Ian Verrinder nagy-nagybátyja Harry Moon 1917-ben egy Mark IV tankot vezetve Cantaing faluban (Franciaország) kapott kitüntetést (Military Medal, ez ebben az esetben nem gyűjtőnév). Verrinder-t annyira érdekelte a saját külön bejáratú családi hősének története, hogy elkezdte kutatni a B zászlóalj történetét amelynek soraiban Harry Moon is szolgált. Talált leveleket és visszaemlékezéseket olyan tisztektől akik azonos században szolgáltak mint Harry. Végigolvasta az egység hadműveleti naplóját, meg úgy általában minden szakirodalmat aminek köze volt a zászlóaljhoz. Egy szép napom aztán azon vette észre magát, hogy ebből az anyagból már egy könyvet is lehetne írni, nos az ötletét 2009-ben megvalósította, és a Pen and Sword kiadó gondozásában megjelent a könyvajánlóm tárgya.
Ezt a kötetet még kemény fedeles kiadásban vettem meg a kiadótól, mert ez egyik blogger kolléga melegen ajánlotta mint háttéranyagot. Érdemes volt beruházni, alapos és könnyen emészthető történet ez, Messines, Ypres és végül Cambrai mindhárom csatában részt vett az alakulat. A szerzőt szemmel láthatóan az egység tagjai, az emberek érdekelték, a férfiak akikkel Harry bácsi együtt szolgált. Ezért a könyv elsősorban róluk szól, nem a hadműveletekről. Nekem nagyon tetszett, hogy megpróbált mindenkiről minél többet megtudni, például:
Frank Vans Agnew az alakulat egyik alhadnagya olyan, mintha egy regényből lépett volna elő. Ír származású, de Indiában született (ettől még brit állampolgár), tizenhat évesen Floridába költözik két testvérével, citrus ültetvényesként dolgozik, majd versenyló tenyésztő (az egyik lova 3 évig volt veretlen), 1898 belép a későbbi elnök Theodore Roosevelt lovas alakulatában (Spanyol-Amerikai Háború, Rough Riders), nem vetik végül harcba, nagy bánatára. Két év múlva Brit Kolumbiában bányamérnök egy aranybányába, majd egy rézbányába Kazahsztánban hat évig, majd újra farmer lesz Montanában. 1914-ben azonban hazautazik és hat évet letagadva a korából (46!!! éves ekkor), belép önkéntesként a brit lovassághoz, rövidesen őrvezető lesz majd előléptetik tisztnek (ehhez 1915-ben még mindig Gentleman-nek kellett lenni, vagyis egy fizikai munkásnak legalább akkora nehézséget jelentett ez még akkor is, mint mondjuk Sharpe-nak száz évvel korábban ). Kinevezése után géppuskás képzésre vezényelik (a lovasságnak is voltak saját géppuskás alakulatai, málházva szállították a fegyvert meg a lőszert). 1916-ban látja az első tankokat bevetésen, és 1916 végén amikor önkénteseket keresnek az akkor még Nehéz Géppuskás Hadtestbe, habozás nélkül jelentkezik, nem átlagos a kalandvágya, gondoljunk bele már negyvennyolc éves ekkor. Frank Vans Agnew szenvedélyesen gyűlöli a németeket, és elutasít minden kinevezést, nehogy kimaradjon a harcokból. Igazi fanatikus német vadász, ráadásul az adrenalin élteti.
Mivel a szerző nagybátyja is utászból avanzsál tankvezetővé a felhívás hatására, az egész színes csapat, újonc lesz a tankos hadviselésben. 1917 elején kezdik meg a kiképzést és tanulást, hogy mint B zászlóalj az év közepétől már harcoló alakulatként vívják meg a messines-i csata rájuk eső részét. A zászlóalj színe a citromsárga lett, a tankjaikat pedig néhány kivételtől eltekintve B betűvel kezdődő nevekkel látták el. Azonos osztály azonos kezdőbetű, ahogyan ez a tengerészetnél is szokás volt. Hiszen a tankokat akkor mint landship kezelték, vagyis szárazföldi hajók voltak. Kezdetekben télen hideg sátrakban laktak, vászon tank imitációkkal gyakorlatoztak (kb mint a Flintstones autók, csak ezeknek még kereke sem volt, ezért a nyolc fős személyzet a tákolmányt cipelve játszotta a tankot), alig pár valódi Mark I tankjuk volt, májusban kapták meg az új Mark IV típust, júniusban pedig már harcba is vetették őket, a pokolian megterhelő szolgálatot mi sem jelzi jobban, mint az, hogy minden tankhoz három teljes személyzet tartozott, mert az egynapos bevetés után a tankot lehet, hogy be lehetett vetni másnap, de a személyzetet biztos nem.
A könyvet olvasva szinte benne ülünk ezekben a kezdetleges és ormótlan gépeken, megismerjük a személyzet gondolatait a leveleikből és a naplóikból, látjuk a róluk készült a fotókat. Egy időutazás, az egész történet. Nagyon élveztem a könyvet, érdemes volt megfogadni Sidney Roundwood ajánlóját és megvenni a kötetet.
