"...1944.október 29.-e. Tiszta, napos, őszi idő.
Ezredünk Kiskunfélegyháza körzetében gyülekezett.Ma megtudtuk, hogy órákon belül megindulhatunk Budapest ellen. Malinovszkij marsall parancsának értelmében, ezredünk feladata, hogy az első lépcsőben egy lendületes támadással elérjük Kecskemét déli határát, miközben utunk során felszámoljuk a demoralizált, gyenge, német-magyar fasiszta erőket. A megerősített védelemben lévő csapatokat ki kell kerülnünk, meghagyva őket a második lépcsőben támadók számára. A mi feladatunk, a lehető legnagyobb mélységben előretörni, bekeríteni az ellenséget, elvágva őket minden utánpótlástól."
14.20-kor rádión megjött a kódjel: "Volga 3333" (Felkészülés!) Nem sokkal később pedig a
"Sas 5555" (Támadás!) parancs. Megindultunk Budapest ellen...
...Alárendeltségembe 4 könnyű géppuskás, egy Maxim-géppuskás és egy újonc lövészegység tartozott. Tűztámogatásként kaptunk a 2. gárda-gépesített hadtesttől 3 páncélost: egy T-34/76-ot, egy T-34/85-öt, és egy amerikai Sherman-t. A Budapest felé vezető egyetlen burkolt műúttal párhuzamosan, kb. 1 km széles támadási sávban haladva, a felderítőink mozgást észleltek, Poroszlómajor és Lisztestanya közötti területen. Az 5 gyalogos rajt jobb és bal szárnyra osztottam, míg középen, az úton a harckocsik gyors és mély előrenyomulását reméltem. Legelőször a Maxim géppuskás rajt küldtem előre, hogy Poroszlómajort elfoglalva megfelelő tüzelőállást vegyenek fel, mellyel, ha szükséges támogatni tudják a szárnyakon rohamozó gyalogosok előrenyomulását. A major üres volt, így a géppuskások az út mellett helyezkedtek tüzelőállásba. A felderítők közben észrevettek egy álcázott páncélelhárító löveget, a bal szárnyon, az erdő szélén, mely úgy helyezkedett, hogy az egész utat be tudja lőni. A legelöl haladó Sherman kapta a "csali" szerepét, hogy teljes sebességgel az úton előrerobogva vonja magára az ellenség tüzét, felfedve ezzel a pozícióikat. Sikerült! Az ágyú eldördült, de nem találta el a Shermant. A T34/85 Poroszlómajor házainak takarásában megállt. A T-34/76 feladata pedig az volt, hogy a bal szárnyon az erdő felé rohamozó gyalogságunknak - így jómagamnak is - adjon tűztámogatást, valamint az erdő takarásából váratlanul előtörve géppuskatüzével semmisítse meg az utat belövő Pak-40 kezelőszemélyzetét, vagy legalább addig kösse le, míg mi az erdőn keresztül elérjük őket.
A jobb szárnyon, a betakarítatlan földeken keresztül rohamozó gyalogságot a Lisztes tanya irányából ellenséges aknavetőtűz fogadta. Kisvártatva a tanya házainak ablakaiból MG-42 géppuskatűz ropogott fel. Veszteségünk: egy halott és két sebesült. Ezt követően a Sherman és a T34/85 ágyúival és géppuskáival tűz alá vette a Lisztestanya épületeit, melynek hatására elhallgattak ugyan a géppuskák, ám számottevő élőerő veszteséget nem okoztak a bent lévőknek. Így viszont a szorult helyzetben lévő gyalogos egység előremozoghatott, kikerülve az aknavető célkeresztjéből. A jobb szárnyon csapataink elérték az erdőt, az egyik egység behatolt, míg a másik megkerülve az erdőt és tűz alá véve a tanyát, segíttette a nyílt mezőn rohamozókat.
