Csubissimus barátunk tegnap annyira fellelkesült a XV. Historikumon megvívott 4 fős Saga csatától, hogy ma már el is küldte a korábbi cikkének folytatását.
Az előző cikkben a festés elkezdésénél zártam, így innen folytatnám most. Mivel szerettem volna a srácokat minél hamarabb bevethető állapotban látni, emellett nem is rendelkezek rengeteg szabadidővel a festésre, úgy döntöttem, hogy a jól bevált Army Painter Speedpaintjeimre támaszkodok.
Minden figura kapott egy matt fehér alapot (Vallejo matt fehér) festékszóróval, aztán a megfelelő színek kiválasztása után 1-1 réteg Speedpaintet. Igyekeztem napi 1 egység tempót tartva haladni, ezt időnként sikerült is túlteljesíteni. Összességében 10 nap alatt körülbelül 1 - 1.5 órát dolgoztam a srácokon, főleg reggel (mikor a gyerkőcök még alszanak) és este (mikor már alszanak). Mivel a bőrszínre a Hardened Leathert használtam, nem akartam ugyanezt a színt a csizmákra, övekre, tőrhüvelyekre is festeni, ott a Grim Black és Dark Wood színekkel variáltam. Összekötő kapocsként emellett igyekeztem a Slaughter Redet valamilyen formában minden figurán megjeleníteni. Tudom, eredetileg nem akartam megint egy vörös sereget festeni, de úgy néz ki javíthatatlan vagyok … Emellett ha valaha pl. Warhammer Armies Projectben a Keletrómai seregeim mellett harcolnának a srácok jobban fognak mutatni az asztalon mintha teljesen különböző színsémájuk lenne.
A harcosokat minimálisan konvertáltam, két 6 fős csapatot a dobozban érkező körpajzsok helyett a Fireforge Byzantine Auxiliary dobozból megmaradt bucklerekkel láttam el, a változatosság kedvéért. Emellett 1 harcos osztagot teljesen kardokkal szereltem fel, innen-onnan összeválogatva szintén nem valamilyen játéktechnikai okból, csak mert tetszett. Festésüket tekintve a Slaughter Red mellé választottam 1-1 kiegészítő színt/egység és a pajzsokkal, fejfedőkkel variáltam (lett lila, kék, sárga, zöld csapat), így az asztalon is könnyen megkülönböztethetőek lesznek.
A hearthguardoknál az egyik csapatot minimálisan konvertáltam a GB Arab Cavalry dobozból elorzott buzogányos kezekkel. Ez egy meglehetősen egyszerű művelet volt, a karokat lecsaptam kézfejnél és modellragasztóval felraktam a buzogányos kézfejeket. Emellett csepp pajzsot, fekete ruhát és arcukat takaró burnuszt kaptak hogy egy pillantás alatt meg lehessen különböztetni őket a harcosoktól. Az eredeti terv szerint nem lett volna szükség 2x4 gyalogos HG-ra, de mivel nagyon gyorsan haladtam, és nem akartam 4 főt kereten hagyni, inkább csináltam pár extrát. Jól jöhet, ha küldetés/ellenfél függően variálni akarok a csapaton.
Az íjászok nagyrészt az alap Gripping Beast Arab Infantry dobozból készültek, néhány íj és kar kivételével amiket az előbb említett lovas dobozból vettem ki. Szintén a harcosoktól való megkülönböztetés céljából, meg mert nagyon tetszettek, arcukat is takaró burnuszokat kaptak. Mivel szabályaikat tekintve zsoldosok, igyekeztem ezt színeikben is megjeleníteni, fehér ruhát kaptak, vörös övvel (hogy azért valami összekötő elem maradjon a színekben).
A Warlordot eredetileg GB gyalogosból terveztem konvertálni, de ahogy haladtam előre rájöttem hogy ha mind a 40 figurát elhasználom kijön 4x8 warrior és 2x4 HG. Eredetileg a Frostgrave Wizard I. dobozból akartam bitzeket csórni, de végül szinte teljesen onnan építettem fel a vezért, egyik kezébe egy botot, másikba egy könyvet kapott, az övére pedig egy szablyát és egy bucklert (ha a szép szó kevésnek bizonyul). Színekben a vöröst és a feketét kombináltam, előbbi a sereg összekötő színe lett, utóbbi a HG-ok színe.
Legkomolyabb fejfájást a tevék okozták. A fém figurák sose voltak a szívem csücskei, de ezek a srácok tele voltak öntési hibákkal, szerintem a kb. 10x1-1.5 óra legalább negyede az ő előkészítésükkel, faragásukkal, ragasztásukkal ment el. A lovas talpaim nem érkeztek meg időben így kénytelen voltam pár régi Battle for Skull Passos póklovas talpát kannibalizálni alájuk. Utólag rájuk tekintve nem mondom hogy 100%-osan elégedett vagyok velük, de asztalon, kartávból elfogadhatóan mutatnak. Eredetileg egy adag lovast is akartam készíteni, hogy tudjak variálni a sereg összeállítással, de ezt elhalasztottam egy időre lovassági basek híján. Ha valaha mór vagy szaracén csapatként kívánom bevetni őket mindenképpen kifestek majd belőlük pár (tucatot :) ).
A talpakat nem akartam túlgondolni, de szerettem volna valami újat kipróbálni. Kapott mindegyik egy barna alapot, majd a szokásos zöld-sárga-narancssárga flockhoz kevertem egy adag papagájhomokot/kavicsot és vastagon rákent PVA ragasztóba mártogattam őket. Sajnos a közel 10 éves PVA-m kifogyott így újat voltam kénytelen venni, ami valamiért nem egészen úgy viselkedett mint a régi, sokkal könnyebben pereg róla le a felvitt flock/kavics. Egyelőre hagytam így, de idővel ha ráveszem magam kapni fognak egy második réteg ragasztót/flockot-kavicsot.
Mindent összevetve a beletolt időt és energiát tekintve én meglehetősen elégedett vagyok a végeredménnyel. Sose voltam egy festő géniusz, így a fő célom hogy asztalon, kartávból jól mutassanak, ne szürke szellemek hada csapjon össze az ellenféllel. Utóbbira azóta több alkalommal is sor került, elsőként SAGA univerzumok közötti ütközettel Age of Magic Horde sereggel ütköztek meg a burnuszos harcosok. A két ütközet alatt sikerült valamennyire megismerni a Battle Boardot és a sereg játékstílusát, ami továbbra is szimpatikus. A képességek nagyrésze saját figurák feláldozásával ér el különféle buffokat, ami tapasztalataim szerint mindig szórakoztató .az ellenfél számára is. A sereg ahhoz képest hogy főként gyalogságból áll meglehetősen mozgékony a “Like Djinns” képességnek, valamint a “”-nak köszönhetően. Közelharcban jelentős pusztításokat tudnak végezni, bár nem sokan élik túl. Az íjászok a Tribal Hunters szabályokkal egy megbízható pontfoglaló csapat, ha eszembe jutnak a képességeik is, akkor pedig egészen halálosak.
Ezután ellátogattam a TLK-ba is ahol Meeri kiváló keresztes hadaival mérkőzhettem meg, két csúfos vereséget is begyűjtve, de sokat tanulva ezekből. A legfontosabb tanulság az volt, hogy nagyobb warrior osztagokat éri meg hozni, a 4x6 bár sok kockát termel, sajnos túl kevés ha az ellenfél rendelkezik védő képességekkel vagy zárja sorait (vagy mindkettő…)