Oberleutnant Eugen Reitinger, nagyon jól hangzott, Eugen ízlelgette magában. Nagyon szeretett volna már tiszt lenni, de még csak tizedes volt. Most a győzelem kapujában talán sikerül valami jelentős hőstettet véghezvinnie, még mielőtt vége lesz a háborúnak. A hadnagy rá osztotta a déli utcát, oda csapódott be a legtöbb gránát. Laza rajvonalban haladtak, nem kapkodtak, a kövezeten több helyen is nagy kráterek tátongtak. Az utcán egy zöld katonai mentőautó állt, az ablakai mögött mozgás látszott. Eugen rögtön rá is mutatott, némán intett a fejével, Hugo értőn bólintott és megindult a kocsi felé. Egy pár fogoly nagyon jól jönne, tetszene a hadnagynak. A britek ostoba módon minden ezrednek külön sapkajelet adtak, és a gombjaikon is rajta volt az ezred címer. Ha begyűjtik a sebesülteket, meg a halottak gombjait, rögtön képet kaphatnak róla melyik alakulatokkal állnak szemben. Jobbra küldte a golyószóróst, hogy tudja fedezni az út túloldalát. Hugo gyorsan előre futott, egy kézigránáttal jelentőségteljesen bekopogott az autó ablakán. Szólnia nem is kellett semmit, négy sebesült brit kászálódott ki a kocsiból, alig sorakoztak fel a kocsi mellett, amikor hirtelen elszabadult a pokol.
Lord Barnes látta, hogy elkéstek. A németek már a kocsinál vannak. Az egyik közlegénye próbált a kocsi feléjük eső oldalához futni, de hirtelen megszólalt egy német Spandau. Az írek rögtön hasra vágták magukat és megszórták a német géppuskát a Lewis golyószóróval. Barnes látta, hogy a közlegény elterül a köveken, a szanitéc kérdés nélkül előrefutott, hogy megnézze. Szerencsére a németek nem lőttek rá, viszont hosszú sorozatokkal szegezték a helyükre a többieket. A helyzet elég rossz volt, a kocsi kitakarta a németeket, ráadásul a foglyokat cipelték magukkal, ezért se gránátot nem volt szabad használni, se közéjük lőni a Lewis-el. A kapitány sortüzet vezényelt a német automata fegyver kezelőire, mire az hirtelen elhallgatott. A Lewis és a puskák sortüze eltalálta mindkét kezelőt. A szanitéc közben talpra állította a földön fekvő bajtársát, hitetlenkedve tartotta a kezében a kilyukasztott rohamsisakot. Odaért még egy közlegény is, kihasználva a géppuska elnémítását, ketten próbálták megkerülni jobbról az autót. Ekkor azonban a mentő mögül elegáns ívben egy nyeles gránát landolt közöttük, és azonnal robbant. Mire a robbanás füstje kitisztult, foglyok már botladozva haladtak egy romos épület ajtaja felé, egyre távolodtak az autótól. A britek nem tudtak már a közelükbe férkőzni, de elszántan lövöldöztek a biztosnak tűnő célpontokra, mire az őrök a foglyokkal beértek a házba, öt német hevert a köveken vérezve.
Eugen el volt keseredve, a potya foglyok begyűjtése öt emberébe került, és a golyószóró is odaveszett, ebből nem lesz előléptetés, az már biztos. Mérgesen taszigálta az előtte botladozó tábori lelkészt. Hugó kiverte a legfiatalabb fogoly kezéből, a galambokkal teli ládát, a fiú a lábán sebesült, de még így is cipelte a galambokat. Fel akarta venni, de Hugó az álla alá dugta a puska csövét, erre feltette a kezét. Eugen meg kinyitotta a ládát, mire a galambok mind kirepültek. A fogoly kétségbeesve nézte a tovaszálló madarakat. Eugen meglökte: Irány a rommá lőtt kolostor!
Barnes a legszívesebben üldözőbe vette volna a hunokat, de tudta semmi értelme hosszasan időzniük, mert hamarosan a többi német is ideér. A szanitéc gyorsan ellátta a két saját sebesültjüket, majd elkezdte végigjárni a németeket. Közben a katonák felfedeztek egy még működőképes teherautót, feldobálták rá a sebesültektől összeszedett golyószórót és egyéb fegyvereket. Barnes ült a volán mögé, a többiek is mind felkapaszkodtak és lassan a krátereket kerülgetve elindultak a város széle felé.
