Gabriel Erkämpfen hadnagy vezette a puskaport szállító oszlopot, a vértes patrulja hét lovasával kényelmesen poroszkált, amikor meglátta a rebellis magyarokat a mezőn. Hirtelen felálltak a barázdák között addig hasaló barna kabátos gyalogosok. A hadnagy rögtön tudta, hogy időt kell nyernie, mert a császári sorgyalogosok le voltak maradva a szekér mögött, csak a jagerek tartották a lépést. Ügetést vezényelt, hogy a szántófölddel párhuzamos egyenes útról tudjon egy lendületes attakot vezetni a nyílt színen közeledő lázadók ellen. Sikerült is időben odaérnie az embereivel, de ekkor hirtelen az egyik szénakazalból kitoltak egy hatfontos ágyút! Donnervetter! Gyorsan tovább! Kerüljünk az oldalukba! Golyók fütyültek a vértesek feje felett, a magyarok között vadászok is voltak, akik a vontcsövű kurtályaikkal, meg a vadászpuskáikkal bőszen lőttek a vértesekre.
Erkämpfer megkerülte a mezőt a lovasaival, az ágyú elől kitakarták a szalmakazlak, a magyar gyalogság meg egy elkapkodott sortűzzel túl korán és túl messziről próbálta a vérteseket megállítani. Gabriel felismerte, hogy ez a megfelelő pillanat. Le kell taposni a magyarok bal szárnyát! Ansturm! Rohamra! Hirtelen egy szaggatott sortüzet hallott balról. Verdammt! De már nem volt megállás! A vértesek teljes sebességgel nekimentek a honvédeknek, vágtak jobbra, vágtak balra. Hullottak a magyarok, nem bírták a nyomást, megfutottak! Menekültek, ahogy bírtak. A hadnagy körülnézett, de csak két lovasa maradt nyeregben, négy emberét veszítette el a sortűzben, amit most már látta, a vadászok adtak le közvetlen közelről. Egyet, meg a gyalogosok szúrtak le a rohamban. Visszavonulás! Zurück! Schnell!
A szekeret, a magyarok megszerezték négy hallott és hat megfutott gyalogos árán, az osztrák gyalogosok kapitánya visszahúzódott, mert nem látta értelmét, hogy a gyalogságával rohamra induljon a székely határőrök fala ellen, akiket oldalról egy ágyú támogatott mögöttük meg vagy húsz nemzetőr kezdett alakzatba rendeződni. Erkämpfer a két vértesével nagy ívben visszalovagolt a saját gyalogosaihoz, a magyarok a szekeret és az ágyút fedezve hátráltak. Az osztrákok próbálták eltalálni a szekeret, hátha felrobban, de mivel előtte maguk tömték ki a hordók közeit a rekvirált ágyneműkkel, a lövések hatástalanok maradtak, fel is hagytak vele.
A nap hősei mindenképpen az osztrák vértesek voltak, akik a magyarokat körbe lovagolva, húzták az időt és fenyegették a szárnyakat, a lovasrohamuk is remekül sikerült, viszont nem volt szerencséjük, mert a magyar játékosnak összegyűlt a 4 command kártyája, amivel egy rendkívüli extra akciót hajthatott végre a kör végén, ráadásul hat kockából négy hatost dobott, így gyakorlatilag megfelezte a lovasokat. A császári oszlopot a magyar rajtaütés ketté vágta, és bár a szabdalt terepen körökig tartott a fordulás a szekérrel, végül mégis sikerült olyan messzire jutni a zsákmánnyal, hogy az osztrák játékos feladta a csatát.
Még mindig ezer féle hiba volt, amit vétettünk, a szabály alkalmazása közben. Zolinak ez volt a második játéka, Rempinek az első. Nekem mint kalandmester/mesélőnek, sokat segített a londoni években játszott Mud and Blood szabályból származó rutinom. A kocka dobások amikor a sebességet kellett meghatározni, bizony jóval magasabbak voltak a magyar oldalon, az osztrák gyalogság nagyon lassúnak bizonyult. Összességében szerintem jól sikerült a játék.
