Jó tizenöt évvel ezelőtt olvastam egy könyvet XIV. Lajosról, a Napkirályról. A merkantilista jól szervezett francia állam, a pompa, a Versailles-i kastély, az úriemberes hadviselés, az utánpótlás és logisztika kiemelt jelentősége, mind olyan stílusjegyek, amelyek együtt érdekessé tették számomra a korszakot. Akkor még nem gondoltam bele jobban, és nem kötöttem magamban össze a többi európai eseménnyel, csak egy színes korszak volt a francia történelemből, legalább olyan színes, mint a Dumas által halhatatlanná tett korai XVII. század, amikor a három testőr vitézkedett.

Aztán elkezdtem egy kicsit több információt összeszedni a periódusról, legalábbis a nagy nevek szintjén, és rájöttem az arcképcsarnok ami a korszak uralkodóiból és hadvezéreiből áll össze, több mint magával ragadó. A Napkirály mellett ott van Vauban aki a korszak ostromlási és erődépítési technikáját művészi szintre emelete, szarkofágja helyet kapott Napóleon mauzóleumában az utókor tisztelete jeléül, magam is fejet hajtottam előtte 2001-ben. Vauban erődépítési munkássága évszázadokra előre megvetette az erődített francia határvidék alapjait.

A britek részéről csatlakozik a csoporthoz, minden idők egyik legsikeresebb angol hadvezére Marlborough hercege, Winston Churchill felmenője, akiről a hálás Churchill egy négy kötetes életrajzot írt, és akinek a Blenheim mellett vívott győztes csatája tette lehetővé a Churchill család Blenheim palotájának felépítését. A palotát volt szerencsém megcsodálni a kis Churchill ólomkatona gyűjteményével együtt, lévén Churchill is hobbink egyik nagy alakja volt, aki később átnyergelt a katonai pályára és végül az egyik legnagyobb „Warlord” lett a második világháború alatt. Marlborough egyébként udvari machinációk, némi talpnyalás és a felesége intrikái révén lett a királynő kegyence és így hadvezér, majd ezért is bukott el dacára a katonai tehetségének.

Osztrák részről Savojai Jenő szintén a legsikeresebb hadvezér, kedvencem az összes nagy név közül, bár hidegsége a szépnem irányában nagyon nem szimpatikus. Jenő Marlborough szövetségeseként méltó bosszút állt az őt a katonai pályára alkalmatlannak tartó Napkirályon, aki a rossznyelvű pletykák szerint akár a vérszerinti papája is lehetett, lévén a mamája királyi kegyencnő volt. A kegyvesztett mama következetesen Lajos ellen nevelte a kis Jenőt aki aztán Blenheimnél (Höchstadt) Marlborough társaként megtörte a francia hódító terveket. Pedig ha a Napkirály akkor 1683-ban felkarolja, lehet Jenő lett volna Marlborough ellenfele a francia seregek élén 1704-ben és a kis Churchill talán soha sem születik palotába. Jenő egyébként végig küzdötte a török kiűzését Magyarországról, a Spanyol örökösödési háborút és 1717-ben Belgrádnál megverte a török hadakat. Merő véletlenségből sikerült az általa épített Bécsi Belvedere palotát is meglátogatnom, sőt még a Schloss Hoff nevű kastélyában is jártam, ahol éjjel-nappal és télen-nyáron fűtött üvegházában termesztette a kedvenc limonádéjához a citromot. Csupa apró színes mozzanat, ami számomra élővé teszi ezeket a hadvezéreket, Jenő iránti tiszteletből hadihajókat neveztek el a XX. században, a britek, a németek, a monarchia és az olaszok is, igazi európai karrier.

