Az 1856-ban alapított kitüntetés világhírű, a kitüntettek emberek és  történeteik, az esetek  döntő töbségében regénybe illőek. A milliomos Lord Aschroft,  vagyonának tetemes részét arra áldozta, hogy összegyűjtse a legnagyobb Viktória és György kereszt gyűjteményt a világon. A szenvedélyes gyűjtő saját pénzéből megfinanszírozta az Imperial War Museum kibővítését, hogy a gyűjteménye ott méltó helyen mindenki számára ingyenesen megtekinthető legyen. A könyvkiadó The History Press évek óta folyamatosan újranyomja kemény és puhafedeles kiadásban is, azt a tizenhárom kötetes sorozatát amelyben az első világháborúban kitüntettetek adatait, életrajzát és történetét gyűjti össze.

A sorozat első kötete az 1914-es évet dolgozza fel, az alig négy hónap alatt negyvenhatan kapták meg ezt a kitüntetést. A történetek szerintem rendkívül érdekesek, egyrészt mivel nagyszerű adják vissza a korszak hangulatát, másrészt az életrajzok révén megtudható a kitüntetettek további sorsa, némelyik legalább olyan kalandos, mint a háborús éveik. Mint kisléptékű előcsatározásokat preferáló hadijátékos, a történetek alapján rengeteg asztali hadijátékot tudok tervezni, nem csak az eredeti felállásban, hanem adaptálva is. A történelemkönyvek nem pazarolnak helyet az ilyen tíz-húsz embert érintő dolgokra, ugyanakkor engem pont ez érdekel. A maximum szakasz szintű csaták, amelyekben jó eséllyel bármelyik katona belekeveredhetett aki a frontra került.

A történetek a korabeli sajtóban hatalmas publicitást kaptak, az akkori háborús propaganda kihasználta a lehetőségeket, a hazafiság erősítésére, és a toborzás élénkítésére. Ne feledjük 1914-ben az Egyesült Királyságban nem volt sorozás, a hadsereg sorait önkéntesekből töltötték fel. A kitüntetések döntő többségét a BEF tagjai kapták, a visszavonulás nagy hőstetteket szült, rengeteg volt az önfeláldozó a visszavonulást fedező akció. Az őszi harcokban már bekapcsolódtak az indiai csapatok is, két keresztet Indiai születésű katona kapott meg, egyet pedig egy olyan izraelita tiszt aki indiai csapatokat vezetett. Kelet és Nyugat Afrikában is zajlottak harcok itt is történt egy-egy kitüntetés. Rendhagyó példaként a két tengerész kitüntetett közül röviden ízelítőnek leírom az egyiket. Egy tengeralattjárós, Holbrook kapitány is megkapta a kitüntetést, a Dardanelláknál történt támadás kivitelezéséért, amelynek eredményeként sikerült megsemmisíteni egy török csatahajót. Ez volt egyébként az első olyan akció, amikor egy tengeralattjáró ellenséges kikötőbe lopódzva sikeresen elsűlyesztett egy hadihajót. A kapitány a háború után nyugalomba vonulva gazdálkodni kezdett, komoly hírnevet szerzett a díjnyertes teheneivel. Sőt a sors különös játékaként egy ausztrál várost még az életében róla neveztek el! Később többször odalátogatott, és a kitüntetéseit halála után a városra hagyta. A városka eredeti neve German town volt, a lakói 1915-ben határoztak úgy, hogy a éppen zajló háború miatt, hogy  nem kell nekik ez a név.

A sorok között olvasva lehet igazán elgondolkodtató tanulságokat leszürni, ugyanis a Királyi tüzérség tagjai közül nyolcan kaptak Viktória kereszetet 1914-ben, ez a szám kiugróan magas, mert a tüzérek általában hátul szolgálnak a modern háborúkban. Csakhogy 1914-ben még közel napóleoni szinten vezették a csapatokat, az ágyúk a nyílt mezőn állva tüzeltek látható célpontokra, így a legénység sokkal többször került éles helyzetbe, mint a későbbi években. A második világháborús játékoknál, szinte nem is érdemes skirmish szinten tűzérségi fegyverek modelljeire pazarolni a pénzünket, ugyanakkor az 1914-es játékokhoz elengedhetetlen.