Amikor felmerült a lehetősége, hogy néhány napot kiránduljak az olaszországi Trento tartományban, első körben a Nagy Háború emlékeit vettem sorba (több mint tízenöt helyszín szerepel a turista ajánlókban, igazi bőség zavara), ezek közül leginkább ez az 1177 m magasban 1908-1912 között épített határerődítmény keltette fel az érdeklődésemet. A forgókupolákban elhelyezett három 10 cm-es tarackból álló üteg és a kiszolgálására és védelmére felépített erődrendszert aktívan ágyúzták 1915-16-ban, majd a Monarchia úgynevezett Strafexpedition (Büntetőexpedíció 1916.05.15.) offenzívája után kikerült a frontvonalból és bár 1940-ben az acél nagy részét az olasz kormány háborús célokra kiszerelte belőle, még ma is impozáns védmű és bejárható az egész.
Ezen a vidéken már az 1880-as években elkezdtek állásokat építeni a hegyek között, ezért két támpontokból álló erődrendszer nézett egymással farkasszemet évtizedekig, pedig elvileg az Olasz Királyság és az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségesek voltak. 1905-ben Conrad Von Hötzendorf utasítására újabb vasbeton és acél erődök készültek. Az előrelátó gyanakvás és erődítés sajnos jogosnak bizonyult, 1915-ben kitört a két ország között a háború. Az első világháborút megelőző időszakban az erődök és a lövegek párharcában a nagy kaliberű lövegek álltak nyerésre, ebben a Monarchia 30,5 cm-es Skoda lövegei világszínvonalat képviseltek, olyannyira, hogy a németek kölcsön is kértek nyolcat a belga erődök ellen 1914-ben. Később két ilyen löveggel a környék olasz erődítéseit rombolta a Monarchia hadserege. (A közeli Roveretto-ban van egy kiállítva szabadtéren, bármikor megtekinthető).
Ezért aztán a Gschwent-Belvedere erődje 1915-re amikor kitört a háború, már tulajdonképpen elavult építmény volt, ha a legmagasabb szintű haditechnikát vesszük alapul. Azonban az olasz támadók a Trento körüli harcokban csak 1916-ban tudtak 30,5 cm-es löveget bevetni az épület ellen, azt is már csak mintegy 10 km távolságból megtorlás képpen. (az egyik lövedék komoly károkat okozott, megölt kilenc és megsebesített másik tizennyolc védőt, ez több mint 10%-a volt a legénységnek, ebből is látszik, hogy ha 1915-ben egyből ekkora tűzerővel kezdik rombolni a komplexumot, nem sokáig állta volna a sarat).
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lőtték volna kisebb kaliberű lövegekkel a védműveket már 1915-től. Az első évben az olasz tüzérek 1800 darab rombológránátot lőttek az erődre. A legénység májustól-júniusig folyamatos lezárt páncélajtók mellett éjjel-nappal lámpafényben próbálta megszokni a pergőtüzet. A saját lövegek hatósugarán kívülről bombáztak az olaszok, ezért tűrni kellett, de viszonozni nem lehetett az ostromot. A visszaemlékezések és naplók szerint, a védők egy zárt bolondok házában voltak felváltva ápolók vagy ápoltak, hullámzó idegi állapotuknak megfelelően felváltva nyugtatták egymást. Amit lehetett a sérülésekből, azt az ostrom szünetekben mindent kijavítottak, és végig kitartottak. Egy éven át volt ez a Monarchia védelmének első vonala. Volt olyan eset, hogy az egyik szomszédos erődöt kevés híján elfoglalták az olasz csapatok, de Gschwent és a másik szomszédos erőd kombinált tüze amit direktben a saját erődre irányoztak visszaverte a támadókat Ha a tényeket nézzük ez az erőd maradéktalanul elvégezte a feladatát, az olaszok soha sem foglalták el. 1916-ig lekötött egy részt az ellenfél ostrom tüzérségi kapacitásából és csak a háború után a békeszerződés részeként került végül az Olasz Királyság fennhatósága alá.
