A Nagy Háború blognak köszönhetően, már kilenc magyar naplót olvastam el online, és több mint hetet nyomtatásban. Ezeket mind az Első Világháborús tapasztaltaik alapján írták meg a frontkatonák. Nagyon változatos az egyes emberek szolgálati útja, mert a Monarchia is különböző egymástól távoli frontokon harcolt 1914-18-között. Gyakori volt az áthelyezés a hadszínterek között, mégis a Bakanapló szerzőjének Farkas Jánosnak a sorsa az izgalmasabbak közé tartozik, mert három év alatt három frontot járt meg, és még Albániában is eljutott, mint a megszálló csapatok tagja. A könyv első hatvan oldala a szerző gyermekkorától indul, majd utána meséli el a mozgósítását és másodszori bevonulását. Farkas János akkoriban egy világlátott embernek számított, Budapesten született és élt, de inaséveiben megjárta Bécset, évekig dolgozott Komáromban (itt ismerte meg a feleségét), katonai szolgálatát pedig Boszniában töltötte. Végig remek olvasmányos a stílusa, (" Küldöncök lótnak, futnak. Tiszti megbeszélés van. Rossz jel. Itt készül valami, vagy ahogy a bakák szokták mondani: – A muri kezd gömbölyödni.") érezni rajta, hogy volt élettapasztalata, amihez tudta viszonyítania a friss élményeit. Könnyen lehet vele szimpatizálni és átérezni sorsának emelkedőit és lejtőit. A kötet torokszorító csúcspontja számomra az, amikor Farkas János alakulatát a Doberdó fennsíkról, visszarendelik pihenőre:
"Este tíz óra. Századunkból alig félrajnyi ember jött össze. Megérkeztek a szakácsok is, és sorjában lerakják a kondérokat meg a kenyérrel megrakott zsákokat. De nincs kinek kiosztani. (…) Kísérteties csend van. Most nem tolakodnak az éhes bakák a kondérok körül. Nem zúgolódnak, nem csörömpölnek türelmetlenül csajkáikkal. Szegények talán véres vattapólyában fekszenek csendesen nyöszörögve, valamelyik hadikórházban. Vagy összeroncsolt, megmerevedett, kihűlt testtel alusszák örök álmukat a Monte San Michele köves gödreiben. Még leírni is borzasztó a szomorú tény[t], hogy századunk elpusztult. Mikor ezelőtt két héttel bejöttünk a doberdói állásokba[,] 250 körül volt a század létszáma. És most összevissza hét ember van körülöttem… "
A könyvről a Moly.hu oldal segítségével szereztem tudomást, és direktben a Pytheas könyvmanufaktúrától rendeltem meg. Hozzáférhető puha és kemény fedeles formátumban is, nekem a kemény fedeles van meg, nagyon szép a kötet. Az egyetlen hiányossága az, hogy a napló 1916-ban véget ér, (ellentétben a borítón szereplő 1918-al) és semmi információ nincs leírva arról mi történ Farkas Jánossal később. Ezt a Kiadó igazán kár, hogy lehagyta. Ettől függetlenül, irodalmi stílusában méltó párja Imre Gábor doberdói naplójának, csak ajánlani tudom. Részlet a könyvből: itt olvasható.