Mi, a bal szárnyon szintén elértük az erdőt, és fától fáig haladva siettünk, hogy mihamarabb kiiktassuk a Pak-40-est. Ezalatt a T-34/76 az erdő takarásából kitörve, szemből, közvetlen-közelről tűz alá vette a páncéltörő ágyút, de sajnos nem okozott veszteséget. Viszont váratlan megjelenésével sokkolta a kezelőket. Eközben a jobb szárnyon, az erdőben előrenyomuló gyalogságunk ellenséges gyalogságba ütközött, és súlyos veszteségeket szenvedett. Az úton és az út mellett haladó, egymást fedező T34/85 és a Sherman - elérve a Lisztestanya vonalát - megállt, és az utat biztosítva lesállást vett fel,(ambush) várva az úton esetlegesen erősítésként érkező ellenséges egységeket. De az út néptelen maradt.
A Lisztes tanya kerítései mögött viszont váratlanul felbukkant egy Hetzer, és megpróbálta a bal szárnyon lévő Pak-40-est támadó T34/76-ot hátulról kilőni. Nem sikerült ugyan, de a nem várt páncéloserősítés felcsigázta a magyarok harci kedvét. Ám örömük nem tarthatott sokáig, ugyanis a Sherman azonnal reagált, és egy jól irányzott lövéssel oldalról megsemmisítette. Időközben az aknavetővel korábban belőtt gyalogos egység is elérte a Lisztestanya épületeit, és viszonozta a házban lévő védők tüzét.
Ekkor az istálló mögül egy német Panzer IV-es gördült elő, és azonnal tűz alá vette az erdőt megkerülő gyalogságot, földhöz szegezve őket. Mivel nem érkezett több harckocsi, a két gyalogos egység -szinte egy időben - páncéltörő gránátos rohamot intézett a Pz. IV ellen, de elhibázták. A Panzer parancsnoka nem tehetett mást; vagy visszavonul, és közben géppuskáival lövi az egységeket, vagy sebességbe kapcsolva áttör a gyalogságon, megkísérelve a letaposásukat. Az utóbbi mellett döntött, de egységeink sikeresen kitértek az irányából, így a Panzer kijutott a nyílt termőföldekre. Gyalogságunk nem követte, hisz a fő feladatunk nem az összes ellenség megsemmisítése, hanem a főerők bekerítése és elvágása volt. Így a két gyalogoscsapat betört a Lisztestanyára., és közelharcban sikeresen megsemmisítette az istálló mögött felállított aknavetőállás kezelőit.
A Sherman személyzete látta a Lisztestanyára betörő szovjet csapatokat, és az út felé eső házra géppuskatüzet zúdított, ezzel is fedezve őket. Viszont figyelmét elkerülte a gémeskútnál előrekúszó Panzerschreck-osztag, melynek a következményeként két egymás utáni lövedék becsapódását követően levált a lánctalp, majd beállt a torony, így a harckocsi nem mozdult többé. A mozgás- és harcképtelen Sherman személyzete kiugrott a tankból. és a kerítés tövében keresett menedéket. Az erdőben súlyos veszteségeket szenvedett alakulat pedig mindenre elszántan közelharc-rohamot indított a magyar gyalogság ellen, aminek következtében még tovább csökkent a létszámuk, de végül győztek. Ez az egység ezután olyan leharcolt állapotba került, hogy a kitűzött célt, a bekerítést, már nem folytathatták.
A magyar Panzerschreck-osztagot az istálló mögötti gyalogság géppuskatűzzel kiiktatta, így szabaddá vált az út a továbbnyomuláshoz.( Vagyis hogy elhagyva a terepet 3 pontot szerezzenek a szovjet félnek.)
