Alapvetően kétféle wargame bemutatójátékot szoktak a brit klubbok készíteni, a „demo” és a „participation”. A demo egy bemutató játék, a participation pedig olyan amibe önkéntes játékosoknak mutatnak be egy új szabályrendszert, vagyis megosztják a játékélményt, bevonják a látogatókat a játékba.

A mi esetünkben egy olyan bemutató elkészítése volt a cél, amivel a SALUTE-on és még három vidéki angol shown tudunk megjelenni, és tagokat toborozni. Feltétel volt a költségtakarékos megvalósítás, a közismert téma és az is, hogy érezni lehessen az egészen, hogy mi tényleg így játszunk a mindennapokba. A képek láttán valószínűleg nem a költségtakarékos az első szó ami az eszetekbe jut, de az alap tereplapokon kívül, a klubtagok minden egyébbel már eleve rendelkeztek, tehát nem kellett jelentős extra pénzt a terepasztalra költeni. Ez itt  három olyan játékos gyűjteménye, akik mind több mint tíz éve játszanak második világháborús wargame-t.

Ez lehet, hogy első olvasásra meglepő, de a bemutatójátékok jelentős többsége nagy idő és  pénz ráfordítással elkészített dioráma, gyönyörű, csak éppen senkinek eszébe se jut játszani velük, nehogy megrongálják a műremeket. A kezdők meg amint meglátják a festési minőséget, egyből el is bátortalanodnak. Mi ezt el akartuk kerülni  ,ezen kívül fontos szempont volt az is, hogy minél több emberrel tudjunk beszélgetni a játék kapcsán, ez a másik gyakori rossz példa, amikor a kiállítók játszani mennek a showra, és a látogatók úgy érzik, kár lenne zavarni ezeket az elfoglalt embereket, így meg se szólítják őket.

Mivel a csapatunk három tagjának is jelentős gyűjteménye van 20mm-es második világháborús seregekből, és a legtöbbet a Rapid Fire szabály szerint játszunk a nyugati fronton, az alap adott volt. Ehhez jött még, hogy kora tavasszal végigjátszottunk egy hosszú hétvégét, az Ardennekben történt ellentámadást feldolgozó küldetések közül, így a forgatókönyvet a Halál ötven órája című filmre alapoztuk, mert azt szinte mindenki látta, akit egy kicsit is érdekel a második világháború. A keret sztori a játékhoz a következő lett:

A csata, amit a rendezvényen a kedves látogató lát, azon a feltételezésen alapszik, hogy a film végén a németek megszerzik az amerikai üzemanyagraktárt, így tovább tudnak támadni. Az adatok valósak, tehát az erők a körzetben akkor és ott állomásozó csapatokat veszik alapul, a hivatalos Rapid Fire könyv alapján. A terepasztalon az utolsó 30 mérföld van megépítve, a végén a Meuse folyóval és annak két hídjával, ez volt az eredeti német terv célpontja. Mi SLW klubtagok végigjátszottuk az előző négy csatát, és ebben a németek eljutottak eddig a pontig, ez a végső szakasz ezt játsszuk le most. Ha összeraknánk a terepeket az öt csatából, még négyszer ilyen hosszú lenne az egész. A terepen van két üzemanyagraktár, a németeknek már fogyóban van az előzőleg megszerzett benzin, ha elérik és tartják az első raktárt, akkor tovább tudnak nyomulni a másodikig, ha azt is megszerzik, azzal már el tudják érni a hidakat. Minden olyan körben, amikor a német fázis elején, amerikai kézen van egy raktár, minden német járműre tesztet dobunk egy D6-al, ha hatos a jármű nem mozoghat az adott körben. Hogy az amerikai játékos se érezze túl jól magát, a németeket a Skorzeny féle 150. páncélos brigád vezeti, akik amerikai vagy annak látszó felszerelést és járműveket használnak.

Az amerikai játékosnak tesztet kell dobnia, minden amerikai egységre, aki találkozik velük, hogy bedőlnek-e a trükknek vagy sem. Ha bedőlnek, a németek akár puskalövés nélkül is megszerezhetik a hidakat. Ez itt messze hátországnak számít, a riadoztatott amerikai egységeknek D6 körbe telik harckésszé válni. Körönként van esélye annak, hogy kitisztul az idő, ez amerikai légitámadást jelent meg német ejtőernyős akciót a hidak ellen.

Elég jól hangzik szerintem, egyfajta fordított Market Garden. A filmet ismerték a látogatók, nagyokat bólogattak az angolul beszélő német egységeken, az üzemanyagraktárakon, szóval mindenen, ami beugrott a filmből. Mi nagy átéléssel mesélgettünk részleteket az előző négy csatáról, amit valóban végig is játszottunk. Tehát nekik volt filmélményük, nekünk volt játékélményünk, amit megosztottunk, részeseinek érezték magukat az egész játéknak. Külön megmutogattuk a Bergephanter-t, ami le tudja lökni az útról a roncsokat, meg benzin nélkül maradt járműveket, a benzin raktárakat, az amerikainak álcázott Párducokat.

Amikor a légitámadást felraktuk, direkt a zöld Párducokat lőtték a gépek, így többen szóvá tették, hogy baráti tűz áldozatai szegény amerikaiak, erre mi vigyorogva elmagyaráztuk, hogy pedig nem. Szóval teremtettünk egy csomó témát, hogy legyen miről beszélgetni. Természetesen egy fél percig nem játszottuk a csatát, volt egy ütemterv, ami alapján mozgattuk az egységeket, színpadiasan dobtunk néhány próbát, de minden forgatókönyv alapján ment. A rakétás repülőmodellek, is több kérdést generáltak, főleg a gyerekeknél volt népszerű.

A trükk egyszerű, a vattába csomagolt drót egyik végén van a modell, a másik pedig a terep egy dombjához van csatolva, a domb elég nehéz ahhoz, hogy ellensúlyozza a repülőt. A forgatókönyv miatt, egy csomó látogató, óránként visszanézett, hogy áll a csata, meddig jutottak a németek, így az egész időben is változott, így lett 4D, vagyis négydimenziós csatamodell. A két legérdekesebb társalgás az volt, amikor németeknek meséltem el az egészet angolul, és csak a végén derült ki honnan valók, illetve amikor belgáknak, mert történetesen éppen Meuse mellett laknak. Összeségében elégedettek voltunk, interaktívan népszerűsítettük az SLW klubbot, rengeteg emberrel beszélgettünk, több wargame magazin újságcikkében is volt kép a bemutatónkról.