Ott tartottunk tehát, hogy van egy jó brit piac és érdeklődés az első világháború nyugati frontja iránt, köszönhetően a családfakutatásoknak, illetve a közelgő századik évfordulóknak. Ehhez társul egy lelkes profi csapat, aki újszerű megközelítésben használja az archeológia elméletét és gyakorlatát arra, hogy a franciaországi csatatereken ásatásokat végezzen, első világháborús archív adatok alapján.
A munka meglehetősen eltér egy átlagos ásatástól, mert az éles robbanóanyagok olyan nagy számban fordulnak elő a kutatási területen, hogy a francia tűzszerészek gyakorlatilag együtt táboroznak a régészekkel. A leletek nagy része sem kerül a múzeumokba, hiszen minden fegyver és használati tárgy már eleve megtalálható sokkal jobban konzervált állapotban ezekben az intézményekben. A leletek nagyrészt az emberi sorsokat segítenek kibogozni, illetve a katonák maradványait segítenek azonosítani. A munka nagy része a különböző archívumokban zajlik, ahol a leletek alapján próbálnak rekonstruálni olyan mindennapi történéseket, amik kimaradtak a történelemkönyvekből. A csatatér régészet ezen speciális művelői, egy idő után óhatatlanul családfakutatókká, tűzszerészekké és exhumáló kórboncnokokká is válnak. De ez még nem minden még két foglalkozást nyugodtan hozzáírhatunk a listához, hiszen a könyv révén íróvá is válnak. Valamint TV-s hírességé is, mert a BBC külön dokumentumsorozatban mutatta be a munkájukat több alkalommal is.
Hogy érzékeltessem mire is jó ez az egész, lássunk egy példát: 2003 októberében a BBC egy projektet indított, hogy Wilfred Owen brit háborús költő munkássága és frontszolgálata nyomán keressék meg azt a lövészárok szakaszt és bunkert, ahol a költő szolgált és ahol a későbbi verseinek alapjául szolgáló front tapasztalatait szerezte. A levelei és a katonai archívumok alapján nagyjából meg lehetett határozni, hogy hol szolgált 1917 februárjában, ezek alapján indult a keresés. Serre falu közelében a németektől visszafoglalt árkokban állomásozott akkor az alakulata. Az állásrendszernek saját neve is volt "Heidenkopf", a kutatás során nem sikerült a költő bunkerjét megtalálni, ellenben felszínre kerültek három akkor még ismeretlen német katona maradványai. Az egyik csontváz, amelynek koponyája a nyolcvan évnyi mezőgazdasági tevékenység következtében teljesen eltűnt, különleges nyomozást indított el, amely nem várt részletekkel szolgált. A testet egy gránát tölcsérbe temették el, a feje volt legfelül a felsőbb talajrétegben, ez megsemmisült. A törzs az alsóbb rétegekben viszont érintetlenül megmaradt. A csontvázon még rajta volt a katonai málha minden eleme, a ruha szétmállott, a bőr és fém tárgyak viszont épen maradtak. A felszerelés még a régi 1895-ös mintájú a háború végére már teljesen elavult szíjazat volt. A tölténytáskák tele voltak, sőt minden bőrtáskába beletuszkoltak egy-egy extra ötös puskalőszer csomagot. Kulacsa és gyalogsági ásója viszont nem volt, tehát valamiféle rövid küzdelemre készült előzőleg, de egyetlen lőszert sem használt el a halála előtt. A kenyérzsákban egy tükröt, fésűt és egy köröm tisztítót találtak a régészek. Minden gondosan lejegyeztek, megtisztítottak és katalogizáltak, és küldték tovább a levéltári kutatócsoportnak.
