal praktikusabb volt a rövid fegyver), a francia Lebel puska csőtára hajlamos volt elferdülni, ami azzal a járt együtt, hogy a lőszerek beragadtak, és a puska egylövetűvé vált. Az SMLE másik nagy előnye az volt, hogy a profi katonák megtanulták, hogy a ravaszt ne a mutató hanem a középső ujjukkal húzzák meg, ilyen formán a nagy ujj és mutató ujj, tudta kezelni a závárzatot, így tudták elérni a legendás tűzgyorsaságukat. A németek géppuskája 64 kg-ot nyomott, a franciáké 51-et, a brit Vickers viszont csak 38 kg volt, fontos tényező ha kézi erővel nehéz terepen kell a fegyvereket mozgatni, arról már nem is beszélve, hogy így több lőszert tudtak magukkal vinni.
Az SMLE (rövid táras Lee Einfield) puskák rövidebbek voltak, és kétszer akkora volt a tárkapacitásuk mind a német Mauser puskáknak (ezeket minden német katona igyekezett rövid csövű karabélyokra lecserélni, mert az árkokban sokkal praktikusabb volt a rövid fegyver), a francia Lebel puska csőtára hajlamos volt elferdülni, ami azzal a járt együtt, hogy a lőszerek beragadtak, és a puska egylövetűvé vált. Az SMLE másik nagy előnye az volt, hogy a profi katonák megtanulták, hogy a ravaszt ne a mutató hanem a középső ujjukkal húzzák meg, ilyen formán a nagy ujj és mutató ujj, tudta kezelni a závárzatot, így tudták elérni a legendás tűzgyorsaságukat. A németek géppuskája 64 kg-ot nyomott, a franciáké 51-et, a brit Vickers viszont csak 38 kg volt, fontos tényező ha kézi erővel nehéz terepen kell a fegyvereket mozgatni, arról már nem is beszélve, hogy így több lőszert tudtak magukkal vinni.
A híres francia 75mm-es gyorstüzelő ágyúk felülmúlták a britek hasonló kategóriájú 18 fontos lövegét, viszont a britek lőszere (8,6kg) nehezebb volt mind a német 77mm-es (6,8kg), mind a francia 75mm-es lőszernél (7,2kg), vagyis nagyobb volt a romboló ereje. A 18 fontos brit repeszgránát ha megfelelő magasságban robbant a föld felett hatékonyan vágta szét a drótakadályokat, ehhez viszont jól kellett beállítani a gyutacsokat, megfelelő távolságról kellett tüzelni és pontosan célozni. A brit 4,5 hüvelykes tarack amelyet 1910-ben rendszeresítettek és az ezred szintű tüzérütegeket alkotta, szintén nagyobb lőszerrel tüzelt, mint a német ellenlábasa, az európai méretezés szerint 114 mm-es fegyver 17,5 kg-os, míg a német 105 mm-es tarack 15,7 kg-os lövedéket használt. A következő brit fegyver a sorban a 60 fontos 127 mm-es tarack volt, ezt viszont már messze lekörözte a németek 135 mm-es verziója, mert több mint 5000m-el volt nagyobb a hatótávolsága. A legnehezebb brit tarack a régi 6 hüvelykes messze lemaradt a német 150mm-esek mögött, az elavult brit fegyver tűzgyorsaságát a németek négyszeresen múlták felül. A brit nehéz tüzérség pont annyira volt lemaradva a németek mögött 1914-ben, mint a Királyi Tank Hadtest harckocsijai 1939-ben. Kevés lövegük volt, az is jórészt elavult és nem volt hozzájuk elég lőszer. 1914-ben még használták a 4,7 hüvelykes tengerészeti célokra tervezett lövegüket is, amelynek még két darabból állt a lőszere, valamint 500 lövésenként cserélni kellett a csövét a nagymértékű kopás miatt. A katonák csak a "nagy semleges"-ként becézték, mert adott idő után már nem lehetett tudni, hogy a lövedékei elszállnak-e a német állásokig, vagy még előtte becsapódnak a saját állásaikba, egyforma eséllyel szedte áldozatait mindkét seregből. Megtervezték és meg is rendelték az új modern 6 hüvelykes tarackot, de ebből csak az 1915-ös év második felében kezdtek el megérkezni az első példányok. Ez a típus lesz majd az elkövetkező évek bombázásainak igáslova:
A nehéztüzérség hiánya abból fakadt, hogy a britek nem készültek ostromokra, ezért aztán komoly lépéshátrányban voltak a lövészárok harcászat terén a németekkel szemben, mert ők viszont rendszeresítettek mindenféle fegyvert amire az ostromokhoz szükség lehetett. A brit oldalon nem volt megfelelő nagy tömegben előállítható kézigránát és aknavető, a brit katonák konzervdobozokat töltöttek meg robbanóanyaggal és vas vagy kő darabokkal, majd gyutacsot szereltek bele és ezeket hajigálták, később a németek aknavetőivel szemben, fából készült hajítógépeket készítettek, ezekkel lőtték ki a robbanó konzervdobozokat. Ennél is nagyobb problémát jelentett az, hogy a lövészárokrendszer áttöréséhez, rengeteg lőszerre volt szükség, erre pedig egyik ország sem készítette fel a gyártókapacitását. Ez minden hadviselő félnek komoly gondot okozott, de a kontinentális hadviselésre minimálisan felkészített brit hadseregnél különösen kínzó volt a lőszerhiány. Később el is nevezték ezt az időszakot shell scandalnak, mert a parlamentben nagy botrányt robbantott ki a lőszerhiány. Mielőtt azonban pálcát törnénk az akkori lőszergyártók felett, tudatosítsuk magunkban azt a tényt, hogy a Búr háború 2 éve alatt lőttek el összesen annyi gránátot, mint a Neuve Chapelle elleni támadás előkészítését végző harminc perces tűzcsapás alatt. A teljes brit lőszertermelés tizenhét napi produktumát lőtték el egy óra alatt.