A múzeumban egy remek 3D modelre vetített folyamatábrákon láthatjuk, az erőd szerkezetét, részemről ezekkel a képekkel indítom a magyarázatot, szerintem ez alapján érthető meg az építmény igazán. Tulajdonképpen egy kúp alakú hegytetőbe furtak keresztbe egy alagutat, ennek a két vége egy-egy páncélozott kiserőd épült amelyből 4-6 géppuskával és két-két reflektorral fedezték a hegy két oldalát. Ebből elágazott egy folyosó előre Olaszország felé, ennek végén szintén géppuska fészkek voltak, összesen több mint 20 géppuska volt az erődben a hegyoldal védelmére. ( Csak hogy érezzük, milyen komoly tűzerő volt ez 1912-ben amikor átadták az építményt: 1914-ben a háború kitörésekor a kb 800 fős gyalogos zászlóaljak kaptak 2 db-ot, tehát nagyjából nyolcezer harcoló gyalogosra jutott jutott ennyi automata fegyver). A keresztfolyósóból hátrafelé is fúrtak két alagutat, ez a hátországra nyílt, innen lehetett bejutni az erődbe, és ezen a védett oldalon voltak a kaszárnya termek, raktárak, kórház, tiszti főhadiszállás stb. az egész erőd fő fegyverzete a keresztfolyosó fölé került forgó kupolákba, ez volt a három 10 cm-es tarack, ezeket a megfigyelő pontokból (akár az erődön kívüliekből is) lehetett irányozni és több mint 6 km sugarú körben voltak hatásosak. (képen a tarackos kupola belülről, kívülről, illetve egy páncélozott megfigyelő hely)
Akkori viszonyok között modern elektromos rendszer, benzinüzemű generátorok és akkumulátorok gondoskodtak a levegő cseréjéről, biztosították a reflektorok és a telefonközpont működését, ugyanis telefonvonalak kötötték össze a posztokat az erődön belül és kívül a hátsó területek főhadiszállásával is ezen keresztül kommunikáltak. Volt saját forrás és víztároló, valamint optikai távíró amivel az erődön kívüli megfigyelő pontokkal és más erődökkel kommunikáltak, ha azok vezették az üteg tüzét. A tető vasbetonból készült és több mint 2 m vastag volt, cinkelt lemezek és esőcsatornák vezették el róla az esővizet. Komoly mérnöki munkát, és súlyos összegeket fektettek bele ebbe az erődbe. A komplexum egy hadnagy vagy kapitány irányítása alatt kétszáz fős védősereggel rendelkezett, ebben voltak tüzérek és hegyivadászok (1. Landesschützen ezred), de még egy ezredorvos is.
A bejáratnál van egy emléktábla a védők névsorával, a hegyivadászokat szinte kizárólag tiroliakból sorozták, de van pár nagyon magyaros hangzású vezetéknév is. A múzeum természetesen egy hegyi szerpentin útról érhető el, a parkolótól is még egy jó 5 perc hegynek fel séta az erdőben. Kellemes szabadtéri kávézója van, pompás kilátással, park is van asztalokkal, ütős gyerekprogram is lehet, a bunkerben mászkálni, aztán meg egy piknik a parkban. Gyakorlatilag minden fontos helység megtekinthető, a falakon korabeli fotók, interaktív számítógépes játék (ehhez sajnos nem fértem hozzá, a tömegtől, de hat nyelv közül lehetett választani), a lövegtornyokban hangzavar (remek ötlettel az tarack csövében van a hangszóró és folyamatosan játssza a lövés és töltés zajait német vezényszavakkal), van egyenruha gyűjtemény, rengeteg kézi fegyver, külön szobát szenteltek a "fehér háborúnak" a téli-hegyi harcoknak. Ha valaki végigjárja a folyosókat és kinéz a stilizált géppuska állásokból, egyből megérti a hegyi erőd jelentőségét, annyira belátható a völgy, és a jelenlegi aszfaltozott utat is teljes uralják a lőállások. Mindenkinek ajánlom a múzeumot a felnőtt jegy 8 EUR, amiben benne van egy pompás négy nyelvű füzet, ami tartalmazza a kiállítások szövegeit.