A bal szárnyon, az erdőben ezalatt véres csata dúlt, a képzetlen újoncok és a kis létszámú, ámde annál hősiesebben küzdő magyar tisztek között. A három főből álló géppisztolyos tisztikar két sorozatot is leadott az újoncokra, melynek végeredménye 6 halott, és sok-sok sebesült lett. A másik raj időközben megsemmisítette a Pak-40 kezelőit, majd megkerülte a magyar tiszteket, és hátulról támadott rájuk, könnyű géppuskáik-össztűzével adva meg számukra a kegyelemdöfést. Ezután parancsomra - mivel igen sok időt elvesztegettünk itt - minden egységünk elhagyta az erdő nyújtotta fedezéket, és a nyílt mezőn erőltetett menetben kívántunk haladni tovább. Célunk, hogy mihamarabb csatlakozhassunk a jobb szárnnyal, és együttes erővel folytathassuk az előrenyomulást, Kecskemét irányában. De a mezőn újabb meglepetés várt: láttuk, hogy a T34/76 harcban áll egy frissen beérkezett Hetzer páncélosvadásszal, mellett épp érkezésünkkor sikerült hátulról kilőnie. Ebben a pillanatban éles csattanást hallottam, és a légnyomás pár métert arrébb taszított. Ahogy kidörzsöltem a szememből a kormot és a földet, láttam, hogy Tatyjana Szulikovát, az egészségügyi szolgálatosunkat darabokra vágta a robbanás, körülöttem pedig egymás után veri fel a földet a géppuskasorozat. Meglapultam, és tudtam, innen nincs kiút, vártam a halált, miközben elvesztettem az eszméletemet...
...Az embereim segítettek fel, és ők mondták el, hogy a hátunk mögött felbukkant Panzer IV-es ágyúja lőtte szét szegény Szulikovát, és engem pedig megpróbált legéppuskázni. Majd eldübörgött déli irányba. Pont jó felé. A második lépcsőben érkező önjáró lövegeink majd móresre tanítják.
Felkeltem, leporoltam magam, és megállapítva, hogy az ijedtségen kívül kutya bajom, kiadtam az -Utánam! parancsot, és a T34/76 fedezetében megindultunk, hogy a Lisztestanyától egy kilométerre északra kijelölt gyülekezőhelyen találkozzunk a jobbszárnyunkkal. Első összecsapásunk az ellenséggel sikeres volt, ha így haladunk, egy-kettőre bevesszük Budapestet menetből..."
Részlet Nyikita Ivanovics Tamarcsuk alhadnagy, a 37. lövészhadtest egyik századparancsnokának naplójából.
Természetesen a mai játék is Bolt Action volt, a 7. sz. "Bekerítés"küldetéssel. A terepet a Janitól kölcsön kapott "Kamen Nevenkin: Bécs még várhat" c. könyv ihlette, mely a budapesti hadműveletek bevezető szakaszát dolgozza fel. Kezdéskor Jani választhatott, hogy védő vagy támadó szeretne-e lenni, ő a védelmet választotta, így még a történelmi hűségen sem esett csorba!
A szovjet előkészítő tüzérségi tűztámadást - sajnos egyest dobtam - kihagytuk (elaludtak a tüzérek), így a terep közepétől 12 hüvelyken kívüli védelmi zónában rejtőző magyar alakulatok is teljes épségben kezdték a játékot.
Szegény Jani a magyarjaival most pont azt élhette át, amit korábban én is, ellene. Janinak semmi sem sikerült, ami kockadobás függvénye volt, én meg szinte minden szükségest megdobtam. (Hodie mihi, crass tibi" - ahogy a régi rómaiak tartották.) Voltak már jobb csatáink is, hiszen szerintem azok a játékok adnak igazi játékélményt, és jól megérdemelt győztes érzést, melyeknél a szerencsefaktor kiegyensúlyozott, és főként a felek furfangján, csapatmozgásain, meglepetésszerű támadásain áll vagy bukik a csata végeredménye. Sajnos ismét bizonyítást nyert, hogy rohamosan öregszem, és már a régi, kőbevésett alapszabályokra sem emlékszem pontosan, melyeket anno a kezdetek-kezdetén megtanultam. ...Vagy csak lehet, hogy a szabályok fejben maradásához kevés a havi egy-két játékalkalom? :)
Szpasszíba za igrú!
