A háborúkkal egyidősek a haditervek és a helyszínrajzok, valamint a hadijátékok. A legkorábbi, térképeken figurákkal jelképezett ókori seregek és hadrendek hadijátéka a sakk volt. A hadjáratok megtervezése és előre lejátszása azóta is a stratégiai tervezés része, a Kriegspiel szabályrendszer szerint lejátszott hadműveletek például komoly támogatást adtak a Porosz Hadsereg vezérkarának 1866-tól kezdődően a valós hadjáratok során. 1913-ban H.G. Wells író akit a manapság már klasszikusnak számító sci-fi regényeiről és azok film adaptációjáról ismer a világ (Világok harca, Láthatatlan ember, Időgép), írt egy szabálykönyvet amivel megalapozott egy új hobbit. Azóta a civilek is sokat játszanak festett ólomkatonákkal "Kicsiny Háborúkat", a több mint száz éves játék manapság is virágzik, a legnépszerűbb korszak, a második világháború. 2019-ben az egyik szabályrendszerhez (Bolt Action) ami alapján a barátaimmal játszunk terepasztalos csatákat, megjelent egy hadjárat könyv (Fortress Budapest). A 75.-ik évforduló kapcsán a kiadvány az 1944-45-ös magyarországi csatákat dolgozza fel. Mi a vonatkozó küldetések közül választottunk ki egyet, és ez alapján játszottunk le egy küldetést. A játékot a valós események ihlették, egy-egy megerősített szakasz (kb. oldalanként 40-60 figura) összecsapását játszottuk le. Természetesen ez elsősorban egy játék, felidézi a történelmet, de nem magyarázza, szimulálja vagy ítélkezik felette. Részünkről minden egyes embert sajnálunk és áldozatnak tekintünk, aki akkor életét vesztette függetlenül attól, melyik oldalon álltak. Pont az a lényege a játékainknak, hogy a háború csak akkor elfogadható, ha a terepasztalon marad és dobókockák meg festett figurák vívják. Ha valaki lejátszik egy ilyen ütközetet, akkor pontosan látni fogja hány figurába került neki a csata, és mennyire kockázatos egy ilyen relatíve kicsi ütközet is. Mi a játékaink során, felváltva irányítjuk mindkét felet, egyik héten mint szovjet parancsnok, a másikon mint magyar vagy német, a játék szempontjából mindkét oldalnak vannak előnyei és hátrányai, mindegyik más kihívást jelent.
A szabály alapján a játék körökre van felosztva, egy adott körben minden játékos, minden egységével lép, a lépések sorrendjét egy zsákból véletlenszerűen kihúzott un. parancskockák sorrendje adja meg. Minden játékos minden egységének megfelelően berak a kör elején egy-egy parancskockát a seregnek megfelelő színből. (Pl. 10 piros kocka az 10 szovjet egység, 10 zöld meg a 10 magyar, tehát 20 kocka kerül a zsákba). Ezeket egyesével kihúzzák, lépnek az egységgel a színnek megfelelően, majd vakon húznak egy másik kockát és azzal is aktiválnak egy egységet, mindezt addig folytatják amíg a zsák kiürül, ekkor van vége a körnek. A hatodik kör végén egy kockadobással döntenek a folytatásról, ha a dobókockán 4,5 vagy 6 az eredmény, lejátszanak még egy hetedik kört is, ha kevesebb a játék véget ért. Az egységek sebessége és lőtávja hüvelykre/centiméterre pontosan meg van adva, a lövésüket és annak eredményét kockadobással döntik el. Nagyon leegyszerűsítve ez a játék menete. Az általunk kiválasztott küldetést Ungváry Krisztián: Budapest Ostroma című könyve alapján tervezték meg. Angolul többször is kiadták a könyvet, a nottingham-i játékfejlesztők ez alapján dolgoztak. A város védői a budai hegyekben vívtak sikeres védekező harcot, az akkor még ritkásan villákkal beépített területen. A küldetés leírása szerint a védők direkt kiürítettek egy-egy villát, ahová a szovjeteket hagyták berendezkedni. Ezekben a villákban ugyanis a tehetős tulajdonosoknak gyakran voltak saját borospincéik, ezeket a magyar-német erők érintetlenül hátrahagyták a vöröskatonáknak, akik a következő nap hajnalára jócskán fogyasztottak a potya italokból. Ekkor ütöttek rajtuk a védők, akik így, könnyedén legyűrték a részeg oroszokat. A rendkívül formabontó taktika a szabálykönyv szerint, jól működött a valóságban, mi pedig ki akartuk próbálni a terepasztalon is.
