Ahogy ígértem, ebben a cikkben a második Pacific-Terep - egy Guadalcanal-i folyóparti japán falu - készítésének módszereit írom le. Az alap itt is a már több ízben bevált szivacs-folyópart, folyóvíz-imitációval. Ez az alap már sikeresen bevetésre került Normandiában, fenyőkkel, kőhíddal, templommal. Ebben az elrendezésben, ahogy most felraktam a Pacific témához, első ránézésre senki sem mondaná meg, hogy ugyanaz a két terep alapja. A folyó szélessége a két különálló partszakasznak köszönhetően szabályozható, így akár lehet 40cm széles folyó, 10cm széles patak, vagy akár 3cm széles vízelvezető árok is, attól függően, hogy mennyire húzom szét a partokat egymástól. Az első cikkben leírtam a szivacsalapok készítési technikáját, ezt most folytatom magával a folyóvízzel. Számtalan lehetőség létezik, hogy hogyan varázsoljunk a terepasztalra vizet (tavakat, folyókat). Van aki a komoly terepasztal és dioráma készítésnél használt folyékony "waterbase" ragasztóra, van aki a festett, darabokból álló műgyanta-tereptárgyakra esküszik, és van akinek már pár darab kékszínű papírlap egymás mellé helyezve is megteszi.
Ahogy én készítem: Egy kb. 50 cm széles tapéta alap semleges, mintázatlan felét festem világoszöldre. ...Igen zöldre, és nem kékre! Ugyanis a folyók felülnézetből inkább zöldes-barnás- vagy zöldes-szürkés árnyalatúak, de sosem kékek. Én itt is a szárazföldhöz már jól bevált világosabb "földszínbarna-olív" keveréket használom. (A tapéta a papírral vagy a műanyaggal ellentétben jobban tartja a formáját, és a szállításhoz/tároláshoz összetekert állapotából is hamar "kirúgja" magát. Ezt a folyamatot pedig még gyorsíthatjuk is, a folyókhoz illő, kisebb-nagyobb tisztára mosott, bazalt, vasúti zúzottkövekkel lesúlyozva.) Száradás után jöhet a hullámimitáció és a felszíncsillogás, ami nem más, mint egy egyszerű, fényes, öntapadó fólia, amit méterre lehet vásárolni, főként papírboltokban, különböző szélességekben. Egy folyóhossznyit (pár centi ráhagyással) levágok a tekercsről, majd jó alaposan összegyűrögetem, utána pedig kézzel "kisimogatom". Az öntapadó fólia ragadó felületén megmaradnak a gyűrődések, amit szépen felsimítok a festett tapétámra, és már kész is a folyó. Megjegyzendő, hogy a gyűrögetés hatására értelemszerűen "összemegy", vagyis az öntapadó fólia mindig pár centiméterrel nagyobb legyen, mint amire ragasztjuk, sohasem ugyanakkora!
A növényzet itt is a már meglévő dzsungel, kiegészítve újonnan készült lombos fákkal. Ezek elkészítése megint csak nem igényel sok erőfeszítést: Száraz szőlővenyige, orgonaág, vagy akármilyen faág, ami nem törik könnyen. Erre tengeri moha kerül, többszöri 6-os erősségű hajlakkal fixálva, eredeti színében festés nélkül. A kisebbekbe lehet vágott gombostűt ragasztani, hisz ezek a szivacsterepbe szúrva megállnak, de a nagyobbak - mivel ezek az igazi fák - nehezebbek, ezért parafa-alapra kell ragasztani őket. Mellesleg így, a folyóra állítva a fákat kis földszigetek keletkeznek, melyek a folyópartot csak még inkább természetes hatásúvá teszik.
A falu épületei balsafából, hurkapálcából, sasliknyársból, valamint bambusz és műanyag (fonott mintás) étkezőalátétből készültek. A bambusz étkezőalátétek gyárilag össze vannak fűzve, így már csak a kívánt falmagasságban kell hosszában, egy erősebb szabóollóval felvagdosni őket. A nyílásokat éles szikével ki lehet vágni, de vigyázni kell arra, hogy ahol a vágás miatt kiesne a gyári fonás- így padig a bambuszpálcikák is, ott keresztben merevítést kell még a vágás előtt- vagy után - felragasztani, hogy megmaradjon a kívánt rész! A puha műanyaggal nincs ilyen gond, nagyon egyszerűen ki lehet vágni a fonott házfalakat, rajta az ablakokkal, ajtókkal.
A háztetők alapja ún. "söralátét" kartonpapír. Erre ragasztom fel egymásra - alulról kezdve - rétegesen a rövidárú-boltban méterre vásárolt vékonyszálú, aranyszínű zászlórojtokat. Ezt száradás után lefújom homokszínű (coyote) festékspray-vel, ami amellett, hogy fixálja a szálakat, még mattra is változtatja a csillogó aranyszínt. Már csak száraz ecsetelni kell a végén szürkével és barnával.
A katonai raktárépületek beton szürkére festett, 7mm vastag parafaalapon álló, barnával és szürkével szárazecsetelt sasliknyárs-hurkapálca keretre ragasztott, fényes ezüst hullámpapírból készültek. Helyenként rozsdabarna enamell festékfoltokkal tarkítottam, és kész.
Ehhez a terephez már készítenem kellett egy tipikusan japán földbeásott bunkert is! Ezek a bunkerek eredetileg pálmafa-törzsekből készültek, melyeket úgy állítottam elő, hogy standard hurkapálcára kb. 1 cm széles világosbarna krepp-papír csíkokat tekertem fel rézsútosan, úgy, hogy az előző réteg felsőrészét mindig pár milliméternyire fedje a következő réteg alja. Folyékony pillanatragasztóval fixáltam, így kemény, érdes, sötétbarna felületet kaptam. Ollóval feldaraboltam a kívánt hosszúságúra, és parafaalapra egymás mellé ragasztottam a törzseket. Ahol hézag keletkezett, betömtem krepp-papír darabkával, kapott egy csepp pillanatragasztót, és máris szorosan illeszkedett egymáshoz a két pálmatörzs. Szivacsból készítettem egy dombot, levágtam a tetejét, a közepéből kivágtam az alakját, és beleillesztettem az elkészült bunkert. Később jöttem rá, hogy beige színű enamellel is kellett volna száraz ecsetelni, ahogy azóta ez már meg is történt, de sajnos a képek még az ez előtti állapotban készültek.
Röviden így készült a Guadalcanal-i Lunga folyóparti faluból kialakított japán bázis. A következő cikkben újra a tengerpart kap majd szerepet, de egy újabb Csendes-óceáni hadszíntéren!
Köszönöm a figyelmet!
Jentz
