A Nagy Háború történetének már a puszta méretéből adódóan is, sok kevéssé ismert epizódja van. Ilyen többek között a Balkáni hadműveletek története, azon belül is a makedóniai vagy szalonikai front. Elfeledett hadszíntér ez, pedig 1915 és 1918 között végig dörögtek a fegyverek a félszigeten, arról nem is beszélve, hogy hány különféle nemzet hadseregei vonultak itt fel (oroszok, olaszok, görögök, németek, franciák, britek, szerbek, törökök). Mi magyarok az olasz frontra fókuszálunk, a britek a nyugati frontra meg a kalandos-romantikus sivatagi és dzsungel hadműveletekre kíváncsiak főleg, szerencsére az elmúlt években a centenáriumnak köszönhetően megnőtt az érdeklődés a kevésbé felkapott témák iránt is, ezért kiadtak újra jó pár emlékiratot a szalonikai fronton szolgáló katonáktól, köztük egy nagyon olvasmányos kis könyvet is, a Steady Drummer-t.
A szerző Stanley Casson egy igazi brit Indiana Jones volt. Ha valaki látta az Ifjú Indiana Jones kalandjait, akkor tudja, hogy a filmbéli amerikai karakter harcolt több fronton is a belga hadsereg önkéntes tagjaként 1916-tól 1918-ig. Stanley brit archeológus volt, a klasszikus görög világ tudósa, ugyanakkor frontkatona és később hírszerző tiszt is. Casson a két háború között az erősödő német nácizmus hatására döntött úgy, hogy megírja a háborús élményeit, 1935-ben adták ki először. Kiemelkedően jó ez a könyv, több okból is. Egyrészt egy magasan művelt a történelmet mint tudományt ismerő ember gondolatait olvashatjuk az eseményekről. Másrészt egyes pontokon egyenesen torokszorító megismerni az élményeit, mert Stanley egy mély érzésű filozofikus alkat volt és az ő szemével látni és rajta keresztül szembesülni a háború abszurditásával az nem egy könnyen emészthető dolog. Nem szeretek sok konkrétumot elárulni a könyvek tartalmából, de két példát most mégis leírok, mert ezáltal jobban érthető a szerző személyisége.
Casson folyékonyan beszélt a görög mellett németül is, sőt a háború előtt 1909-ben diákként, élt is Németországban. Elmeséli, hogy egy kedves német családnál volt elszállásolva egy francia diákkal közösen, és a család legidősebb fiúgyermekével hármasban jó barátok voltak. Ugyanakkor mindhármuk számára világos volt már akkor, hogy előbb vagy utóbb háborúra kerül sor a két nagy szövetség között. Ezért a fiuk között folyamatos volt a versengés, több téren is. Számomra a legabszurdabb mégis az a jelenet volt, amikor a szerző a német fiúval céllövésben versenyeztek. Ugyanis a fiúk minden telitalálatnál közölték egymással, hogy épp most abszolváltak egy pontos fej vagy szívlövést a másikon. Vagyis magától értetődően, egymást képzelték a céltábla helyébe. Próbálja meg mindenki ezt elképzelni egy jó barátjával...
A szerző már jóval a háború előtt tartalékos tiszti állományba lépett, 1913-ban és 1914-ben is végigutazott a Balkánon Görögországból hazafelé, majd 1914-ben egy hivatásos ezred kiképző keretébe vezényelték, mivel hónapokig tartott mire a frontra került, elég jól beilleszkedett az ezred tiszti karába. Majd amikor a veszteségek pótlására a frontra vezényelték, Franciaországban az ezredparancsnok fogadta egy mögöttes területen az alakulat főhadiszállásán. A frontok hónapokkal korábban megmerevedtek, ezért a főhadiszállás jól berendezkedett egy francia kastélyban. A parancsnok büszkén körbevezette az épülethez tartozó kertben Casson-t, vagyis abban a parkban amiből az ő parancsára a tiszti kar temetőjét alakították ki. Az ezredes egy gyűjtő lelkesedésével mutatta a csodaszépen kialakított sírokat, a legfrissebben egy olyan hadnagy nevét olvasta Casson akivel tíz napja még együtt sörözött, és nem is tudta, hogy már elesett. Elég brutális élmény ez mindjárt ebéd után, de közvetlen a frontra indulás előtt. A szerzőnek saját bevallása szerint a háború után szinte nem is volt olyan barátja akivel egyidős lett volna, ezek a barátok mind elestek a közel öt éves konfliktusban, Casson-nak csak nála jóval idősebb, vagy jóval fiatalabb barátai voltak a harmincas években.
Stanley Casson az Ypern körüli harcok során megsebesül, de ezzel valószínűleg egyben meg is menekül a hősi haláltól. Mert éppen addigra épül fel, amikor a Gallipoli kudarcot követően az Antant partra száll Görögországba. Mivel Casson éveket töltött az országban a háború előtt, automatikusan önként jelentkezik az új megbízásra és így kerül az egyik legbizarrabb hadszíntérre. Görögország semleges, a királya német párti, de az országát félig megszállják a britek és a franciák. Szalonikiből kiszorulnak a görög csapatok, a határon beássák magukat a bolgárok, közben Athénban szabadon üzemel minden hadviselő fél konzulátusa, ezért tetőfokára hág a kémhisztéria és a konspiráció. Igazi "abszurdisztán", Casson pedig a fejét csóválva gyűjti a naplójába az extrém élményeit, vívja a 20. századi háborút, miközben minden településsel, folyóval vagy völgyel kapcsolatban amit megemlít van egy klasszikus idézete vagy története, mintha párhuzamos időkben élne.
A szerző az első világháború után komoly tudományos karriert futott be, az Oxfordban végzett régész, könyveket publikált, ásatásokat vezetett a régi Konstantinápoly történetének kutatásához, szóval sikeres ember lett a szakmájában. A második világháború előtt, újra csatlakozott a tiszti tartalékhoz, mert világosan látta a német fenyegetést. Ezért az elsők között húzott egyenruhát a második világháborúban is. 1940-ben Hollandiában majd 1941-ben Krétán is majdnem fogságba esett, 1943-tól ismét a Görögországhoz kötődő katonai műveletekben vett részt egészen 1944-ig amikor is egy repülő balesetben életét veszítette. Stanley Casson első világháborús emlékirata szórakoztató, elborzasztó, sokszor humoros és néha bizony tragikus olvasmány. Mind a szerző személye, mind a hadszíntér megéri, hogy megismerjük, nekem nagyon tetszett.