A terepet nagyon profi és kreatív módon az egyik klubtársunk készítette, az alap hungarocell lapokból van, az épületek parafa lapokból lettek kiszabva. A fenyőfákat üvegmosó kefékből készítette, a lombos fákat drótból, a falak díszítése és a kerítés a legkülönfélébb tárgyakból készült, pl: fém csipesz, műanyag kosár oldala, valamint színes nyomtatóval készített karton lapok. Minden saját kézzel készült, semmi sem gyári az 1:72-es méretarányú figurákhoz készített moduláris terepasztalon. A figurákat különböző gyártóktól szereztük be, egy része fém, a nagyobbik hányada pedig plasztik. Hatalmas belőlük a választék a különböző makettboltokban, ezen az oldalon lehet tájékozódni róluk.
A játék első körében a támadók egy jól irányzott tüzérségi bombázással indítottak, az ebből fakadó zavarodottság a borospince kifosztásával párosulva, gyakorlatilag megbénította a villa szovjet védőit az első körben. A német mesterlövész két bravúros kockadobásnak hála semlegesítette a szovjetek parancsnokát, tovább növelve a zűrzavart. A támadás pedig minden oldalról megindult a villa ellen. A kaput védő szovjet veteránok valamennyien géppisztolyokkal felszerelve próbálták a kétszeres fölényben lévő, remekül felszerelt szintén veterán német rajokat megállítani, de nem sikerült, a lövések megtizedelték őket, a második körben pedig a közelharcban hírmondó sem maradt belőlük. A kapu szélesre tárult, a németek a lépcsőkön rohantak fel az első emeletre. A második kör elején újabb tüzérségi belövés érte a az épületet, a repeszek sok áldozatot szedtek, a légynyomás pedig egy újabb körre tette harcképtelenné az éppen csak felocsúdó oroszokat. Az első emeletről tüzet nyitott a maxim géppuska, a kerítések fedezékében parázs tűzharc alakult ki, a domboldalról pedig megindult a honvédek rohama. Az épület két oldalról állt ostrom alatt, a támadók közelharcban foglalták el a földszintet, amikor a szovjetek kétségbeesésükben saját magukra hívták rá a szovjet tüzérség bombázását. Azonban ez sem segített rajtuk, csak lelassítani tudták a támadókat, megállítani nem. Az ötödik körre alig négy harcképes szovjet figura maradt a 64-ből, a szovjet játékosok feladták a villát.
A küldetés izgalmas volt, egy budapesti Historikum rendezvényen játszottuk le, a játékosoknak tetszett, a tüzérség a valóságban nem kapott ekkora szerepet a villák körüli harcokban, viszont a játékban remekül megbolygatta az eseményeket, végig izgalmas volt a csata. A Fortress Budapest könyvben összesen tizenhat küldetés van, mindegyik többször is újrajátszható, és soha sem kapjuk ugyanazt az eredményt, tehát a terepünk még sok játékra jó, arról nem is beszélve, hogy az épület variálható. Ezzel a poszttal szerettem volna bemutatni a hobbink mélységét és összetettségét. Hiszen mi terepasztalt építünk, figurákat festünk, történelmi könyveket olvasunk hozzá, angol nyelvű szabályt tanulunk, rendezvényt szervezünk és a végén egy emlékezetes játékélményt kapunk, amiről írunk egy ilyen blog posztot. A szabályok alapján évek óta játszunk változatos csatákat, mind a figurákat, mind a tereptárgyakat újra és újra használjuk, de nem tudjuk megunni, mert annyi opció van és annyi féle terepet rakhatunk össze, amennyit csak akarunk. Ráadásul ez csak egy korszak és egy szabály a sok közül, gyakorlatilag az emberi történelem minden háborújához vannak szabályok és figurák többféle méretarányban, nem csak a szárazföldi, hanem a tengeri és légi csatákhoz is. Csapatunk jelenleg azon dolgozik, hogy egy németországi rendezvényen vegyünk részt tavasszal egy az 1848-49-es szabadságharcot megelevenítő terepasztalos csatával.
