Évek óta foglalkoztat ez a hadszíntér, és mivel már húsznál is több kötetre rúg a digitális könyvtáram, illetve végre megrendeltem hozzá az első 20mm-es japán figurákat, ideje tovább olvasnom a szakirodalmat. Amennyire én látom, a németek 1939-40-es villámháborúja sem volt sikeresebb, mint a Japán Császári Hadsereg hadjárata amely végigsöpört Thaiföldtől Indiáig 1941-42-ben. Érdekes és színes téma, nagyrészt gyalogsági hadviselés, ami remekül működik a Bolt Action rendszerében, ráadásul a Győri Klubban már elkészült Vietnam témájú terepeink is jól használhatóak hozzá. Szóval előbb vagy utóbb lesznek brit-japán csatáink, sőt egy amerikai tengerészgyalogos projekt is alakul a klubban.
Ezt a könyvet a Kindle Unlimited havidíjas Amazon könyvtárból kölcsönöztem ki, a kötet 2005-ben jelent meg és több mint kilencszáz oldalon tárgyalja végig a hadszíntér teljes történetét. Nagyon jól megírt összefoglaló munka, sok részlettel. Ráadásul a forrásjegyzéke felöleli a téma teljes irodalmát 2004-ig bezárólag. Külön tetszett, hogy pártatlanul kritizálja a britek hadműveleteit, hibáit és rasszizmusát az ázsiai bennszülöttekkel szemben. Burmában csakúgy mint Indiában, voltak kiválasztott népcsoportok akikből a megszálló csapatokat toborozták a brit hadseregbe, velük nyomták el a többi népet. A könyv kitér az afrikai legénységű alakulatok szerepére is, nekik aztán tényleg egy hatalmas sokk volt a háború, szinte mindegyikük írástudatlan volt és 1943-46-ig szolgáltak egy másik kontinensen. Jelenlétük viszont a Japánokat demoralizálta, mert úgy gondolták az afrikaiak mind kannibálok, és az a japán akit megesznek nem csatlakozhat az őseihez. Ma ez már viccesnek hat, de éhezve a dzsungelbe élet-halál harcban, elég komolyan elhitte a japán katonák egy része.
Bőségesen használ japán forrásokat a szerző, több visszaemlékezésből is idéz. Jon Latimer jó érzékkel színesíti a könyvet néhány abszurd sztorival. Csang-Kai-Sek például küldött át légi hídon Indiába kínai katonákat (a Himalája felett), akikből a britek szerveztek hadosztályt. Mivel a kínai elöljárók tudták, hogy a csapatok kapni fognak új egyenruhát és felszerelést, a katonákat egy szál alsóneműben rakták fel a gépekre. A szállítógépek nagy magasságban farkasordító hidegben repültek át a Himalája hegyei között, jó páran megfagytak az úton, de ezzel a kínai parancsnokok megtakarítottak vagy húszezer egyenruhát, szóval nekik ez megérte. Nagy meglepetéssel olvastam, hogy a hadszíntéren bevetettek élesben hat amerikai helikoptert is (természetesen ezek az első generációs gépek R-4/Hoverfly, még nem voltak felfegyverezve, sebesültek evakuálására szánták őket, mintegy előfutáraként a vietnami háborúknak.) A könyv hatására gyorsan rá is kerestem a témára és tényleg az első küldetés során egy sebesült amerikai pilótát és három sebesült brit katonát mentettek ki kettesével, egy együléses géppel két nap alatt. Majd egy amerikai katonát mentettek ki egy hegytetőről 1945.01.29-én. A dolognak az ad még egy extra csavart, hogy a helikoptert csak kilenc nappal korábban szállították át az USA-ból egy DC-54-es fedélzetén (50 órás nettó repüléssel) Burmába. A bevetés napokig tartott, a helikoptert 2 repülőgép kísérte, ezek dobták le az üzemanyagot az újratöltéshez, hiszen a helikopter hatótávja még nagyon korlátozott volt. A sebesültnek egyébként két lehetősége volt orvosi ellátásra vagy kilenc napig menetel a dzsungelbe a kéz sérülésével, vagy a helikopter szedi fel egy sziklapadon három napon belül.
Külön érdekes része a könyvnek a Kohima-Imphal körüli csaták leírása, ezt nevezik a Burmai harcok fordulópontjának, igazi első világháborús frontvonal alakult itt ki, lövészárkok, bunkerek, drótakadályok a banzai rohamok ellen, tüzérségi tűztől lecsupaszított kopár dombok. Nagyon plasztikus és döbbenetes képeket ír le a szerző. Nekem a legemlékezetesebb a hegynek felfelé támadó Lee tankok leírása amelyeknek parancsnokai mind, vagy megsebesültek vagy meghaltak miközben a toronyból kihajolva géppisztollyal és kézigránátokkal védték a harckocsikat az öngyilkos robbantó japán katonák rohamától, hogy fent a gerincen végre a lövegeikkel ki tudják iktatni a japán bunkereket. Ugyancsak több fejezet foglalkozik a mélységi hadműveletekkel, a Chindits, Merill Marauders akcióival, Wintgate szerepével és légi szállítási kapacitással. Ez volt az a kulcs haderő amelyért mindenki versenget ezred és hadosztály szinten, sőt olykor bizony a mediterrán igények ütköztek az indiai és a burmai szükségletekkel, ezeket már a legmagasabb szinteken kellett eldönteni, hogy ki és mennyi támogatást kap. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a légi utánpótlás jelentőségét a hadszíntéren, a szerző ezt remekül megoldotta. A burmai harcokra igazán passzolt a mondás, hogy az igazi stratégák a logisztikával foglalkoznak, nem a taktikával.
Jó könyv, viszont tömény és részletes 961 oldalas és megemlít szinte minden jelentősebb összecsapást 1942-45 között ezen a hadszíntéren, foglakozik a magasabb parancsnokok szerepével, minden komolyabb brit kitüntetésre is kitér, főleg persze a Viktória keresztekre. Szóval ez a kötet inkább összegezni meg frissíteni tudja a tudásunkat, alapozva a meglévő ismeretekre, első könyvnek nem javaslom, ahhoz túl hosszú és részletes.