Mi magyarok szokás szerint jól belenyúltunk a közepébe, Rákóczy Ferenc fejedelmünk vezényletével a Napkirály szövetségesei voltunk. Rákóczi Ferenc portréja nálam szintén megbecsült helyen van a képzeletbeli arcképcsarnokban, fejedelem, szervező, hadvezér egy személyben. Mi magyarok jó szokásunkhoz híven az osztrákokat mellett is harcoltunk véreink ellen, a szabadságharc bukása után a kuruc könnyűlovasok közül sokan átszöktek a Franciákhoz. Ők alapozták meg a francia huszár fegyvernemet, a legjelentősebb Bercsényi Miklós fia, Zoltán volt, aki a franciák marsallja lett, persze ez már jóval később történt. Savojai ellen még 1717-ben is harcoltak bujdosó kurucok a Porta oldalán, ugyanakkor a körül zárt Jenőnek, pont egy a török oldalon szolgáló és ismét köpönyeget fordító magyar vitte meg a csatadöntő információt.

A híres vasfejű XII. Károly Svéd király az ugyancsak méltán Nagy Péternek nevezett orosz cár ellen háborúzva, vívta ki a helyét a korszak nagy alakjainak panteonjába. Remek hadvezér volt, ám a hosszútávú stratégia és a gazdasági kérdések nem foglalkoztatták, így a hosszas háborúban kivéreztette országát. Nem csak mint hadvezér hanem mint lovaskatona is rendkívülit alkotott, a töröktől elindulva lovaglási rekordot felállítva végigviharzott többek között az akkori Magyarországon is, hogy csatlakozhasson a csapataihoz a messzi északon. Kevesen tudják de XII. Károly is vezetett hadjáratot Moszkva ellen, bele is bukott, ugyanakkor briliáns módon játszotta ki a nagyhatalmak flottáit és foglalta el Koppenhágát a háború elején. Ellenfele Péter minden oroszok legnagyobb cárja, nem volt rest hajógyári munkásként dolgozni német alföldön, vagy éppen saját kezűleg lenyírni a bojárok szakállát, Igazi vaskezű reformer, aki sok vereség dacára is véghez vitte az akaratát és kaput nyitott Oroszországnak a nyugat felé, megverve a vasfejű Károlyt, és meglapítva Pétervárt. Péter Cár helye is ott van tehát a nagy nevek között. Rákóczi próbált szövetséget kötni az oroszokkal is, és a svédekkel is, svéd zsoldos csapatok támogattak is minket a Poltavai csatát követő időszakban, de egyéb eredmény nem sikerült elérni.

A korszak tehát nagyon színes, elég ha a nagy alakjait nézzük. A két nagy párhuzamos háború a Spanyol örökösödési és a Nagy északi háború között zajlott a mi függetlenségi küzdelmünk ami része volt a Spanyol háborúnak, de a törökök és a svédek révén némileg kötődött az Északihoz is. A probléma az, hogy a Rákóczi féle szabadságharcban szinte alig vívtak a kor fogalmai szerinti csatákat, így ezt a küzdelmet inkább skirmish csatákkal lehet feleleveníteni, semmint szépen felsorakoztatott egyenruhás seregek felvonultatásával. Márpedig nekem ez a korszak pont attól vonzó, hogy szép színes rendben álló seregek csapnak össze, ezért ha valaha belekezdek akkor az 20mm-es figurákkal, talpakra ragasztott egységekkel képzelem el. Mert számomra ez a hadviselési korszak hasonlít leginkább az asztali hadijátékhoz. Színpompás seregek, Kék-sárga svédekkel, piros britekkel, zöld-vörös oroszokkal stb. A Zvezda cég figurái nagyon jól néznek ki, a bajom csak annyi, hogy angolul a Marlborough féle háborúkhoz van főleg szakirodalom, figura meg pont az Északi háborúkhoz akad bőséggel. Szerencsére az egyenruhák szabása akkoriban még nagyon hasonló divatot követett, így a figurák egy része jól használható mindkét háborúhoz. A korai XVIII. századi wargame ötlete rendszeresen megkísért, de egyenlőre tartózkodom tőle, és csak olvasás szintjén csábulok el feléje, egyenlőre...