Kölyök koromban semmi se érdekelt a huszadik századi magyar hadtörténelemből, mert a szememben vesztesek voltunk, és persze semmi színvonalas fegyverünk se volt (Tigrisnél alább nem adtam, aztán megtudtam, hogy volt nekünk olyan is). Meg az egyenruhák se voltak valami jól kinéző darabok, szóval Magyar Honvédség a huszadik században, unalmas téma. Ebben a teljesen hibás következtetésben és véleményemben nagyban erősített az átkos rendszer történelemtanítása. Aztán múltak az évek, és egyre többet tudtam meg a történelmi háttérről és az összefüggésekről. Hogy mást ne mondjak lejátszottam a Don Kanyart németként, egy nagyon precízen felépített szimuláció keretében, és szembesültem a döntésekkel és a lehetőségekkel amikkel akkor és ott szembenéztek.
A kamaszkori véleményem megváltozott, benőtt a fejem lágya. Főleg amióta egy másik országban élek sokkal jobban értékelem a hazait, mindenben. Egész egyszerűen, mert megtapasztaltam milyen az ha az alap magyar dolgok egyszercsak eltűnnek. Ezért nálam most reneszánszát éli a Honvédség 1848-tól 1945-ig bezárólag, a második világháború parkoló pályán van, de nincs elfeledve. Az első világháborút most kezdem újra felfedezni magamnak, azon belül a magyar vonatkozású dolgokat különösen. Így aztán nagyon örültem, amikor Petyó hobbitársunk ajánlotta a nagyháború.blog-ot, és azóta lelkes és rendszeres olvasója vagyok. A blog része Dr. Kemény Gyula naplójának apránkénti közlése, a sokszor sokkoló és brutális naplót olvasva szinte ott érzem magam az olasz fronton. Ezért amikor ugyancsak Petyó ajánlásában tudomást szereztem Hary József: Az utolsó emberig, Isonzói jelentés című könyvéről rögtön meg is kértem Ambasát, hogy szerezze meg nekem. Akkor még nem is tudatosult bennem, hogy ez a könyv teljes mértékben kapcsolódik a Dr. Kemény féle naplóhoz, mivel a két férfi ismerte egymást, hiszen ugyanabban a Nagyváradi 37. Gyalogezredben, annak is a IV. zászlóaljában szolgáltak. A két naplót tehát össze lehet olvasni, egymást kiegészítik. Hary naplója, ha lehet még megrázóbb, mint Dr. Keményé, mert amíg az orvos hátul dolgozott, addig Hary a frontvonalba harcolt.
Sokat nem lehet ezekről a naplókról írni, ezt el kell olvasni! Egyszerűen muszáj vele szembesülni mi volt ott, mit éltek át akkor, mert aki ezzel szembesül annak ezek után már egy rossz szava sem lehet a magyar katonák teljesítményéről. Az irányított és jól koordinált tűzérségi tűz után a magyar baka ugyanúgy versenyt futott az olaszokkal, mint a britek és németek. A támadók azért futottak, hogy még az előtt odaérjenek a védő állásokba, mielőtt a géppuskák megszólalnak. A védők pedig kétségbeesetten ásták elő magukat a bunkerból vagy éppen a kavernákból, hogy minél gyorsabban fel tudják állítani a géppuskákat, különben a támadók elsöprik vagy éppen élve eltemetik őket.
Az egyetlen amit sajnálok, hogy a két naplót nem egy kötetben jelentették meg, a két visszaemlékezés oldalait egymás mellé kellett volna tenni időrendi sorrendben, két különféle betűtípussal írva, hogy együtt és külön-külön is el lehessen őket olvasni. Ezt leszámítva a könyvet minden magyarnak ajánlom olvasásra, többet lehet belőle tanulni a magyar honvédekről, mint sok történelemkönyvből.