A magyar olvasók által talán legkevésbé ismert második világháborús hadszíntér az India és Thaiföld között fekvő akkoriban Burma (ma Mianmar) néven ismert országban volt. A változatos terepen a lehető legkülönbözőbb népek egységei csaptak össze egymással. Köztük több brit és indiai harckocsi alakulat harcolt a japánok ellen, a csatáikról szóló hivatalos hadijelentésekből írta meg Bryan Perett: Tank Tracks to Rangoon: The Story of British Armour in Burma című könyvét. A laikusok számára nem érdemes belekezdeni, ha valaki nem tudja mi a különbség a Sherman, a Lee és a Stuart harckocsik között, akkor ne ezzel a könyvvel kezdje az ismerkedést a témával. Aki viszont képben van a korabeli hadviselés alapjaival, annak rendkívül érdekes lesz ez a téma, mert a nagy szovjet-német páncéloscsaták, vagy a sivatagban vívott klasszikus harckocsi ütközetektől ez a küzdelem alapjaiban eltért.
A burmai 14.-ik brit hadsereget már maguk a benne szolgáló katonák is csak úgy hívták: The Forgotten Army (elfeledett hadsereg). Az utánpótlási listán az európai és észak-afrikai hadszíntér, mindig fontosabb volt mint Burma. 1942-a visszavonulás éve volt, 1943-a patthelyzeté, 1944-ben még a japánok indítottak offenzívát, majd ennek teljes kudarca után indultak meg a brit és kínai támadások a térségben. Harckocsikat minden hadsereg használt a térségben, de klasszikus páncélosütközetek nem voltak. Szinte alig történtek a két fél páncélosai között összecsapások. A japánok harckocsi hadviselése tulajdonképpen nem létezett, a harmincas évek kínai viszonyaira fejlesztett elavult járműveket, koncepció nélkül kizárólag a gyalogságot támogató mozgó bunkerként vetették be. Előfordult az is, hogy amikor járhatatlan terepre értek, a japán legénység kiszállt és a gyalogsághoz csatlakozva indult rohamra. Ezért a szövetségesek szerencséjére az európai viszonyok között már régen elavultnak számító Lee és Grant harckocsik 1944-45-ben még bőven korszerűek voltak ezen a hadszíntéren.
Az első komolyabb harckocsiegység a "Hetes Harckocsi Brigád" (két harckocsi ezred) csak Szingapúr és Malajzia eleste után érkezett meg Burmába, ezért a japán invázió megállítására esélyük se volt. Ellenben egy hihetetlen hosszú visszavonulás során, képesek voltak fedezni a maradék brit erők kivonását Indiába, ez viszont a teljes harckocsi állomány elvesztésébe került. Hatalmas exodus volt ez, hiszen nem csak a csapatok és az európai származású brit állampolgárok menekültek az őserdei utakon, hanem a brit uralom alatt bevándorolt indiai és kínai lakosság is. Burma (Mianmar) napjainkban is hírhedt az őslakos népek közötti feszültségekről, akkoriban sem volt ez másképpen, voltak népcsoportok akik a Briteket támogatták és voltak akik a Japánokat. Akárhogy fordult is a hadi szerencse, mindkét fél visszavonulói számíthattak atrocitásokra a helyiek részéről. Ebbe trópusi "éhes" dzsungelbe kellett a harckocsizóknak helyt állniuk, igen éles váltás volt ez a brit katonáknak akik a Werhmacht D.A.K. és a Királyi Olasz Hadsereggel vívott 1941-es sivatagi harcok után jöttek át Észak Afrikából.
A korabeli viszonyokból egy kis ízelítő, ez a néhány felkavaró és brutális idézet csak erős idegzetűeknek:
" Egy magas rangú japán tiszt rohamozta meg a Hetes Huszárok (ezred) egyik Stuart harckocsiját, fehér lovon! Szamurájkarddal a kezében vágtatott, sikerült neki a lóról átugrania a harckocsira! Rátámadt a toronyból derékig kilátszó brit jármű-parancsnokra. A páncélos tisztjének, hirtelen semmi más fegyver nem akadt a kezébe, csak egy kalapács. Megmarkolta és egy hirtelen mozdulattal fejbe dobta a japánt, aki megtántorodott és a mozgó tank elé esett a földre. A harckocsi átgázolt a fekvő tiszten, mindkét lábát összeroncsolva, az azonban a fájdalommal semmit sem törődve, balra felkönyökölve a jobbjában a pisztolyával, utánalőtt a távolodó páncélos tornyából visszanéző brit jármű-parancsnoknak! "
" A Hetes Huszárok ekkor egy olyan erdős szorost tartottak, amelyekben hemzsegtek a Dacoit-nak nevezett bengáli banditák. Négy katona az A századból a közeli faluban, megpróbált élelmet venni, ám hármukat egyszerűen egy adott jelre hirtelen szíven szúrták a falusiak a tárgyalás közben. De nem volt szerencséjük a helyieknek, a negyedik katona aki történetesen egy tiszt volt, időben reagált és a pisztolyával "utat" lőtt magának és elmenekült. Hamarosan visszatért azonban az egész harckocsi századdal! Ráadásul a Nyugat Yorkshire gyalogság egy százada is megtámogatta az akciót, a gyalogosok egy szuronyrohammal kiűzték a falusiakat a mezőre ahol, a Stuartok lövegei és géppuskái lekaszálták őket. Utólag látták csak, hogy nők és gyerekek is voltak a menekülő tömegben. Ez volt az alakulat egyetlen olyan akciója a hosszú visszavonulás alatt, amire nem voltak büszkék. "
A két harckocsi ezred összes harckocsija az amerikai gyártmányú Stuart típus volt. 1942 februárjától májusig tizenegy hét alatt alig jutott idő karbantartásra, megtettek 2400 mérföldet és az utolsó folyón már nem tudták átvinni a járműveket, ezért mindet használhatatlanná tették. Wavell és Alexander tábornokok gratuláltak az alakulat tagjainak, nélkülük az egész brit haderő és az összes civil is odaveszett volna. A harcedzett sivatagi veteránoknak hatalmas szerencséjük volt, hogy a kicsi, megbízható és gyors Stuart harckocsikkal voltak felszerelve, az amerikai autógyártók konstrukciója, tökéletesen bevált. Sok a japánok által 1942-ben zsákmányolt amerikai könnyű harckocsi még használatban volt 1944-ben is, pedig értelem szerűen semmiféle gyári támogatás nem volt hozzájuk.
A könyv tizenkét fejezetéből, most csak a harmadikat mutattam be kicsit részletesebben, mert szerettem volna érzékeltetni, hogy ez egy részletes és izgalmas könyv, tele csataleírásokkal. Viszont a kötetben szereplő térképek alapján, az olvasó nem fog eligazodni földrajzilag, ha valaki az akciók és sztorik helyszínét is be akarja határolni, akkor ahhoz kell egy korabeli Burma térkép. Nekem tetszett a könyv, mert rengeteg taktikát és valós helyzetet bemutat amiket a Bolt Action szintű skirmish hadijátékokban jól tudunk majd használni. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek aki valami olyanról akar olvasni a második világégés kapcsán, amiről nincs még könyvtárnyi szakirodalom.