Innen indult a nyomozás, a málha korai típusa valószínűsítette, hogy 1915-16 körül esett el a tulajdonosa, és persze német katonáról volt szó. Ebben az időben több hadosztály is váltotta itt egymást, a 26., 12., 52., és az első, valamint a második gárda hadosztályok. A katona zubbonyának szabása és pontos típusa a gombok alapján azonosítható volt, ebből kikövetkeztették, hogy egy würtenbergi ezred katonája az elhunyt, a régi típusú szíjazat is ezt a feltevést erősítette, mert ezeket a tartalékos ezredek kapták és a szóban forgó 26. tartalékos hadosztálynak volt egy 121. Würtenbergi tartalékos gyalogezred az állományában. A csontváz mellett megtalálták a zsebei tartalmát is, az apró tárgyak között találtak egy cipőkrém dobozt az E. Breuninger shopból Stutgartból. A bolt ma is létezik sőt a terméket is forgalmazzák, csak más csomagolásban! Megtalálták a katona korai típusú dögcéduláját is, ezeken még nem szerepelt a katonák neve, csak az ezred és század száma, de ez nagyon rozsdás és sérült volt, ezért hosszas munkával kellett rekonstruálni a számokat és betűket. Biztosan kiolvasni ennyit lehetett: "Res R. No.", "7 Ko...." és "No. 2." ezen kívül valaki szabályellenesen kézzel is próbált belevésni egy feliratot a dögcédula hátlapjába, ezt még nehezebben lehetett elolvasni. A régész csapat egyik német tagja biztosan csak ennyit tudott kiolvasni: "Mün...", "Hines" és "Jak...", úgy gondolták ez valószínűleg Jakob Hines, lesz mint név.
Ezen a ponton tehát a csontváz valószínűsíthetően Jakob Hines volt a hetedik századból, a 121. ezredből. Az ezred története alapján 1915 júniusában a németek a franciákkal harcoltak ebben a körzetben. Egy szerencsés internetes kapcsolatfelvételnek köszönhetően a kutatók megkapták az ezred veszteséglistáját, ebben találtak egy Jakob Hönes nevű elesett katonát, 1915. június. 13.-án. Jakob Münchingenből származott (tehát stimmelt a dögcédulával), egy Stutgart közeli faluból. Az i könnyen lehetett ö, a kézzel vésett feliratban, tehát a név is stimmelt. Jakob státusza elesett volt, nem eltűnt, viszont ezt a terepszakaszt később a britek elfoglalták, tehát ha Jakobot egy gránát tölcsérbe temették, később már nem volt lehetőség exhumálni és katonatemetőbe temetni, mert azok akik tudták hol a sírja nem fértek hozzá. Miután ezt megállapították, felvették a kapcsolatot a szülőfalujával és az esetleges leszármazottjaival, kiderült, hogy Jakob fia aki négy éves volt, amikor az apja bevonult, még élt! A 93 éves bácsi így hivatalos ceremónia keretében, a Bundeswher biztosította katonai tiszteletadással, családjával, eltemethette az édesapját.
A családi kapcsolatok révén a régészeknek lehetőségük nyílt Jakob teljes életrajzát összeállítani. 1880-ban született, két öccse és egy húga volt, valamint egy féltestvére. Az általános iskola után mezőgazdasági munkásként dolgozott, húsz évesen bevonult 1900 és 1902 között letölteni a sorkatonai szolgálatát, 1908-ban nősült, hat gyermekük született, 1914 augusztusában újra behívták, 1915-ben egy francia roham érte az állásaikat, időlegesen el is veszítették ezt a frontszakaszt, Jakob puskalövéstől halt meg. Az öccsével egy században szolgáltak, tizenhárom hónappal később ő is elesett a Somme-nál, csakúgy mint a féltestvérük aki Ypres mellett harcolt, és nagyjából ebben az időben hunyt el ő is. Jakob özvegye újra férjhez ment, a második férjét a második világháború keleti frontján fogságba ejtették és 1947-ben egy szovjet táborban hunyt el.
Nos egy ilyen történet tud kikerekedni egy frontvonal feltárásból, ha a kutatók elég elszántak és egy kis szerencse is segíti a munkájukat. Szerintem rendkívül érdekes ahogyan a lexikális tudást kombinálva az ásatás tárgyi emlékeivel, mi minden tudnak kideríteni. A dolog emberi oldaláról már nem is beszélve.
