Kezdjük talán azzal, hogy ezt a könyvet elsősorban azért írta és jelentette meg a szerző, hogy pénzt gyűjtsön a rászoruló amerikai veteránoknak. A Kindle verzió ehhez mérten kb 400 forintba kerül, a puhafedeles kiadás pedig pont a tízszeresébe. Barry Fixler egy érdekes figura, annyira meg van róla győződve, hogy ő a szerencse kegyeltje és amúgy meg az egyik legmenőbb fickó a vidéken, hogy az még egy tengerészgyalogostól is vegytiszta nagyképűség. Másrészről viszont az egójának köszönhetően, még a 77 napos ostrom 1968-ban Khe Sanh-nál sem készítette ki lelkileg, arról nem is beszélve, hogy Vietnamban meg sem sebesült a tizenhárom hónap alatt egyszer sem, ezért meggyőződésévé vált, hogy nem fogja a golyó. Az indiánok az ilyeneket hívták szerintem szent őrültnek. Fixler annyira tényként, kezelte a szerencséjét, hogy 2005-ben 55 évesen amikor két rabló pisztolyt fogott rá a saját üzletében, egyszerűen félre ütötte a pisztolyt tartó kezet, és mindkét támadójába golyót eresztett, az esetről biztonsági videó is készült, fent van a Youtube-on.
Nos folytassuk Fixler családi hátterével, mert a gyökereit Romániába majd Magyarországra vezeti vissza a szerző, ugyanis az egész izraelita család tőlünk vándorolt ki az 1930-as években New Yorkba. Fixler apja 1940-ben volt húsz éves, és mivel nagyon gyökértelennek érezte magát az új hazába (nem volt különösebben vallásos), ezért bevonult a hadseregbe, ami jót tett az önbizalmának és ezáltal jobban be is tudott illeszkedni, viszont 1941. december 7.-én bizony jól kifogta, mert Pearl Harbourban állomásozott a Japán támadás alatt, majd végig szolgálta a Csendes Óceán térségében vívott harcokat egészen 1945-ig. Sokat mesélt a fiának, a háborús élményeiről, ezekben a történetekben a legkeményebbek mindig a U. S. Marines tengerészgyalogosai voltak. Márpedig a kis Barry Fixler mindig is menő akart lenni, ha nem tudott a legvagányabb lenni, akkor a legvagányabb arcokkal lógott együtt. Ezért nem volt kérdés számára, hogy a középiskola után amint lehet, belép a legmenőbbek közé és felcsap tengerészgyalogosnak. Természetesen a környezetében ezt senkinek sem mondta el, nehogy le tudják beszélni. A sikeres zsidó ékszerész família sarja, annyira kilógott a sorstársai közül amennyire csak lehetett. Mind iskolázottság, mind vagyoni és vallási helyzetét tekintve, egyedüli volt 150 újonc között. Sőt mi több, ő volt a századelső a nemi tapasztalatok terén is, mert már bevonulás előtt 17 évesen elkapta a bejárónőtől a szifiliszt. Ez elég komoly tekintélyt jelentett, mert a 18-19 éves újoncok közül a többségnek, az volt a legnagyobb gondja, hogy ne szüzen haljon meg Vietnamban. Ne feledjük 1967-et írtak akkor.
A szerzői katonai karrierjét nem részletezném, hiszen azzal a könyv lényegét Spoilerezném. Egyetlen fejezetet ragadnék ki, ez az egyik legjobb cimborájáról szól "Mágnes" Mike Lucasról, akivel az alapkiképzéstől kezdve szinte mindig együtt szolgált Fixler. Khe Sanh ostroma alatt is együtt harcoltak, Mike kétszer kapott srapnel sebeket, mindkét alkalommal adtak neki egy Bíborszív kitüntetést, majd összevarrták, és mivel nem hiányzott egy darabja sem, és a csatában mindenkire szükség volt, visszaküldték a tengerészt a gyógyulófélben lévő sebeivel harcolni. Barrynak viszont meggyőződése volt, hogy ahogy neki mindig szerencséje van, úgy most a cimborája már pont kifogyott az övéből. Egyszerűen vonzotta a gránátokat és kész. Tehát a következő zárótűzben szó nélkül felkapott egy recés konzervdoboz fedelet és keresztbe vágta vele a cimborája egyik összevarrt sebét, majd szanitécért kiáltott. Ezzel megvolt a harmadik sebesülési érem, meg a repülőjegy haza (3 Bíbor szív után ez automatikus volt. Mike később 55 évesen az Agent Orange amerikai vegyszer utóhatásaiban halt bele, és bár Fixler szinte egész idő alatt mellette szolgált, neki semmi baja nem lett a szertől...
Az író számára Khe Sanh ostroma volt a csúcspontja a 13 hónapos katonai szolgálatnak, ez a Tet offenziva idején az egyik olyan mozzanata volt a háborúnak ami a sokkal inkább a Nagy Háború lövészárok harcaira emlékeztetett, semmint a filmek helikopteres-dzsungeles szakasz szintű csatáira. Fixlert előléptették lance corporal-nak majd corporal-nak, ez nagyjából a magyar őrvezető-tizedes majd szakaszvezető rangnak felelt meg, tehát jól teljesített mint tengerész, és kalandos, néha vidám, máskor horrorisztikus élményei izgalmas olvasmányt jelentenek. Amiben nekem kitűnik a veteránok közül, az a háború utáni sikeres élete, és az, hogy már a nyolcvanas években is rendszeresen járt veterán találkozókra. Olvastam már olyan tengerészgyalogos veterán memoárját, aki letagadta a szolgálati idejét Vietnamban. 2005-ben Fixler üzletét megpróbálták kirabolni, amit vakmerőségének és hagyományos szerencséjének hála megakadályozott, amivel bekerült az országos hírekbe. Elmondása szerint a támadás elég jól megszervezett és előre kitervelt rablógyilkossági kísérlet volt, mert a támadói autójában megtalálták a neki szánt hullazsákot is bekészítve. Korhatáros videó a linkre kell kattintani!
Az eset kapcsán nagy népszerűségre tett szert, mert a sajtó megszerezte a biztonsági kamera felvételeit, és ezt országszerte lejátszották a híradók. Fixler a hirtelen támadt népszerűségét arra kezdte használni, hogy felhívja az ország figyelmét egy Irakban 2005-ben súlyosan sebesült tengerészgyalogos sorsára, akinek a családja nem tudta fedezni a gyógykezelését, az állam pedig cserben hagyta őket. Közel 10.000 dollárt költött a saját pénzéből egy adománygyűjtő kampányra, amivel aztán 100.000 dollár jött össze a családnak. Nehéz ezt nem pozitívan értékelni, mint ahogy az is egy nagyszerű dolog volt Fixler részéről, hogy megírta és kiadta a memoárját, hogy ezzel is további pénzt gyűjtsön a többi veteránnak, akik nem voltak annyira szerencsések mint ő. Szóval lehet, hogy a szerző egy beképzelt nagyképű alak, de éles az esze és aranyból van a szíve, ha a bajtársairól van szó. Részemről nem bántam meg, hogy elolvastam a történetét. További infók a honlapján: Link.
