Dolvics boldog volt, ma valószínűleg meghal, de legalább fegyverrel a kezében! Lefokozása után három napig zötykölődtek a marhavagonban, de nem keletre vitték őket, hanem délre! Egy nevesincs ideiglenes állomáson kiterelték őket a vagonokból és az NKVD-s őrök szuronyos sorfala között vonulva, besorozták őket egy büntető zászlóaljba. Kellett a friss hús a darálóba. Felfüggesztették a kényszermunkát, tisztára moshatta magát a csatamezőn mint közlegény. Kapott egy japán lovassági karabélyt, ami még az előző háborúból maradhatott meg. Szerencséjére tíz lőszert is járt mellé, ami használható volt a fegyverhez, a rajából nem mindenki volt ilyen szerencsés. Szakaszukat egy T-34-es alakulat mellé rendelték kísérőnek, gyakorlatilag a testükkel védték a tankokat a taposó aknáktól meg a német Panzerfaustoktól. De még ez is sokkal jobb sors volt mint Szibéria.
Az ukrán páncélostiszt megparancsolta, hogy minden raj foglaljon el egy-egy parasztházat és barikádozzák el magukat, mert a kereszteződést mindenáron védeni kell. Dolvics rutinosan kezdte felmérni a csatamezőt a házacska ablakából, mert mire elbarikádozták magukat kint már elkezdődött a csata. A németek egy páncélosa az útról tüzelt, a Dolvicsék mögötti domb felé, két páncélautót is látott az út másik oldalán az egyik udvarban. Minden felől ágyúdörgés hallatszott, felbukkant egy német páncélvadász, de hamar fel is robbant. A többi raj is egymás után erősítette meg a pozícióját. Dolvics szerencséjére az őket még nem vették észre a németek, veszteség nélkül foglalták el a házat. Hirtelen futár érkezett: meg kell rohamozni az országút túloldalán álló parasztházat! Nekilódultak...
Egy új küldetéstípust próbáltunk ki, mindkét félnek volt k3+2 pontja amit lerakott egymást váltva a terepre, minimum tizenkét hüvelykre egymástól. Majd dobtunk kezdeményt és utána választottunk térfelet. Akinek a játék végén több pont volt a kezén az nyert. Ha az adott pont három hüvelykes körzetében egy saját gyalogos egység állt, és nem volt három hüvelyken belül ellenséges egység akkor volt érvényes egy győzelmi pont. A szovjetek (Jentz meg én) nyertünk 4-2-re. Három T-34/76 harckocsink harcolt a következők ellen: egy Pz-IVH, egy Hetzer, valamint egy-egy sdkfz 232, 231/4 és 250. Három nehéz tankelhárító löveg volt összesen a német járműveken, szemben a mi három közepes lövegünkkel.
A harckocsikat egy komplett rajt parancsnoki járművel én irányítottam, a gyalogság jelentős részét pedig Jentz. Veterán járművek, sorozott tapasztalatlan gyalogos tömeg, a csatát a harckocsikkal kellett megvívnunk, a talpasainkra hárult a terület foglalás és annak megtartása. A tapasztalatlan gyalogság gyatrán lő és könnyű célpont, viszont ha sikerül velük beülni a házakba, akkor nehéz őket onnan már kipiszkálni. Nekünk két hadnagyunk és négy rajunk volt ezekből állt a két szakasz, mindegyik kapott egy-egy maxim géppuskát és egy közepes aknavetőt, támogatásnak. A gyalogos rajaink mivel büntető osztagosok voltak, kaptak egy külön szabályt, képzetlennek számítottak az első figura elvesztéséig, ekkor dobtunk egy kockával, ha egyes a dobás még K6 PIN-t kapnak az első harctéri sokk miatt. Viszont ha ötös vagy hatos az eredmény regulárisként harcolnak tovább, mert már volt harctéri tapasztalatuk mint Dolvicsnak, csak nem voltak összeszokva.
A németeket Szilveszter és Levente irányította, kevés de szívós reguláris és veterán gyalogságuk volt, meg sok jármű amivel az utakon villámgyorsan tudtak átcsoportosítani, csak nem használták ki. Hoztak ezen felül egy tüzérségi megfigyelőt, aki egyszer sem dobta meg a próbáját a játék végéig, ezért a bombázás nem érkezett meg. Hozzá kapcsolódik viszont a játék a legdurvább jelenete is, mert egyedül megrohamozta a piros szoknyás szovjet ápolónőt, aki viszont nem hagyta magát és közelharcban legyőzte a földrabló disznót! A szanitécek nem harcolnak, csak védekeznek, de olyankor tudnak veszteséget okozni. A rohamozó német nem talált, az nővérke viszont igen. Nekem a parancsnoki T34-es harckocsival, meg a két közepes aknavetővel négy körömbe került mire elintéztem a balszárnyon a német nyolckerekű nyitott páncélautót Sdkfz 231/4. Középen a Pz-IVH egy jó lövéssel megbénította a második szovjet harckocsimat, annyira, hogy még a tornya is beszorult, viszont cserébe annyi PIN-t kapott, hogy gyakorlatilag a játék végéig semlegesítve lett. A jobb oldali T-34/76 rövid tűzpárbajban lenyomta az Sdkfz 250-et, kilőtte a Hetzert és a játék utolsó körében megpróbálta felöklelni a másik addigra már mozgásképtelen, nyolckerekű páncélautót, de sajnos nem dobtam meg a morálpróbát. Miközben a harcjárművek a maguk tűzpárbaját vívták, Jentz a két Maxim fedezete alatt szívós munkával nyomult előre, véres veszteségek árán nyert teret, a negyedik győzelmi pontot végül az amazonná bőszített ápolónővel foglalta el.
Végig izgalmas volt a csata, a németek helyében jobban kihasználtam volna a kerekes páncélautók sebességét az úton. Nagyon nem volt viszont szerencséjük a tüzérségi támogatással, illetve a páncéltörő lövésekkel. Megint volt hiba a szabályok terén, nem használtuk rendesen a felderítők kitérés képességét, szóval van még mit tanulni jócskán.
