Úgy érzem ezt az 1928-ban debütált színdarabot és könyvet, tulajdonképpen a Dunkirk című film sikere helyezte rivalda fénybe és filmesítette meg újra a centenáriumra. A párhuzam rendkívül markánsan köti össze a két filmet. Mert a brit katonák egyéni helytállása a jórészt arctalan, mindent elsöprő német haderővel szemben a téma mindkét alkotásban. Az út vége nem olyan grandiózus, a dráma viszont legalább olyan mély mint a Dunkirkben. Mert a lövészárok rendszer mint díszlet, természetesen nem versenyezhet egy a földön-vízen-levegőben vívott kombinált hadművelet látványvilágával, a feszültség és a válság viszont legalább akkora a első világháborús drámában is, mint a Dunkirkben. R.C Sherriff a színdarab írója, maga is tisztként szolgált a Nagy Háborúban, az általa megírt karaktereket nagyszerű brit színészek formálják meg a filmben (Paul Bettany, Sam Claflin, Asa Buttefrield). A szereplők küzdelme számomra teljesen autentikus volt, írom ezt úgy, hogy az elmúlt években legalább húsz naplót és visszaemlékezést olvastam a brit katonáktól akik 1914-18 között Franciaországban szolgáltak. Szerintem ennek a filmnek a mondanivalója, egyetemes. Gyakorlatilag bármelyik hadviselő fél tisztjeiről szólhatna, a drámát maga a parancsnoklás és a katonák irányításának a felelőssége szolgáltatja.
Robert Cedrick Sherriff Hampton Wickben született és Kingston-Upon-Thames-ban halt meg, számomra ismerős környéken. A darab premierje a westminsteri Apollo színházban 1928.12.09-én volt, a főszerepet Laurence Olivier játszotta. A színdarab értékét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy időről időre, újra előveszik és bemutatják. Érdekes, hogy a második világháború alatt Szingapúrtól Bari-ig a brit hadifoglyok is előadták a drámát a japán, német és olasz táborokban. Sheriff forgatókönyv íróként később a brit filmiparban is alkotott, leghíresebb klasszikus alkotásai a The Dam Busterts (Gátrobbantók második világháborús film), The Four Feathers (Négy Toll 1939) valamint a Goodbye, Mr. Chips (Isten vele Tanár úr! 1939) ez utóbbiért Oscar díjra is jelölték. A háborúban a helyileg toborzott East Surrey ezrdeben szolgált. Mivel éltem és dolgoztam hét évet Kingstonban, gyakori látogató voltam Hamptonban (mindkét város beleolvad mára a Nagy Londonba), számtalanszor sétáltam el munkába menet a Hampton Wick hősi halottainak állított kőkereszt mellett, és az East Surrey Ezred első két zászlóaljáról is olvastam már korábban. Nagyon kíváncsi voltam tehát a filmre. Bizonyos szempontból meglepetés volt, hogy a történet szorosan véve nem a szerző saját élményéről szól. Mert a történet egy olyan 1918-as csata idején játszódik, amelyben Sherriff maga már nem vett részt, hiszen súlyosan megsebesült 1917-ben a belgiumi Passchendaele környékén vívott harcokban. A karakterek személyisége viszont a valós tiszttársain alapulnak akikkel a 9. zászlóaljban szolgált együtt.
Az út vége, 1918. március 18-án kezdődik pár nappal a németek nagy Kaiserschlacht offenzívája előtt. 1918 elején a brit hadsereg kivérezve készült a német támadásra. Az oroszok 1917-es összeomlása miatt felszabadult pihent hadosztályokkal felduzzasztott, roppant német haderő bármelyik nap megindulhatott. Lloyd George brit miniszterelnök viszont politikai és gazdasági indokokra hivatkozva lecsökkentette a sorozás mértékét, egyértelműen a friss amerikai katonákkal akarta befejezni a háborút, ezzel viszont végzetesen meggyengítette a saját haderejét. A brit hadosztályok méretét az emberhiány miatt csökkentették, ötöt át kellett vezényelni az olasz frontra, és a nyugati fronton is át kellett venni a franciáktól a védelmi vonalak egy újabb részét, mert az 1917-es katona lázadások miatt át kellett szervezni a hadseregüket nekik is. Ebben a helyzetben indul a történet, minden tiszt tudatában van a közelgő végzetnek, a tartalékok és a támogatás hiányának, valamint az elkerülhetetlen pusztulásnak, mégis elindulnak ki a frontra.
Ez a film nem egy akció dús háborús film, inkább egy nyomasztó nagyon emberi dráma, már-már thriller amiben a gyilkos szerepét maga a háború játssza. A kamerakezelés, a rendezés és a színészek játéka is a legjobb brit filmek hagyományait követi, én valahogy így képzeltem el a lövészárkok mindennapjait, ahogyan itt sikerült megjeleníteni. A háborút ellenző hatása mély, a hangulata nyomasztó, mindenkinek ajánlom megnézésre, hogy jobban megértsük milyen volt a Nagy Háború véres valósága a frontokon a csapat tisztek szemszögéből.
