Egy rendhagyó kísérletet végeztünk azon a júliusi utolsó klubdélutánon amin még részt vettem, nyolc játékossal játszottunk Rapid Fire-t, két asztalon. A két terep teljesen megegyezett, és minden asztalon egyenlő pontértékű seregek csaptak össze, egyfajta variációk egy témára jelleggel. 1945-ös listák alapján lehetett amerikai vagy német seregeket hozni, egy un. „meeting engagement” csata volt. Engem Dave mellé sorsoltak, így én az ő Heer erőinek egy részét kaptam meg. Amikor megláttam a sereglistát, már előre nevettem az ellenfél reakcióján, de a valós hatás még a legszebb reményeimet is felülmúlta.

Daveből kitört a makettező, és hozott három darab csodaszép Jagdtiger modelt, egy egész századot! Vett melléjük egy zászlólaj ejtőernyőst, midenféle szállítóeszköz nélkül, meg egy lóvontatású tüzérüteget. Nekem egy motorizált gyalogoszászlóalj jutott, két Puma páncélautóval. A gyalogságomat egy 150mm-es gyalogsági löveg támogatta, a Pumákhoz volt egy Sdkfz 250-es, amire egy 75mm-es löveg volt szerelve. A nagyvasakat és a tüzérséget Dave kapta, neki kellett áttörnie. Amikor a „cicusok” begördültek, a két ellenfél játékos hangosan méltatlankodni kezdett, merthogy sose vetettek be ennyit egyszerre a valóságban, meg hasonlók. Teljesen jogos észrevétel, összesen hetvenhét darab készült és mi tizenötöt pakoltunk fel a szabály alapján, mert egy modell öt valódit jelképez a rendszer szerint. Azonban nem volt semmi korlát, ennek a vásárlós megoldásnak pont az a lényege, hogy mindenre gondolva kis egységekből kell egy harccsoportot összevásárolni. Dave vett nehéz páncélvadászokat viszont nem volt semmi légvédelmünk cserébe, mint kiderült nekik meg légierejük nem volt.

Hát igen. Azt veszel amit akarsz, 1945-ös amerikai sereg és nincs légitámogatásuk, erre nehéz mit mondani. Mivel az egész vásárlós játékstílus a „kő-papír-olló” elvén nyugszik ez elég nagy hiba volt, de ez azért nem volt akkora tragédia, volt három Shermanjuk, meg két Jackson szóval öt tank a három ellen, a Bazookákról nem is beszélve. A Jagdtigerek lassúak, egy rámenős takitával meg lehetett volna őket fogni. Annál is inkább, mert a mi csapásmérő erőnk gyalog a mezőn nyomult előre, az én gépesített zászlóaljamnak meg nem volt páncélos támogatása, tehát szigorúan véve, mi is teljesen balfék módjára indultunk meg.

Az amerikai játékosok azonban még kapitálisabb hibát vétettek: fejben azonnal feladták a játékot! Mert „unfair”, és így semmi esélyük. A három Jagdtiger, az öt körös játékban összesen produkált öt lövést, azt is az amerikai gyalogság ellen. Az amerikai tankok, hátul bújkáltak, illetve a nyitott páncélvadászok az én két Pumámmal vívtak tűzpárbajt. A vicces az volt, hogy ha három Hetzerünk van, azok se lettek volna hatékonyabbak a harcban, viszont a Jagdtigerek félelmetes híre megtette a hatást, meghozták az árukat. Veszteséget alig okoztak, a tábla feléig sem jutottak, mégis megnyerték a csatát. Mivel a kísérő ejtőernyős gyalogság lábon haladt, és a nehéz páncélvadászok sem szakadhattak le tőlük, Dave csigalassan haladt előre. Nekem megvolt a kellő sebességem, csak éppen ütőerőm nem volt, mert a Pumákat megakasztotta a két amerikai páncélvadász. Sikeresen beültem a két romos házba, kiépítettem a frontomat, lekötöttem az amerikai páncélelhárítást egy megsemmisült és egy sérült Puma árán. Az egész csata egy középszerű kis küldetés volt, fizikálisan meg sem nyertük, de a két amerikai játékos meg volt verve már az első körben, és úgy is álltak fel az asztaltól, hogy „unfair” módón lettek megverve, holott döntetlen lett az ütközet vége.

A játéknak vannak tanulságai, például az, hogy nagyon át kell beszélni az ilyen vásárlós csatákat előre. Külön kiemelve a szabad vásárlás hátrányait, meg vagy ötször súlykolni kell a Rapid Fire öszfegyvernemi hatásait. Mert ne feledjük a játékhoz több játékos kell, és egy ilyen csata erősen elveszi a másik fél kedvét a további játékoktól. Ez pedig nem cél, sőt mindenáron kerülni kell. Nekem az eset kapcsán az jutott eszembe, hogy létezik olyan szabályrendszer amiben a német játékos kizárólag Tigris modelleket rak fel a csatamezőre az elején, és csak sikeres felderítés után cseréli le őket a valódi típusra, ami lehet bármilyen német harckocsi vagy rohamlöveg, amit persze előre megad a sereglistájában. Ez kicsit költséges megoldás, de így minden makettező-hadijátékos kiélheti magát, és a Tigrisek okozta félelem is teljesen reállisan modellezhető. A játék után beszélgettünk, és Dave mesélte, hogy látott olyan interjút amiben egy 1940-ben német fogságba esett brit katona mesélt az őket lerohanó Tigrisekről, amik akkor még tervezőasztalon sem léteztek. Egyszerűen a veterán is a később kialakult legeneda  hatása alá került, és Tigrisnek hívott minden német tankot. Végezetül egy kép a másik asztalon vérprofi módjára vásárló és játszó német játékos erőiről, egy darab Tiger I. Megfelelő légvédelemmel, egy erdős terepre beállva.